Ördög Nóra: A képernyőn kívül is van élet

Forrás: RTL Klub – Fotó: Bársony Bence

Nóra biztos benne, hogy nem lennének elvonási tünetei, ha maholnap lekerülne a képernyőről, s pontosan tudná, mihez kezdjen.

– Egyaránt fesztelenül mozogsz a Reggeli stúdiójában és a nagy show-műsorok színpadán. Mintha mindig erre a pályára készültél volna.

– Pedig nem volt tudatos választás. Általános iskolás kislányként anyukám elindított szavalóversenyeken, majd Kazinczy-versenyre küldött az iskola, később pedig különböző rendezvények műsorvezetésére kértek fel. Így alakult ki, hogy a televízió felé vettem az irányt. Egy helyi kábeltévénél is dolgoztam rövid ideig, de ezzel együtt igen távoli álomnak tűnt, hogy egyszer majd a médiában fogok dolgozni. Aztán a Reggelihez kerültem gyakornokként, és ettől kezdve folyamatosan sodródtam bele a televíziózásba.

– Nem félsz attól, hogy képernyőfüggővé válsz?

– Egyáltalán nem. Egyébként is azt gondolom, hogy ez nem fog örökké tartani. Lehet, hogy a háttérmunka miatt van, de nekem nincsenek elvonási tüneteim, amikor nem vagyok képernyőn. Bejövök, teszem a dolgomat, s nem arra várok otthon malmozva, hogy hívjanak.

– Mihez kezdenél akkor, ha holnaptól nem tévézhetnél?

– Annyi tervem van! Biztos, hogy azonnal szülnék egy gyereket. Ifjú házasok vagyunk, így nem is kérdés, hogy ez előbb-utóbb esedékes lesz. Az is elképzelhető, hogy valami vállalkozásba kezdenék a barátnőmmel. Sokszor beszéltünk már erről, s jó párszor végiggondoltuk, hogy mi az, amivel rendelkezünk. Hosszas töprengés után arra jutottunk, hogy az ízlésünk az, amellyel kezdhetnénk valamit. Egészen biztos, hogy női dolgokkal, kiegészítők, cipők, ruhák forgalmazásával foglalkoznánk.

– Sosem találkoztál olyan rosszmájú megjegyzéssel, hogy csak a szépséged miatt jutsz előre?

– Szemtől szembe még nem. Tény, hogy a külső fontos része a tévézésnek, azt gondolom azonban, bizonyítottam már, hogy nem csak ezért vagyok itt. Éveken át a háttérben dolgoztam, mielőtt képernyőre kerültem volna. Azok most a kollégáim, akiket akkor ismertem meg, és ők pontosan tudják, hogy nem azért dolgozom velük, mert megtetszettem valakinek. Ha van is bennem bizonyítási kényszer, akkor az sokkal inkább a nézők miatt van. Hozzászoknak az emberek egy bizonyos szinthez, amit a képernyőn látnak, és én nem szeretnék csalódást okozni nekik: nem megyek ki melegítőben az utcára, nem ugrok le smink nélkül a boltba. Élőben is olyan színvonalat szeretnék hozni, amit a televízióban mutatok.

Forrás: RTL Klub – Fotó: Bársony Bence

– Mit teszel azért, hogy ez így legyen?

– Mindig törekszem arra, hogy a ruhám, a kiegészítők, a smink és a frizura passzoljanak egymáshoz. Nagyon adok magamra ilyen téren. De nemcsak az öltözködésre próbálok odafigyelni, hanem a testemre is. Amíg versenytáncoltam, addig nem volt sok dolgom ezzel. Éppen a legkritikusabb kamaszkorban űztem intenzíven, és szerencsésen átsegített azon az időszakon, amikor a lányok általában meghíznak, és feneket növesztenek. Amikor abbahagytam, hamar rájöttem, hogy valamit tennem kell azért, hogy megőrizzem az alakomat. Sajnos a munkám miatt jóval kevesebb időt tudok mozgásra szánni, mint amennyit szeretnék. Hullámokban tör rám a sportolhatnék, akkor viszont nagyon intenzíven elkezdem. Ha nagyon muszáj, még fogyókúrára is képes vagyok! Akár hosszú hetekre is le tudok mondani olyan dolgokról, amelyeket egyébként nagyon szeretek.

– Előfordult már veled, hogy a hátad közepére sem kívántad a műsorvezetést?

– Természetesen velem is előfordul, hogy rossz napom van. Megesett, hogy hajnalban ott ültem a Reggeli stúdiójában, és egyáltalán nem volt jókedvem. A képernyőn azonban nem viselkedhetem civilként. Nem tehetem meg, hogy a saját problémáimat sugározzam a nézők felé. Azért arra a négy órára, amíg tart a műsor, félre lehet tenni ezeket. A nagy élő show-műsorok esetében más a helyzet. Azok a szombatok szinte ünnepszámba mennek. Napokkal előtte elkezdek felkészülni testileg-lelkileg egyaránt, így mindig a legjobb formámat tudom hozni. Ilyenkor semmi más nem létezik számomra. Egy ilyen műsor olyan, mint egy gyerek. Törődni kell vele, s ugyanúgy hozzánő az ember szívéhez, mint egy apróság.

– Kiegyensúlyozott személyiségnek tűnsz a képernyőn. Mindig ilyen pozitívan állsz a világhoz?

– Alapvetően ilyen vagyok. Ez családi vonás nálunk, apukámra és anyukámra is jellemző. Mindketten pozitív szemléletű emberek, akik mindenben megpróbálják észrevenni a jó dolgokat. Nálunk sosem volt családi fesztivál: nem idegeskedtek feleslegesen, és kerülték a veszekedéseket is. Ebbe nőttem bele, ezért fontos számomra, hogy harmóniára törekedjem az életben.

– Hogyan adod ki magadból a feszültséget?

– Inkább magamba fordulok, és csak abból lehet észrevenni, hogy valami nincs rendben, hogy egy kicsit gondterheltebben mászkálok az épületben. De még ez sem feltűnő szerintem. Aztán persze, ahogy egyre gyűlik-gyűlik a feszültség, mindig jön valami apróság, amely miatt elpattan a húr. Azért ilyenkor sem őrjöngök, hanem, ahogy a legtöbb lány, én is sírok egyet. Nem fordul elő túl sűrűn, háromhavonta egyszer. Vannak olyan napok, amikor érzem, hogy közel van ez a helyzet. Ilyenkor figyelmeztetem a kollégáimat, hogy ma ne szekáljanak, mert ez nem az a nap.

Forrás: RTL Klub – Fotó: Bársony Bence

– Nemrégiben volt az esküvőtök. Terveztétek, vagy hirtelen elhatározás volt, hogy összeházasodtok?

– Mindketten tudtuk, hogy ebből házasság lesz előbb vagy utóbb. Racionálisan végiggondoltuk, hogy mi a fontossági sorrend az életünkben. Elkezdtünk építkezni, és úgy terveztük, megvárjuk, amíg felépül a ház, s a ház után jöhet a házasság is. Aztán az építkezés egyre csak csúszott, és úgy döntöttünk, nem várunk tovább, és megtartjuk az esküvőt. Májusban találtuk ki, hogy nyáron összeházasodunk. Egyébként pont a hetedik évfordulónkat ünnepeltük augusztus másodikán, ami ráadásul éppen szombatra esett. Kapóra jött az időpont, sorsszerűnek tűnt.

– Megváltozott azóta az életed?

– Igen! Sokkal jobban érzem magam. Egészen más típusú kötődés fűz össze minket, lett egy pluszszál. Nem tudom, hogy ez a biztonságról szól-e, vagy azért van így, mert a külvilág számára egy másik megítélési kategóriába kerültem amiatt, hogy most már asszony vagyok.

– Sokan mondják, hogy a boldogsághoz nem kell hivatalos papír. Miért érezted szükségét annak, hogy megesküdjetek?

– A magam szempontjából is fontos volt, a családom irányában pedig egyfajta tiszteletadásnak, gesztusnak szántam. Innentől kezdve elmondhatják, hogy felnevelték a lányunkat, férjhez adták, és jó szülő módjára útjára bocsátották. Akkor sem lett volna semmi gond, ha évekkel ezelőtt becsúszik a baba, és úgy születik meg, hogy nem vagyunk férj és feleség. Bár azt gondolom, ha ez így lett volna, azonnal összeházasodunk.

Csillag születik.lap.hu »
RTL Klub.lap.hu »