nlc.hu
Trend
Tippek esküvői tortákhoz

Tippek esküvői tortákhoz

Elképesztő, mi mindent lehet egyszerű lisztből, tojásból, vajból és cukorból elővarázsolni. Türelem, ügyesség és képzelőerő segítségével a legegyszerűbb tortát is műalkotássá változtathatjuk, amely a fogadás dísze lehet.
Szemet gyönyörködtető, ínycsiklandozó torták

Az esküvői torta az esküvői fogadás egyik főszereplője. Általában saját asztalt is kap, hogy a vendégek megcsodálhassák, ahogy helyet foglalnak. A torta felvágása az ünnepség egyik csúcspontja, emellett gazdag szimbolikával rendelkezik (a tortafogyasztás az ókor óta az esküvők fontos eleme, mivel a házasság termékenységét jelképezi).

[másolat] - Tippek esküvõi tortákhoz

A hagyományos esküvői sütemény háromemeletes, és általában fehér mázzal díszítik. Sok torta esetében ma is ez a kiindulási pont, bár a szinteket már inkább egymásra teszik, és nem kis oszlopokon egyensúlyozzák egymás felett. A fehér remek háttérszín más árnyalatok számára, akár élénk, akár halvány színekkel dolgozunk, és a mintás máz is remekül mutat rajta. Ha kísérletezni szeretnénk a színekkel, tegyük ezt óvatosan.

Extra tippünk: Esküvőre készülsz? A Nők Lapja Esküvő honlapján rengeteg hasznos tippet, ötletet találsz, szakértők, katalógusok, letölthető dokumentumok segítik a készülődést, hogy a nagy nap valóban tökéletes legyen. www.nleskuvo.hu »


Élő virágokkal (rózsa, levendula) hatékonyan kihangsúlyozhatjuk egy egyszerű mázzal rendelkező torta szép formáját.
Élő virágokkal (rózsa, levendula)
hatékonyan kihangsúlyozhatjuk egy
egyszerű mázzal rendelkező torta
szép formáját.

A pasztellárnyalatok – a legfinomabb rózsaszín, kék vagy lila, vagy krémszínű tónusok – a legbiztonságosabb választás, és célszerű foltokban vagy hangsúlyos helyeken használni őket. Ha mértékkel használjuk, az arany-, ezüst- vagy csillogó díszek ragyogást adnak a tortának.

Ha sötét csokoládéból készült süteményt választunk, a sötét hatást színkavalkáddal élénkíthetjük. Itt piros, kék és rózsaszín virágokat használtunk, de nyugodtan helyettesíthetjük őket krém-, barack- és élénknarancs árnyalatokkal.

Ami pedig a máz alatt rejtőző tölteléket illeti, a gazdag, gyümölcsös keverék időtálló kedvenc, de használhatunk egyszerű madeira-, csokoládés piskóta-, kávé-, citrom- vagy répatortát is. Az egyetlen nagy torta erőteljes hatást kelt, és bár alkalmazhatunk egyemeletes tortát is, a réteges vagy emeletes torta díszei jobban érvényesülnek.

Másik lehetőségként választhatunk minden vendég számára egy-egy látványosan díszített minitortát is, amelyeket tortatartókon helyezhetünk el. Játszhatunk a különböző színű mázakkal, tortadíszekkel, valódi vagy cukorvirágokkal, cukorszívekkel vagy kezdőbetűkkel, vagy akár apró édességekkel is. Ezeket a süteményeket a vendégek akár távozáskor is megkaphatják apró figyelmességként.

A máz és a cukormassza meglepően sokoldalú anyagok, és értő kézben szinte bármi készülhet belőlük, élethű virágoktól a csipkefinomságú mintákig. A díszítéshez az ötletet adhatja valamilyen közös érdeklődés, vagy az első találkozás emléke.

Ha divatos kiegészítőket használunk a díszítéshez (igazgyöngyből készült gyöngysor és egy organza virág) könnyen és stílusosan emelhetjük ki a torta szépségét.
Ha divatos kiegészítőket használunk a
díszítéshez (igazgyöngyből készült
gyöngysor és egy organza virág)
könnyen és stílusosan emelhetjük ki
a torta szépségét.
Egy másik megoldás lehet magát a menyasszonyi ruha stílusát visszaadni a tortában, és cukorból készült gyöngyökkel, szövettel vagy hímzéssel díszíteni. Ha a cukormáz nem nyeri el a tetszésünket, használhatunk friss gyümölcsöt (esetleg cukorbevonattal), cukrozott mandulát vagy más apró édességeket díszítőelemként.

Természetesen a dekorációnak nem feltétlenül kell ehetőnek lennie. A virágok mindig jól mutatnak (ám teljes mértékben biztosnak kell lennünk benne, hogy nem kezelték őket vegyszerekkel), mint ahogyan a bársonyos rózsaszirmok, selyemvirágok, gyöngysorok, szalagok és más csecsebecsék is.

Végül pedig nem szabad megfeledkeznünk az asztalról sem, amelyen a torta áll majd. Mint a kép keretének, az asztalnak is ki kell emelnie a rajta álló műalkotás szépségét.

Használhatunk különleges terítőt, virágcsokrokat, de meghinthetjük az asztalt virágszirmokkal vagy cukrozott mandulával is, a tortakést pedig, esetleg egy szép szalaggal átkötve, két pezsgőspohár mellé helyezhetjük, hogy felkészüljünk a vidám pohárköszöntőkre.

Érdekesség: A hagyományos többemeletes esküvői torta mintájául a londoni Szt. Bride templom tornya szolgált.

A különböző színű mázakkal, tortadíszekkel, cukorvirágokkal látványosan díszített minitortákat a vendégek akár távozáskor is megkaphatják apró figyelmességként.
A különböző színű mázakkal,
tortadíszekkel, cukorvirágokkal
látványosan díszített minitortákat
a vendégek akár távozáskor is
megkaphatják apró
figyelmességként.
A halovány pasztellszínekben pompázó fodros szirmú rózsák, amelyek az emeleteket szegélyezik, az 1950-es évek visszafogott, nőies báját idézik.
A halovány pasztellszínekben
pompázó fodros szirmú rózsák, amelyek
az emeleteket szegélyezik, az 1950-es
évek visszafogott, nőies báját idézik.

Tippek esküvői tortákhozCikkünk az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Esküvő – ötletek, hogy a nagy nap felejthetetlen legyen című könyvéből közölt részletet.

A meseszépen illusztrált kötetben számtalan nagyszerű ötletet találsz mindenhez, amire csak a tökéletes esküvőhöz szükség lehet, legyen szó elegáns terítékről, pazar virágokról, gomblyukba tűzhető csinos csokrokról, apró ajándékokról, gyönyörű tortákról vagy romantikus gyertyákról.

A könyv címe: Esküvő
Szerző: Margaret Caselton
Kiadó: Alexandra Kiadó »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top