Izé

Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.
"Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a  marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk. Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtünk semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül."

Eredeti videó

A metán-hidrát víz és metán keverékéből képződő jéghez hasonló anyag, ami megfelelő nyomás és hőmérsékletviszonyok mellett stabil marad, így az évmilliók folyamán a tenger alján bomló élőlényekből egy magas koncentrációjú és óriási mennyiségű energiaforrássá vált.

Mivel a belőle kinyerhető metánt gyakorlatilag mindenre (autómeghajtás, fűtés, áramtermelés) lehet használni, ezért több országban is intenzív fejlesztési projektek folynak a kitermelési technológiák fejlesztésére. Japán már az évtzed végén megkezdi termelését és gyorsan energiafüggetlenné válhat segítségével, amit több másik ország is követni fog.

Reméljük meglátogatja azért Belső Földet is.

Svájcban a kenyérgabona 4/5-e Indiából származik, abból az országból, ahol százezrek éheznek; a francia halkereskedők azt mondják, az ipari módszerrel fogott tenger gyümölcse nem evésre való, hanem eladásra; Romániában 50 centes órabérért dolgoznak az asszonyok a hagymaföldeken, amelyet távoli országokba szállítanak tovább; Spanyolország legnagyobb üvegházas agrárvidéke nagyobb mint Luxemburg és Hollandia együtt - a világban mégis 5 percenként hal éhen egy gyermek. A világ élelmiszertermelése és az élelmiszer elosztása katasztrofális szintre jutott. A 3000 kilométerről importált paradicsom olcsóbb mint a hazai; az ásványvíz ugyanolyan kereskedelmi értéket képvisel mint bármely más termék; a legtöbb élelmiszert szójával dúsítják. Hová vezet ez a folyamat? Az emberiség élelmiszerellátása nem több mint néhány tucat multinacionális cég versengésének színtere?