piros ruházat
#Lélek

A nők vonzódnak a pirosba öltözött férfiakhoz

2010.08.21.
2 perces olvasási idő

Egy új multikulturális kutatás kimutatta, hogy a nők vonzódnak azokhoz a férfiakhoz, akik pirosat viselnek – pedig legtöbbjük még nem is ismeri a tényt, hogy ezt a hatást ébreszti. Oké srácok, itt egy új tipp az udvarláshoz – öltözzetek pirosba! Ez aztán segíteni fog a lányok szemét magatokra terelni.

A Rochester Egyetem kutatói egy új tanulmány során állapították meg, hogy a piros varázsa sokkal erőteljesebbnek érezteti a színt viselő férfit. Rájöttek, hogy amikor egy nő egy pirosba öltözött férfira tekint, akkor sokkal inkább képesnek látja pénzkeresésre, vezetésre. És ez a magas státuszú érzet vezethet az egészen intenzív vonzalomhoz.

Szóval, mi is folyik itt?

A tanulmány szerzői azt mondják, hogy az emberek, az evolúciós biológia és a kultúra is segíthetett elérni azt, hogy a piros szín vadító legyen. A kutatók szerint a piros hagyományosan és számos kultúra-szerte is a vagyon és a hatalom jele, és már az ókori Rómában is az emelkedett állapotot és a jólétet közvetítette ez az élénk szín.

És még napjainkban is ismerős az állapot: korábbi kutatások kimutatták, hogy az üzletemberek piros és „erős” nyakkendői bizalmat és tiszteletet ébresztenek– gondolj csak bele, a hírességek előtt is a vörös szőnyeg gördül le.

Hét különböző kísérlet alatt a kutatók 288 nő 25 különböző egyetemi hallgató fiú fényképeihez kapcsolódó válaszokat elemezték.

Egy ponton a résztvevők a férfiak fényképeit piros vagy fehér színű keretekbe rakták, és így kellett választ adni arra, hogy mennyire is találják vonzónak a képen látott személyt.

Más teszteken a vizsgálatok alatt a pirosat szürkével, zölddel vagy kékkel módosították. A szín intenzitása az eredményeket is befolyásolta, mert az eltérő színárnyalatok különböző válaszokra is késztették az embereket.

Számos esetben a férfiak ingét csak digitálisan színezték pirosra, vagy más árnyalatúra. A résztvevők értékelték a férfi állapotát, vonzerejét, illetve válaszoltak arra, hogy randiznának, csókolóznának vagy szexuális kapcsolatot létesítenének-e vele. Ezek mellett értékelték a férfi szerethetőségét, kedvességét és a kapcsolatteremtő-képességét.

A piros hatásait a kutatók természetesen a romantikával is összefüggésbe hozzák. A vörös a srácokat erősség, vonzóvá, szexuálisan kívánatossá, rokonszenvessé, kedvessé és barátságossá teszi.

Állati vonzóság

A női egyetemisták az Egyesült Állomokban, Angliában, Németországban és Kínában mindannyian sokkal vonzóbbnak látták a férfiakat a fényképen, mikor vöröset vagy vörössel keresztezett színt viseltek. Fontos különbség viszont, hogy a férfi megkérdezetteket nem befolyásolta a képen látható személyek által viselt szín.

Ha a nők pirosat látnak, az előidéz náluk valami mély és valószínűleg biológiailag beléjük ivódott folyamatot. Azt mondjuk, hogy a kultúránkban a férfiak úgy viselkednek, mint az állatok. Ám úgy tűnik, hogy pár esetben ezt a nőkre is mondhatjuk.

Az emberhez genetikailag közeli rokonok, mint például a páviánok esetében is megmutatkozott, hogy a piros a hím dominanciáját mutatja, hiszen ezzel jelzik, hogy ki is az alfahím. A nőstény mandrillok és a páviánok is nagyobb valószínűséggel párzódnak az alfahímmel, akin látszik, hogy képes védelmet nyújtani és eltartani.

És ez szinte ez pontosan így működik az embereknél is.

A színek általában befolyásolják az embert a szépség és az esztétika megállapításánál is. De a színek jelentést hordoznak önmagukban és befolyásolja a felfogásunkat, viselkedésünket is.

Egy korábbi kutatás során úgy találták, hogy a férfiakat is jobban vonzzák a nők pirosban, épp ezért az összefüggés is fontos. A pirosat látván versenyhelyzetekben, sporteseményeken vagy IQ teszteken is különböző érzéseket hozhat elő az emberekből.

A piros hatása a nőknél sajátos, romantikus vonzalmat ébreszt. A piros nem befolyásolja annyira a férfiakat. A kutatók szerint a nőkön bőrpírt is lehet látni, mivel a vágyuk öntudatlanul jelentkezik – és a piros az egészség és az életerő jele is lehet.

(KamaszPanasz - Gy.A., forrás webMD.com)