Az ébresztőóra fejfájás - Kínzó fejfájás éjszaka

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Az éjszakai fejfájásnak több oka is lehet. Előfordulhat, hogy migrén vagy cluster fejfájás ébreszti fel az alvásból. Van, akinél az éjszakai fejfájást a hypnic fejfájás vagy más néven ébresztőóra fejfájás okozza. Cikkünkben ez utóbbival foglalkozunk részletesebben!

A migrén egyik típusáról van szó

Az úgynevezett ébresztőóra fejfájás a migrén meglehetősen ritka, alvás alatti fajtája, mely a nevét onnan kapta, hogy mindig az éjszaka ugyanazon idejében (általában 1 és 3 óra között) ébreszti fel a beteget. Egyeseknél ez a fajta fejfájás a nappali szunyókálás alatt jelentkezik.

Az ébresztőóra fejfájás tünetei

Hypnic fejfájásról akkor beszélünk, ha ez a fajta fejfájás legalább 15 alkalommal jelentkezik egy hónap alatt. Jellemzője, hogy az elalvás után pár órával kezdődik, és 15-180 percig tart. Az éjszakának ugyanabban az időszakában történik, mely arra utal, hogy az alvásritmussal van kapcsolatban. Szakértők szerint a REM szakaszhoz köthető.

  • a hypnic fejfájás leginkább 50 év felett jelentkezik;
  • a fájdalom mértéke az egészen enyhétől a közepesig váltakozhat;
  • hossza 15-180 percig tart,
  • ébredés után körülbelül 15 percig tart,
  • csak egyetlen olyan jellegzetes kísérőtünete van, mint a fény- és hangérzékenység

Mi okozhatja?

A hypnic fejfájás pontos oka egyelőre ismeretlen. Az éjszakai fejfájás kevésbé gyakori, ám súlyos kiváltó okai lehetnek:

  • alvási apnoé, mely egy olyan alvászavar, ahol a légzés rövid időre leáll, majd újraindul;
  • gyulladás a fej artériáiban;
  • az agy felszínének vérzése (szubdurális hematoma);
  • agydaganat;
  • pheochromocytoma.

Milyen vizsgálatok szükségesek?

Amennyiben éjszakai fejfájása van, vagy a fejfájás rendszeresen felébreszti álmából, keresse fel orvosát!

A fejfájás pontos típusa csak a páciens betegségtörténete, bizonyos jelek és tünetek alapján állapítható meg. Egyes esetekben a pontos diagnózis felállításához CT is szükséges.

Hogyan kezelhető az ébresztőóra fejfájás?

A fejfájás kezelése a fejfájás típusától és a kiváltó okoktól függ, ám mai tapasztalatok szerint a betegség jól kezelhető lítium-, flunarizin-, indomethacin- vagy koffeintartalmú gyógyszerekkel.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.