- Mai ismeretterjesztő rovatunkban a repülő kígyó (Chrysopelea).
A dél-ázsiai esőerdőkben élő kígyók tekergőző mozdulatokkal siklanak az ágak között. Japán kutatók szerint - akik megpróbálták modellezni mozgásukat - a hüllők repülése a lehulló papírszalag aerodinamikáját követi. A kígyók a fáról lógva, függő helyzetből rugaszkodnak el, lenyűgöző fordulatokat hajtva végre a levegőben. A kiválasztott célpontot rendkívüli pontossággal érik el, miközben játszi könnyedséggel kerülik el az útjukba kerülő akadályokat. Röppályájuk felénél a hüllők teste ellaposodik, és siklani kezdenek a levegőben. Míg egyes repülő emlősök (pl. repülő mókus) és más hüllők szárnyszerű hártyáik segítségévek vitorláznak a levegőben, addig a repülő kígyók hullámzó mozgással manővereznek. A pingvinnek egy igazi mentőcsónak... :)
Kedves Játékosok!
Újabb manga, újabb lehetőség. A szóban forgó mű a világ egyik legsikeresebb, 12 részes mangasorozatának magyarul megjelent első része. Három kérdés, mindegyikhez három lehetőség. Szavazni megintcsak itt lehet kommentként november 17-én hétfőn éjfélig. A nyertesek között - akiknek a nevét itt tesszük közzé kedden délelőtt - ismét 3 mangát sorsolunk ki (vagyis a jó válaszok mellet a szerencse is játékban van).
1. Melyik a keresztneve az alkotónak? a, Maki; b, Murakami; c, egyik sem, mert álnév
2. A borítón is látható két főhős, akik a történet során egymásba habarodnak a, különböző neműek? b, azonos neműek? c, nemtelenek mint az angyalok?
3. Hány tagja van történetünk elején a főhős, Súicsi zenekarának? a, 1; b, 2; c, 4
(A kérdésekre a választ megtaláljátok a honlapon, ahová felkerült a kiadvány első 16 bemutató oldala is.)
Kellemes időtöltést!
Frissítés:
A helyes megfejtések:
1. a
2. b
3. b
A nyertesek pedig:
Hiko-chan
kasmat
laura75
Gratulálunk nekik!laura75 | 2008.11.27. 17:45:52Én még nem kaptam meg :( Remélem csak a hülye postásunk miatt van xD
32 lenyűgöző kép az Antarktiszról.
Maccoyi | 2008.11.13. 20:30:09Egészségedre fater. ;P
Scotch - Delirio Mind. Csak mert rég volt bünti... ;)
Laci | 2009.03.31. 20:49:28"We're szary, this video is no longer available" :(
Kedves népek!
Újabb játék. Egyfelől mert a Biblia éve van, másfelől - nem mellesleg - mivel jövő héten lát napvilágot a Biblia mangaváltozata magyarul. A kérdések tehát erre a képregényre vonatkoznak, és a helyes megfejtést adók között kisorsoljuk Siku: A BIBLIA MANGA három példányát. Válaszolni itt lehet kommentként okt. 31-én pénteken éjfélig. Jövő hétfőn délelőtt ugyancsak itt írjuk ki a nyertesek nevét. A helyes válaszok mindegyike kideríthető a honlapunkról.
Kérdések:
1. Mennyibe kerül a kiadvány? Lehetséges válaszok: a, 1490 Ft; b, 1990 Ft; c, 2290 Ft
2. Ki jegyzi rajzolóként a mangát? Lehetséges válaszok: a, Siku; b, Murakami Maki; c, Frank Miller
3. A Szentírás mely eseményét ábrázolja a borítókép? Lehetséges válaszok: a, a teremtést; b, a tékozló fiú példázatát; c, Dávid és Góliát viadalát
Kellemes időtöltést!
Frissítés! A szerencsés nyertesek:
Ash Qwery
Chamy
Negat
Gratulálunk nekik! A kiadó felveszi velük közvetlenül a kapcsolatot a postázás miatt.Negat | 2008.12.04. 20:22:11Meghozta a Mikulás, köszi :-D
A pénzügyi helyzet Dél-Afrikában is ingatag lábakon áll...
nyehőce | 2008.10.27. 19:46:43Biztos túl sok banánt tömött magába. :D
Amerikai választópolgárok.
bungle | 2008.10.21. 11:13:51http://www.youtube.com/watch?v=-4wQfQtpDAc
"I can’t imagine a President being named Obama"
Jessica Delfino puncija varázslatos! ;)
(a mai 2. bünti)blantom | 2008.10.16. 20:20:00ez azért üt :D:D:D főleg 1:50 és 2:30 között mikor még ki is írjáákk áááá ... ezek után nem sok lesz medzsik
Amit még Chuck Norris sem tud vezetni! :D
Akit a rakétaember élőben is érdekel: október 13-án a Fáy utcai Vasas műfűves pályáin megrendezésre kerülő vendéglátós focikupa szünetében kb. dél körül mégegyszer repül. Füldugót hozzatok!balu23 | 2008.10.14. 01:35:07volt szerncsém látni szombaton a hungaroringen,de igencsak meglepődtem.Azt hittem,hogy emelkedik pár métert,és leszáll.E helyett valami irtózatosan nagy hanggal felrepült kb 10 mre,és pár másodperc alatt végigrepült a boxutca felett,ami nem kis távolság.kicsit tátvamaradt a szám!
Respect a "pilótának",hogy ezt a 70 kilós monstrumot ugy kezeli mintha gyerekjáték lenne.
Egyébként meg a post linkje is angol, meg a szövegben található link is az angol wiki cikkre mutat.