
A lufik és a magasfeszültségű vezetékek nem barátkoznak
Mert ha igen, akkor ez lesz belőle.
Az autóversenyzés forgalomban nem igazán úgy néz ki, mint a filmeken
És ezt most, ez a két idióta is megtanulta.LociKA | 2017.08.11. 10:47:14A furgonos nem igazán áll, ha jól megnézed mozgásban van és próbál parkolni. Csak lomha és hátulról felpöckölték :))

Jó, hogy nem kell hozzá zokni! ;)

A medvebocsok cukik, de ha az anyjukkal a hátuk mögött követnek, már nem olyan mókás a helyzet

Szása éppen most tanulja meg, hogy a centrifugális erővel nem szabad játszani
Parafadugó | 2017.08.04. 11:31:32A centrifugális erő még úgy is veszélyes, hogy tulajdonképpen nem is létezik. Csak egy mesterségesen generált fogalom, hogy lehessen vele számolni.

Ki mondta, hogy meló közben nem lehet szórakozni?

Úgy érzed nem vagy a szakmád csúcsán?
Akkor nézd meg az újpest tolmácsát munka közben, és egyből átértékeled a helyzetet. 4:50-től nézd!Dmckayals | 2017.08.03. 11:33:57Egy kiránduláson párom egyik kollégája mesélte, hogy ő is dolgozott tolmácsként. Egy ilyen munka alkalmával egy külföldi díszvendég belekezdett a mondókájába. kb 3 percig tartott, míg elmondta az első blokkot, melyben köszöntötte a szervezőket, a megjelenteket, a többieket, a kiscicákat, a tyúkól mögött a rókát és úgy nagyjából mindenkit, akit meg lehetett említeni. Ezt ő így fordította: "Üdvözöl titeket!"

Napóra? Nem! Naprendszer óra!
Hogy miért? Mert különben hogyan tudnád megmondani az embereknek, éppen hol vagyunk?
Két meleg fiúrúl szóló animációs rövidfilmtől hangos a net
Nem véletlenül, mert valóban megható és szívhezszóló kis történet.Erunder | 2017.08.04. 09:25:20Fogalmam sincs milyen oldalakat böngészel, de igen, ettől hangos a net.
9gag, Reddit, Mashable, Player, Boredpanda, és még sok más, gyanítom több ezer oldalon is foglalkoztak már ezzel a rövid animációval.

10 évesen már lányként élhet a transzgender kisfiú
A szülei egyelőre csak a nevét változtatták meg hivatalosan, de már keresik az orvosi lehetőségeket, hogy gyerekük nőként élhessen.T. H. Cromwell | 2017.08.03. 08:45:29Ha objektíven nézzük a dolgot, akkor megfogtad a lényeget elég tömören. Azt is hozzátenném, hogy tudomásom szerint ez egy átvett cikk, mivel hivatkozás nem volt a magyar cikkben, keresgéltem a neten. Csak bulvár cikkeket találtam, de egyik se említette, hogy a szülők keresnék az orvosi beavatkozás lehetőségét, 2 cikket nyálaztam át, mind a kettőben azt írták várnak vele 18 éves koráig, mert a műtét visszafordíthatatlan és ezt a gyereknek is elmagyarázták, aki nem is kívánt foglalkozni a dolog ezen részével, hiszen egy gyerekről van szó, a nemi szerepnek még csak a külsőségeit látja, funkcióját még nem igazán érti.
Ha szubjektíven nézem a dolgot, és ez egy valós történet, nem csak a bulvár világ 5 perces hírnevére éhező szülőket láthatjuk megelevenedni a sorok között, azt kell mondanom, hogy egy átlagnál értelmesebb gyereket látok, akiben rengeteg potenciált hagynak veszni. Egy gyereknek nem lenne szabad elvesznie ennyire a külsőségekben, ez abszolút a felnőtt világ degenerációja, és a gyerekek is innen veszik át sajnos. (ide sorolnám az összes divat teremtette világtorzító felesleges hülyeséget) Biztos vagyok benne, hogy ha a szülők vették volna a fáradságot és nagyobb szeletet mutatnak a gyereknek a világból, hasznosabban is tölthetné a gyerekkorát. Persze sokkal kényelmesebb hagyni a gyereket, mint foglalkozni vele ténylegesen.
Ítélkezni meg a legkönnyebb. :-D
Feri te meg igyááá egy sörikét, meleg van, hidd el jól fog esni.










https://hu.wiktionary.org/wiki/magasfesz%C3%BClts%C3%A9g