Sealand Hercegsége
"Roy Bates volt brit őrnagy ügyes jogászokkal folytatott eszmecseréje folytán jutott el 1964-ben arra a következtésre, hogy ha a nemzetközi vizeken álló (angolszász jog res derelicta és terra nullusról szóló passzusaira hivatkozva) elhagyatott U1 Rough Sands erődbe beköltözik családjával, akkor egy önálló szigetállamot tud létrehozni. Ennek megfelelően az U1 platform tetején Roy Bates 1967. szeptember 2-án kikiáltotta Sealand hercegséget, majd önmagát megajándékozta a hercegi, feleségét pedig a hercegnői címmel."
Anglia azóta se tud mit kezdeni az üggyel és a brit felségvizek határait se tudták kitolni miattuk. Először halálra röhögtem magam...A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."Tooni | 2011.02.12. 10:50:54A Codex Alimentarius (szerzője Dr. Mengele szelleme) szerint a fluorid tápanyag, ajánlott napi bevitellel.
http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.
Instant víz!
Britmagyar tudósok megoldották! 9 rész vizet kell hozzáadni és 10 rész víz lesz!Nusihusi | 2011.01.03. 20:43:50Újabb fölösleges találmány.:P Kíváncsi voltam, hogy mikor találják föl;)
"Mit néztek, ti talán nem szoktatok egy hideg téli estén a forró kádban pihenni a gumikacsátokkal?" ;)
Amikor már a csapból is Pachelbel folyik... ;)
Sörfi | 2010.12.17. 10:22:30hehehehehehehe, és ebben pont azt a 8 akkordot nyomja az elején a csellós amiről tooni linkjében szó van xDDD szakadok
APEXvj - vizualizáld a kedvenc zenéidet online!
Lorica | 2011.02.06. 21:18:37nekem működik
Az "antigravitációs víz" mutatvány.
Ha nem jössz rá egyedül a megoldásra, itt megtalálod a trükk megfejtését.Swordfish | 2010.12.12. 13:46:41Ez igaz, de ha túl nagy a víz külső levegővel érintkező felülete, akkor hiába a túloldali "vákuum". Nincs akkora felületi feszültség, ami egyben tartaná a víz felületét, a levegő beszökik, a nyomás kiegyenlítődik, a víz pedig kifolyik.
Még vastagabb szívószállal is simán működik, ott a víz tömege is csekély. A szájára helyezett műanyag/papír lap segít egyben tartani a felületet.
Mai találós kérdés: mi látható a képen?
bungle | 2011.01.07. 12:44:11Form3:
www.fuseproject.com/products-57
www.jimmyjane.com/shop/form3-p-138.html
Pingvinek a pácban. :D
brier | 2010.12.10. 09:26:44XD
Edward Horsford fotói
kowbacsi | 2010.12.09. 13:43:27víííz :D
Egyébként Pirate Bay akarta megvenni Sealand-et, hogy ne zaklassák őket a jogvédők. Azaz nem is a PirateBay hanem a szervezet, aki pénzeli őket :) Csak aztán végül sajnos meghíúsult. De van ilyen még valahol amire nem emléxem, ahol havi 1-2 millió dollárért lehet szerót bérelni.