Hajtépésbe és birkózásba váltott a két énekesnő közös fellépése a Saturday Night Live-ban. Persze nem komolyan, épp csak annyira, mint a végén az ilyenkor szokásos leszbicsók. Ami végül össze se jött.

A két énekesnő a szombat esti show kamu zenei műsorában, a Deep House Dishben közös produkcióval mutatkozott volna be. Mindketten kibontott, hosszú szőke fürtökkel, combcsizmában és bőr kisnadrágban, bugyuta kis tánckoreográfiával kezdték, de már az első taktusoknál egymásnak estek: Madonna Gaga (mű)haját húzta, majd fojtogatós pankrátorprodukcióval folytatták. A műsorvezető, Kenan Thompson inkább a kanapéra invitálta őket maga mellé, egy kötetlen levezető beszélgetésre, de hiába ültette őket külön, a felek tovább folytatták a mónikasót. Végül Thompson javaslatára egy békítő leszbicsókban kellett volna összeforrniuk, amiben benne is lettek volna, de mégse jött össze, mert Thompson úgy döntött, ő is benne akar lenni.