lánykérés
#Lélek

Mikor kéri már meg a kezem?

2016.08.30.
3 perces olvasási idő

Egyre több lány száján csúszik ki, hogy én még nem akarok férjhez menni, még ráérünk, mégis a kapcsolat egy bizonyos pontján túl úgy érezhetik, hogy ideje lenne a lánykérésnek. Ezt az érzést csak tovább fokozza, hogy lépten-nyomon olyan eljegyzési videókba futunk bele a neten, amik valamilyen extrém vagy különleges módon teszik közszemlére a párok egyik legkülönlegesebb közös pillanatát.

Már nincsenek vénlányok és rosszalló tekintetek

A mai fiatal női generációnak egy új dologgal kell szembenéznie: a szabadsággal. Már nem kell házasság a gyermekneveléshez, nem közösítik ki az embert, ha egyedül él. Elfogadott az együttélés, együtt járás megannyi formája. Akkor miért van mégis olyan sok fiatal nőben feszítő érzés, vágy, hogy férjhez akar menni? Ennek több gyökere lehet.

Pszichológiai tényezők a házasodási vágy hátterében

Az egyik már igen sokat emlegetett elmélet a fajfenntartáshoz és szaporodáshoz kapcsolódik. Az evolúciós pszichológusok szerint, ha egy nő gyermeket vállal, akkor megpróbálja kiválasztani azt a férfit, akinek egészséges gyermeke születhet és képes a gyermek mellett maradni és segíteni annak a felnevelésében. Egy nő ugyanis mindig egészen biztos lehet abban, hogy a gyermek az övé, a férfi viszont sohasem. A biológiai óránk ketyeg, csak egy bizonyos életkorig vagyunk képesek biztosan egészséges babát világra hozni.

A házasság intézménye - bárhogy kukacoskodunk is - biztonságot nyújt a nő számára, mert tudja, hogy a férfira biztosan számíthat. Jól lehet, hogy egyre több házasság végződik válással (ennek az oka egy külön cikket érdemelne), de bizonyított tény, hogy a boldog házasság mindkét fél számára hosszabb és egészségesebb életet biztosít, és a gyermek számára is kiegyensúlyozottabb hátteret, mint egy egyszülős rendszer.

A házasság utáni vágy másik gyökere a hagyományokon alapul. Húsz-harminc évvel ezelőtt elég egyértelműen ki voltak jelölve a párkapcsolati minták. Rövid ismerkedés, együtt járás, eljegyzés egy év múlva és házasság. Ezek a minták a mai napig élnek bennünk. Valóságos időzítő bennünk. Pl.: „édesanyám ebben a korban már házas volt, ebben az életkorban szült meg engem… bezzeg én, még mindig egyetemen ülök.” Ha ezeken a fordulópontokon átlépünk, akkor két dolog történhet. Egyeseknek felszabadítólag hathat, hogy megszabadultak a nyomástól, hogy egy adott életkorra egy adott dolgot véghez kell vinni. Azok viszont, akik ezeken a forduópontokon nem tudnak átlépni, igen komolyan kétségbeesnek.

Mikor kéri meg a kezem?

Ha ketyeg az óra, akkor egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy párunk megkérje a kezünket. Él az a romantikus elképzelés a fejünkben, hogy egyszer váratlanul megkéri a kezünket a nagy Ő (itt mindenki előveheti a kedvenc lánykérős fantáziáját). A dolog paradoxonja, hogy ha nem mondjuk el a párunknak, hogy szeretnénk férjhez menni, akkor ő sohasem fogja kitalálni. Viszont a romantikus ábrándozások miatt nem is akarjuk vele megbeszélni, mert akkor úgy hisszük, hogy elvész a varázs. Ezt a paradoxont köszönhetjük a romantikus filmeknek, a való élet azonban a legtöbbször nem ilyen. Miért veszne el a varázs, ha korábban már kifejeztük a vágyunkat? Attól még ugyanolyan váratlanul és jólesően érhet minket, ha később megtörténik a „nagy pillanat”.

Másik „kedves” hiedelem, hogyha nem kéri meg a férfi a lány kezét, akkor nem is szereti igazán. A nőben pedig csak nőnek a párkapcsolattal és a szerelem erősségét vitató kétségek… Ez az a pont, amikor érdemes nyíltan beszélni, hiszen a sok feltételezés („nem is szeret igazán”, „azért nem vesz el, mert még más nővel is együtt akar lenni”) alááshatja a kapcsolatot. Ezernyi ok lehet még a férfi fejében: ő maga bizonytalan, fél attól, hogy elutasítják, tart attól, hogy nem képes megfelelni, mint férj, nem tudja, hogy milyen lehet egy jó házasság, mert nem látott rá korábban mintát, és természetesen az is lehet, hogy ő nem látja olyan komolynak a kapcsolatot. Keserű lehet az igazság, fájdalmas, mégis megkönnyebbülést jelenthet, hiszen már tudjuk, hogy mit várhatunk a párkapcsolattól és e szerint lehet mérlegelni.

Kislányom, mikor lesz esküvő?

Ezt a kérdést kb. 14 éves korunkig szeretjük hallani, aztán cikivé, majd dühítővé válik. Az a dühítő a kérdésben, hogy elvárást és normát is közvetít. Az elvárást, hogy „elég idős vagy már ahhoz, hogy férjhez menj, és tessék a tettek mezejére lépni”, ugyanakkor azt a normát is, hogy „ebben az életkorban (vagy már korábban) már esküdni szoktak az emberek.” Megfelelni egy ilyen normának manapság nehéz egyrészt a fent említett okok miatt, másrészt, mert ez egy dinamikus párkapcsolati „közös ügy”, amihez senki másnak semmi köze nincs. Másnak nincs joga beleszólni a ti döntésetekbe. Ilyenkor jobb kiállni önmagunk és a kapcsolatunk mellett, és tisztázni a tényt, hogy „ezt a kérést ne tessék feszegetni a közeljövőben, majd szólok, ha itt az ideje”.

(Börcsök Gyöngyi)