ukrajna
#Vágyak

Hétéves iskolásoknak tartanak szexuális felvilágosító órákat Ukrajnában

2011.10.06.
1 perces olvasási idő

Szexuális felvilágosító órákat rendszeresítettek idén szeptembertől kezdve az ukrajnai iskolák második osztályában az AIDS/HIV-fertőzés elleni védekezés címén, ám az intézkedéssel sokan nem értenek egyet, korainak tartva a hétéves gyermekek ilyen jellegű oktatását.

Az ukrán iskolákban az elsőtől a kilencedik osztályig oktatják az egészségtan tantárgyat, amelyen belül a gyerekeket egyebek mellett az alapvető higiéniai szabályok betartására, az egészséges életmódra és táplálkozásra, a biztonságos közlekedésre, a katasztrófahelyzetek megfelelő kezelésére tanítják.felvilágosítás

Az ukrán oktatási minisztérium szakemberei azonban úgy gondolták, hogy már a második osztályban el kell kezdeni a hétéves gyerekek nevelését az AIDS és a HIV-fertőzés elleni védekezésre, s ennek jegyében három szexuális felvilágosító órát iktattak a tanmenetbe – írta legfrissebb számában a nagy példányszámú Ekszpressz című ukrán lap.

A cikk szerint a szülőket meglepetésként érheti, ha második osztályos gyerekük otthon a nemi érintkezés mibenlétéről kezdi faggatni őket, mivel a forgalomban lévő Egészségtan tankönyv nem foglalkozik a témával, az – a kívülállók elől elrejtve – csak a tanítók számára kiadott módszertani útmutatóban szerepel. Márpedig a pedagógusoknak szakmai kötelességük a módszertani előírások teljesítése, annak ellenére, hogy – mint az újság fogalmaz – a kisiskolásokat sokként érhetik a nemi kapcsolatokról, a szerzett immunhiányról és a nemi úton, valamint az injekciós kábítószer-használattal terjedő HIV-fertőzésről szóló információk tanítójuk szájából.

Az újság szerint az ilyen jellegű nevelést kamaszkorban kellene elkezdeni.

(mti)

Kapcsolódó cikkek