
Elváltak, így valamit kezdeni kellett a magára tetováltatott volt felesége képével...
Nusihusi | 2016.04.15. 10:31:07Azt hittem, valami hegtetkó lesz:)
Elfoglalt brókerből lett mindennél boldogabb remete
Geofizikus volt, jól kereső bróker, de váltott: a zempléni erdőben lakik, havi 20-30 ezer forintból él, ásványokat gyűjt, fest, és végre élvezi az életét. Azt mondja, a legtöbb ember nem tud jól élni.Strogg | 2016.04.10. 20:52:23"Ezt mire alapozod? Szó sem volt róla, hogy ő miként vesz (vagy miként nem) részt a helyi közösség életében. Gondolom a 20-30 ezer forintot nem segélyből kapja, magyarán valamit csinál érte. Másik aspektusból megközelítve: ha bróker maradt volna, mennyivel lenne hasznosabb tagja a társadalomnak? Lenne pénze ugyan, de igazi értéket nem állítani elő úgy sem."
Azt mondja kvázi remeteként él. Hát innen. Azt meg egy szóval sem mondtam, hogy hasznosabb lett volna brókerként. Lehet mást is csinálni. Különben is te véded a brókereket szóval akkor most what?!
"Ezen nem kell aggódnod, mert nem is lesz ilyen mindenki. Az átlag ember elvan a maga kis átlagmelójával, ahol elhiszi, hogy az az egyetlen módja az életnek ez: ha végig robotolja - stressz közepette - a rövid életét azért a minimális fizetésért, amiért megveszik az idejét."
Nem is aggódok, de nem tudom ez az egész hogy jön ahhoz, amit próbáltam kifejezni. Tehát nem élhet egy társadalomban hirtelen mindenki remeteként.
"Na látod, a szűklátókörűség itt kezdődik kedves Strogg, hogy hallod a tévében, hogy volt ez a Quaestor ügy és ebben brókerek voltak benne és kapásból azt gondolod minden brókerről, hogy csaló és biztos benne volt, mert a tévébe aszongyák."
Vagy neked abszolúte nincs humorérzéked, vagy nekem szarok a poénjaim. :) Egyébként épp pénzügyi szférában is tevékenykedem és elég lehangoló, hogy az átlagembernek a függő ügynök, az alkusz, a független ügynök meg mindenki más bróker. Van egy pénzügyi kultúra Mo.-n az biztos... :) A lényeg, hogy itt most nagyon mellélőttél kedves barátom. Valóban nincs sok tapasztalatom brókerekkel, de nem is akartam őket megbántani (habár nagyanyám 12 milláját is beszippantotta egy kisebb brókerház). Csak egy ártatlan viccecske akart lenni az előbb említett cégekkel kapcsolatban.
Amúgy nem mondom, hogy minden hülyeség, amit mond (sőt...), csak jelzem, hogy szerintem azért ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy az öreg megtalálta a boldog élet egyetemes titkát mindenki számára.

Kormos Anett: Mit kerestek ti a címlapokon?
Állatira tele van már a hócipőm azokkal, akiknek a születését onnan datáljuk, amikor hozzámentek valakihez, aki gazdag. Hadd érezzek némi indulatot azokkal a seggüket vakargató teremtésekkel szemben, akik meg vannak győződve arról, hogy ők cégvezetők, műsorvezetők, mi több: női példaképek.Tomi Demo | 2016.04.06. 12:28:03Ebben teljesen egyetértünk. Itt a lényeg abban áll, hogy remek dolog az, ha látod, hogy ezek csak ideálok, ám az "átlag ember" az nem. Ezek a celebek pedig minimumként, elvárásként adják elő ezt a fittséges dolgot. Miközben nekik nagyjából ennyi dolguk van, hogy a kinézetükkel foglalkozzanak, um. erről szól az életük, és borzasztóan nem fair hasonló eredményeket elvárni azokkal a tömegekkel szemben, akiknek nem erről szól az életük. Ezáltal bizonyos frusztrációt eredményezve nőkben és férfiakban is.
Nyilván tegye meg az ember, amit tud a külseje és a fittsége érdekében, de ne kelljen már extrém prioritást ennek tulajdonítani, mindenek felett.

Nagy kamu a test elsavasodása
Jókora vagyont halmozott fel az orvosi diploma nélküli áldoktor, Robert O. Young az úgynevezett „pH-csoda” teóriájával. Young alapvetése azonban - amely szerint a test elsavasodása teszi képessé a patogén kórokozókat a szervezetben való megtelepedésre - minden tudományos alapot nélkülöző humbug. Könyveivel és a zöld lúgosító porocskáival jókora vagyont halmozott fel. Volt már néhány bírósági ügye, de eddig megúszta a komoly következményeket. Pedig súlyos vádakkal illették, például egy rákos nőt lebeszélt a kemoterápiáról, helyette lúgosítást ajánlott. Az illető emiatt persze meghalt.bungle | 2016.05.01. 22:31:02Lúgosításról fél percben:
http://i.imgur.com/z8XqHzK.jpg
Bővebben egy régebbi cikkük:
http://kodpiszkalo.blog.hu/2012/02/16/el_vagyunk-e_savasodva

13 perc J.Lo-val és James Cordennel
bungle | 2016.12.16. 12:30:55All I Want for Christmas Carpool Karaoke
www.youtube.com/watch?v=JKJExBXRorA

Egy kis extrém sportos válogatás, csak 24 perc :)

Dikh Tv - Magyarország első online cigány tévéje
Miami Club - Kis Grofo beszámoló mellett várhatóak munkahelyi riportok, szociális segély és családi pótlék hírek, beszámolók a legjobb szotyilelőhelyekről, valamint „tőzsdei hírek” az alumínium és színesfém árakról.bungle | 2016.04.05. 15:03:13Roma tévé után itt a Romance tévé:
http://hvg.hu/kkv/20160404_tevecsatorna_romance_tv

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó! :)
közlegény | 2016.03.25. 14:51:16gyorsan megkedvelte a sört

Összeházasodott két roma férfi a Deák téren
Nem volt elég bajuk így is? ;) Steiner Kristóf is most válik a férjétől.
Így csak a profik tudnak sávot váltani!
Ejtoernyo | 2016.03.25. 17:58:06Ilyenkor értem meg, hogy miért jobb a manuális váltó az automatánál. Mondjuk jelen esetben nem biztos, hogy automata váltós kocsiban ült a csaj, mert egy tanuló vezetőnek nem biztos hogy megvan az a reflexe. De, például az USA-ban ahol szinte minden autó autómata váltós ott az emberekbe nem annyira vésődik bele a pedálok ösztönös használata, mert ott a két pedál az egyik gáz a másik a fék, de nem kell azt a finom lábmunkát végezni mint egy autómata váltós kocsinál, legalábbis én a lassan 5 éves vezetői tapasztalattommal úgy érzem, hogy ágyamból felkelve a helyes gázpedálokat nyomnám pánik helyzetbe, és voltam már olyan helyzetbe, hogy nagyon le kellett fékezni vagy valami hirtelen jött, de (lekopogom) eddig még nem vétettem olyan szarvas hibát hogy például rossz pedált nyomtam volna meg.









