A dogonok Mali bandiagarai száraz fennsíkán élnek a XIV. század óta. Egy évben csak egyszer halászhatnak az Antogo-tó "szent vízében", ilyenkor percek alatt "megszabadítják" a tavat a halaktól.
Kis adalék a dogonokhoz: ez a primitív körülmények között élő nép elképesztő csillagászati ismeretekkel rendelkezik, tudását szájhagyomány útján őrizte napjainkig. Sirius gyermekeinek nevezik magukat, és azzal ejtették ámulatba az 1930-as évek elején a francia antropológusokat, hogy mindenféle műszer nélkül olyan bolygók létezéséről beszéltek, amelyek a Földről nem láthatóak, s melyeket csak a 19. század derekán erősítettek meg a csillagászok, különféle számítások alapján.
Hasonló post, csak fotókkal.Tooni | 2013.02.01. 12:15:44:DJapán genetikusok öt éven belül tervezik "feltámasztani" a gyapjas mamutot.
A pesszimistákat Iritani professzor a Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában arra emlékezteti, hogy a szarvasmarha klónozásának ma már 30 százalékos a sikerrátája, pedig néhány éve ugyanolyan esélytelennek tartották, mint a mamut feltámasztását.Egy animáció a következő marsjáróról, ami a Curiosity nevet viseli.
"A 2011-es év legfontosabb űrkutatási eseményeként novemberben a Curiosity (eredetileg Mars Science Laboratory, MSL) elindul a Marshoz. Ez lesz az eddigi legnagyobb méretű és teljesítményű marsjáró (rover) a vörös bolygón. Nagyobb távolságokat tesz meg, és részletesebb elemzéseket végez majd, mint a nagyon sikeres Spirit és Opportunity. Egy összetett, automatizált, guruló laboratóriumnak tekinthető, amelynek fő feladata az élet lehetőségének - illetve az ezzel kapcsolatos sugárzási, kémiai körülményeknek - a vizsgálata lesz. Tervezett élettartama legalább egy marsi év (körülbelül két földi év), amelyet ideális esetben túlteljesíthet. Nemcsak műszerállománya és technológiája fejlettebb a mostani marsjárókénál, hanem a napelemek mellett radioaktív energiaforrással is bír, azaz társainál több energiát használhat mozgáshoz, mintavételhez és egyéb elemzésekhez. "
Élőben lehet nyomon követni a "marsautó" építését a NASA oldalán keresztül, az alábbi linken.
Illetve itt, még 5 jövendőbeli űreszköz melyeket szintén a 2011-es évben készülnek útjukra engedni.Revanor | 2011.01.10. 20:01:50A Spiritet pár hónapra tervezték fölküleni, ehhez képest vagy öt évig tökéletesen működött, reméljük ez is hasonlóképp túlteljesít.
A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."Tooni | 2011.02.12. 10:50:54A Codex Alimentarius (szerzője Dr. Mengele szelleme) szerint a fluorid tápanyag, ajánlott napi bevitellel.
http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.
Delfinek ismerkedése a tükörrel. :)
Éntudat az állatvilágban: tükörbe néző állatok
+ egy bonus videó, amiben egy pók "viaskodik" tükörképével. :)Laretta | 2011.04.07. 19:52:17Felismerik magukat, igen :)
Az Univerzum csillagainak száma valószínűleg háromszor több, mint amennyit jelenleg észlelünk, állítja a Yale Egyetem csillagásza, Pieter van Dokkum a Nature folyóiratban. A tanulmány arra a tényre támaszkodik, hogy a WM Keck Hawaii Obszervatóriumban úgy találták: nyolc közeli elliptikus galaxisban húszszor több vörös törpe létezhet, mint a Tejútban.
Van Dokkum szerint milliárd olyan bolygó keringhet ezen csillagok körül, melyek a lakhatósági zónába eshetnek, s nagyjából tízmilliárd évesek.
Egyébként ma 20 órakor a Földön kívüli élethez kapcsolódó bejelentésre készül a NASA.bungle | 2011.03.06. 21:46:38A NASA bizonyítékokat talált a földönkívüli élet létezésére
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=401398
http://atv.hu/cikk/20110306_bakteriumok_a_meteoriton_foldonkivuli_eletet_talalthatott_a_nasa
Valaki esetleg postot belőle?
- A maguk korában tudományos fantasztikumba illő technológiákat tömörítő oldal, mely a dátum és az ötlet tulajdonosa mellett a megvalósulás lépéseit, fejlesztési trendeket is részletezi.Balázs | 2010.10.25. 16:16:11köszi
Stewie, a világ leghosszabb - 124 centis - macskája (na jó, igazából ő a leghosszabb ;))
lb7 | 2010.10.22. 15:40:10gyönyörű szép ez a cica
Bálnatakonygyűjtés távirányítású helikopteres megoldása, denevérek közötti orális szex dokumentálása, asztma hullámvasutazással kezelése - csak pár példa a rendkívül fontos tudományos eredményekből az idei anti-Nobel-díjak átadásán. :D
Egy tavalyi díjazottról post itt.izébigyó | 2011.09.30. 10:38:27Telt hólyag és wasabis tűzjelző: íme az idei IgNobel-díjasok
http://hvg.hu/Tudomany/20110930_ignobel_dijasok
Robot - zenés, táncos, verekedős, tudományos-fantasztikus remekmű (persze hogy Indiából).