testkép
#Lélek

Hírességek és a testkép

2015.02.21.
3 perces olvasási idő

Holnap lesz az év egyik legnagyobb vörös szőnyeges eseménye: az Oscar gála. Az est a kiemelkedő filmek mellett leginkább a sztárokról, a külsőségről szól. De vajon mennyire más egy híresség, mint egy átlag ember? A tökéletes hajukkal, ruhájukkal és mosolyukkal a hírességek nagyszerűen néznek ki. De az, amit a magazinokban, filmekben és a vörös szőnyegen látsz, nem a valóság.

Órákat vesz igénybe, hogy a sztárokat úgy elkészítsék, hogy ennyire lenyűgözően nézzenek ki – és nekik is sokat kell dolgozniuk azon, hogy önbizalmuk legyen. Ugyanolyan tökéletlenek, mint bárki más. Ugyanúgy csak emberek. Ám megtanulták, hogy úgy fogadják el magukat, ahogy vannak – és ezt te is megteheted!

Taylor Swift

Ez a tehetséges énekesnő-dalszövegíró rengetegszer volt kitéve fiatalabb korában az akkor népszerűbb lányok áskálódásainak, hiszen azért bántották, mert nem tartották elég csinosnak. „Mindenképpen vannak kényes testrészeim, mindenkinek vannak! Még azoknak is, akikről nem gondolnánk. Amikor végiggondolod, hogy ez igenis tény és senki nem tökéletes, akkor elkezdhetsz boldogan élni és elfogadni magadat pont úgy, ahogy vagy.” Csak úgy, mint Taylor, fogadd el te is magadat – és az élet sokkal jobb lesz!

Kim Kardashian

Kim Kardashian

A híres idomairól ismert valóságshow-sztár elárulta, hogy ő is félénk volt az alkata és a narancsbőre miatt. „Megtanulni, hogy ne legyek zavarban, időbe került.”- mondta. „Ám rájöttem, hogy nem változtathatom meg magamat teljesen. Az egyetlen, amit tehetek, hogy megpróbálok javítani magamon ott, ahol tudok, így edzek, hogy fitt és egészséges legyek.” Kim imádja az alkatát, és saját bevallása szerint is büszke a testére.

Széppé tenni egy sztárt

Ne hasonlítsd magadat azokhoz a sztárokhoz, akiket az újságok címlapján és a TV-ben látsz! Valóban rengeteg időbe telik, hogy egy sztárt felkészítsenek egy fotózáshoz, megjelenéshez – ezt a sztárok sminkesei, stylistjai is bevallják. „Vannak sminkesek, fodrászok, olyanok, akik a bőrükkel foglalkoznak, olyanok, akik a ruháikat válogatják, olyanok, akik megtanítják őket, hogyan pózoljanak. Ha mindegyikünk körül ilyen csapatok mozognának, akkor mindnyájan ugyanolyan mesésen néznénk ki, és nem számítana, hogy milyen az alkatunk, stílusunk.”

Carrie Underwood

Az American Idol legnagyobb sztárja rengeteget foglalkozik az egészséges táplálkozással, ételnaplót vezet. „Sokat gondolok arra, hogy hogyan nézek ki, néha talán többet is, mint kéne. De szerintem mindenki önmaga legszigorúbb kritikusa.” – mondja. Ne kritizáld magadat, légy egészséges, mint Carrie. Rendszeresen sportol, megfelelően étkezik és mindezt jó eredménnyel teszi.

Beyoncé

Beyoncé egyik száma, a "Bootylicious" olyan lányoknak szól, akiknek nőies vonalaik vannak. Az énekesnő alakja is sokat változott az évek alatt, ő így nyilatkozott arról, hogy mit tart a legjobbnak. „Akkor érzem a legjobban magamat, amikor nem vagyok túl vékony és túl súlyos sem vagyok, a lényeg, hogy nőies legyen az alakom. Tudom, hogy mindenkinek máshogyan kell kinéznie, és hiszem, hogy mindenki a természetes súlyával néz ki a legjobban” Ne keseredj el, ha kicsit változó a súlyod. A lényeg, hogy te is tudd, hogy mi a legjobb érzés számodra.

Lea Michele

A Glee híressége így nyilatkozott: „Nagy olasz családból származom, és a nyomás, ami rám nehezedik teljesen új dolog számomra. Ám mindig is büszke voltam magamra – az alakomra, a zsidó orromra, és úgy általában mindenre! Jusson eszedbe Lea következő alkalommal, amikor nem érzed magadat eléggé szépnek vagy csinosnak. Ahogy Lea mondja: „Mindegy, hogy hogyan nézel ki, mert az igazi szépség belül van.”

A magabiztosság szépség

A legszebb nő a teremben az is lehet, akin nincs smink és mackóalsóban van – a lényeg, hogy magabiztosságot sugároz! „Az a lényeg, hogy hogyan érzel. Koncentrálj a pozitív oldalaidra, és engedj el minden negatívat. Senki nem fogja az orrodat vagy bármilyen kritikus testrészedet kritizálni. A lényeg, hogy mosolyogj szélesen, érezd jól magadat, és legyen kedves személyiséged!

Kelly Clarkson

Az első American Idol győztese azt állítja, hogy nem jön zavarba a róla készülő fotókról és a gömbölyű alakjáról szóló interjúktól. „Ha az emberek a súlyomról kérdeznek, akkor úgy vagyok vele, hogy nyugodtan legyen vele problémájuk – nekem nincs! Nagyszerűen érzem magamat, és bár rendszeresen edzek, sosem próbálok súlyt veszíteni vagy felszedni. Egyszerűen csak vagyok” Kelly felfogása kifejezetten pozitív, és igazán példát lehet róla venni: nem törődik azzal, hogy mit mondanak róla mások.

Selena Gomez

A Disney sztárja utálja a füleit és gyakran rejti őket a haja alá. „Mindenkinek van egy olyan pont az életében, amiről tudja, hogy nem tökéletes – belenéz a tükörbe, és tudja, hogy lehetne jobb.” Ám egy barátja egy jó tanácsot adott neki, amit neked is ki kell próbálnod. Reggelente, amikor felkelsz, csak mondd magadnak, hogy „Szép vagyok”. Egy idő után idegesítővé válik, hogy másmilyen akarsz lenni.

Éld a saját életed!

A legtöbb lány elég okos ahhoz, hogy tudja, mitől lesznek a hírességek fotói olyanok, amilyenek. Ám ennek ellenére mégis sokuk reméli, hogy valahol van egy mágikus tabletta, ami minden hibájukat elviszi, véknyabbá és magasabbá teszi őket, és olyanok lesznek, amilyenek szeretnének lenni. Ahelyett, hogy a sztárok életét figyeljük és képzeljük tökéletesnek inkább gondoljunk a saját életünkre, fogadjuk el magunkat és éljünk teljesebb életet!

Jordin Sparks

„Ahelyett, hogy a negatív dolgaidra koncentrálsz, inkább keresd meg azokat a tulajdonságaidat, amiket igazán szeretsz magadban” – tanácsolja az American Idol platinalemezes győztese. „Még mindig minden nap azt tanulom, hogy hogyan szeressem jobban a testemet, de eldöntöttem, hogy csak a pozitív részeimre koncentrálok. Szeretem a vonalaimat, a derekamat. És tudom, hogy bárkit lefegyverzek a mosolyommal.”

Katy Perry

Nincs tökéletes bőröd? A híres popsztárnak sincs. „Akné sebeim vannak. Néha az is zavar, hogy túl sok púdert rakok rájuk esetenként, hogy elfedjem őket.” – mondja. Kifejezetten félénk volt, amíg a férje nem segített neki. „Elhitette velem, hogy szép vagyok, még smink nélkül is. Én olyankor csúnyának érzem magamat, de ő az ilyen külsőségek mögé lát. A személyiségemet szereti.” Csak úgy, mint Katynek, neked is meg kell tanulnod, hogy ami igazán számít, az az, hogy milyen személyiség rejtőzik a külső mögött.

(KamaszPanasz - Gy. A.)