Néhány éve még cikinek számított a pornózást bevallani, pláne szakmáját nyíltan bevállaló pornósztárral együtt mutatkozni. Mostanra pedig már megszokottá vált, hogy közismert férfiak villognak a szexiparban dolgozó hölgyekkel a partikon. Persze van köztük olyan, aki jobban félti a karrierjét, mint a kapcsolatot, és olyan is, aki csak később döbben rá, kivel szűrte össze a levet. Magyar celeb pasikat állítottunk célkeresztbe, akik már megtapasztalták, hogy mitől döglik a légy.

Victoria Swinger és Gáspár Győző

Bár nem bizonyított, hogy bármiféle " bummbumm "-ot hajtottak volna végre Victoria Swingerrel, a 2006-os Erotika Kiállítás után kora reggel látták távozni a pornósztárt Gáspár Győző szobájából. Ráadásul a showman családját hátrahagyva még Tunéziába is szerette volna elvinni a művésznőt, aki végül nagy kegyesen lemondott az utazásról, mondván, nem szeretné, ha miatta menne tönkre a roma rappernek a házassága. Később Gáspár Kelemen Annával is el tudott volna képzelni pár együtt töltött napot , de a playmate akkorra már nem szeretett repedtsarkúnak tűnni.



Volt bummbumm vagy nem volt bummbumm?


Szalontai Ági és Szécsi Zoltán

Szeptember elején csattant el a csók a sportolói körökben csak Szecskának becézett olimpiai bajnok vízilabdázó és a Bár 2.0 játékosa között. Szalontai Ágiról akkor még csak kevesen tudták, mennyi minden megfordult már a szájában, de pár nap leforgása alatt közismert pornósztárrá avanzsálódott . Szécsi egyébként az este folyamán randevút is kért, amit a lány elutasított, és mára már mindenki tudja, hogy a sportoló mikről maradt le.



Szalontainak nem kellett Szécsi


Judy Nero és Szabó Leslie

A volt pornódíva nem tagadta a híreket, miszerint látták őket kéz a kézben sétálni a Megasztárból megismert zenésszel, de kapcsolatukról nem szeretett volna többet elárulni. Szabó Leslie válófélben van, az ismeretséggel járó kellemetlen mellékhatások miatt romlott meg a házassága. A frissen barátkozók legelőször az Erotika Kiállításon mutatkoztak nyilvánosan.



Mindketten házasságban élnek


Alexandra Diamond és Müller Attila

A Cool Tv műsorvezetőjének karrierjére nem volt jó hatással, hogy egy volt pornósztárral szűrte össze a levet, ezért dobta a ma már csak sztriptízből élő Diamondot . A táncosnő nehezen viselte a szakítást, de elfogadta Müller döntését, aki azóta nyilvánosan is a markát használja .



Diamond ment, a marok örök


Kelemen Anna és Jáksó László

Nem csak Gáspár Győző csorgatta a nyálát Kannácskára. "Addig dugnám, amíg mozog " - jelentette ki Jáksó közel két éve egy interjún arra a kérdésre, mit csinálna legszívesebben Kelemen Annával. A tepsiszájú playmate meglehetősen rossz néven vette a már tettek nélkül is fárasztó megjegyzést, ám végül olyan szinten kibékültek, hogy még egy kis románc is szövődött kettejük között - amiből végül semmi nem lett.



Pedig Kelemen szereti, ha egy pasi humorosan néz ki