szolárium
#Testi problémák

A szoláriumról

2009.02.23.
1 perces olvasási idő

Főleg ezeken a borús téli napokon, amiken már igazán várjuk az első tavaszi napsugarakat, fontos lehet, hogy felviduljunk. Ezt elérhetjük úgy, hogy elmegyünk szoláriumba. Azonban, mint oly sok mindenre, erre is fontos szabályok vonatkoznak.

A szoláriumozás által nemcsak a kedvünk lesz jobb, hanem a bőrünknek is egészségesebb színe lesz. De aranyszabály, hogy csak ésszel, kellő mértékkel szolizunk, mert ezek az egyre speciálisabb gépek a kívánt hatással ellentétest is elérhetnek. Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy a túlzásba vitt szolárium bőrrákot okoz.

Fontos tudni, hogy a mesterséges ’napfény’ körülbelül 20-szor erősebb, mint a természetes. Azt is meg kell jegyezni, hogy egyetlen sugárforrás sem veszélytelen. A „B” sugarak nagy energiatartalmúak, mégsem hatolnak a bőr mélyebb rétegeibe. Viszont az „A” sugarak miatt égünk le, ezek gyorsítják az öregedés folyamatait, valamint okozzák a bőr kiszáradását. Tehát olyan gépet válassz, ami UV-B sugárzású. A másik jó pont, hogy a sugarak serkentik a hormon- és immunrendszerüket, valamint a szervezet D3 vitamin termelését is. Utóbbiról köztudott, hogy segíti a kalcium csontjainkba való beépülését.

Hogyan is kell?

Szolárium használat előtt mindig mossuk le a sminkünket, és vegyük le az összes ékszert magunkról. Fontos, hogy ezután szolár-kozmetikumokkal ápoljuk bőrünket. Ezzel táp- és védőanyagokat juttatunk be a bőrünkbe, és még tovább is maradunk szép barnák. Barnulás közben csukjuk be a szemünket, valamint ha különösen érzékeny a szemünk, ajánlott védőszemüveget használni.

Milyen hatásai vannak a szoláriumnak?

A szolárium UVA tartományban sugároz, ami ugyanúgy károsítja a bőr mélyebb rétegeit, azok idő előtti öregedését és szárazságát okozva, mint a napból jövő ultraibolya sugárzás. A szoláriumozás egyéb veszélyeket is rejt magában: kötőhártyagyulladás alakulhat ki, vagy ha a higiéniai körülmények nem megfelelők, akkor fertőző betegségeket is elkaphatunk. Ez bármilyen lehet, de a legesélyesebb a bőrgomba.

A szoláriumnak a lélekre is hatása van: van, akinek klausztrofóbiája lesz a szoláriumban, vagy akár pánikrohamok is rátörhetnek. Emellett viszont olyan jó kedvünk lesz tőle, akár egy kiadós napozástól.

És fontos megjegyezni azt is, hogy bár a lélekre igen jótékony hatással van, de attól, hogy sok időt töltesz a szoláriumban még nem biztos, hogy jókedved is lesz! Tehát használd a szoláriumot megfelelő körülmények között, és megfelelő időtartamonként!

(Gy.A.)