A Királyi Palota egykor és ma
Az átépítés ilyen drasztikus voltát a háborús pusztulás mértéke önmagában nem indokolta. Sok minden megvolt még 1945-ben, ami mára eltűnt...balta | 2010.03.03. 14:27:59már csak azért se, "Mert ugye tudjuk hogy ez hova vezetett???"Az 1950-es években Beljajev által elkezdett és még napjainkban is folyó kísérletek a vörös rókák ezüstös színű szibériai változatán igen érdekes eredményekhez vezettek, melyek alapján képet kaphatunk arról, hogy hogyan is történhetett annak idején a kutyák háziasítása, és már ennek kezdeti lépései milyen mélyreható változásokkal járhattak együtt.
Mindössze néhány generáció alatt, mindig csak a legszelídebb rókaegyedeket kiválasztva és azokat egymás közt pároztatva a szelídséggel párhuzamosan, mintegy annak melléktermékeként érdekes változások figyelhetők meg mind az állatok küllemét, mind a viselkedésüket illetően: a fülek lekonyultabbakká, a farok kunkoribbá, a pofa rövidebbé és kerekebbé, a bunda színezetében pedig egyre inkább tarkává válik, ezzel együtt az állatok egyre barátságosabbak és játékosabbak lesznek, a kutyákhoz hasonlóan kezdik csóválni a farkukat és hátrahúzni fülüket örömükben, miközben a hangjuk is mindinkább kutyaszerűvé válik.Nusihusi | 2010.02.26. 19:41:16Nagyon helyesek ezek az ezüst színű rókák:)
Egy 1929-es koncepció jármű arra az esetre, ha akkora hó esne, hogy még lóval is elakadnánk. :)
Volt már itt hasonló az 50-es évekből.Latzi | 2010.01.18. 20:15:56http://www.youtube.com/watch?v=1uynmApjhWI&feature=related
Valami hasonlóságot azért észre lehet venni, bár ez a vidi off róód osabb
Ferrari tanulmány 1970-ből.
papaluige | 2010.01.07. 20:31:27olaszok, autót! nonszensz!
Cargo Bridge - Xmas Level Pack
Asagrim | 2009.11.14. 13:47:33Jó kis játék, kár hogy nem ismeri a fizikát.
Meat Love - Unatkozó hentesek kisfilmje 1989-ből. :)
cojone | 2009.11.30. 06:21:59Ebből lenne az apróhús??? :O
Knut svéd celebrokona. 1939-ből. :)
Nusihusi | 2009.11.15. 23:36:48Aranyosak a jegesmedvék:)
Where The Wild Things Are (Ahol a vadak várnak)
A film egy népszerű mese könyv adaptációja. Ja hogy te még nem hallottál róla? Az azért van mert mert Maurice Sendak 1963-as mesekönyve érthetetlen módon soha nem jelent meg magyarul, pedig a világ számtalan országában klasszikusnak számít, gyermekek milliói nőttek fel rajta. A képeskönyv mindössze 27 oldalas és alig pár sor szöveget tartalmaz.
A főhős egy Max nevű tízéves kisfiú, aki egy este farkasjelmezben rosszalkodik, megkergeti a kutyát egy villával, és ezért az anyukája vacsora nélkül küldi fel a szobájába. Max a képzeletében ellátogat a Vadak földjére, ahol a nagy szőrős lények a királyukká kiáltják ki a kisfiút.
Nekem ez is egy olyan alkotásnak tűnik amitől a legkeményebb érzelemmentes tagoknak is nedves lesz a szeme.
Imdbsztewe | 2009.11.13. 12:33:01Mikor láttam a trailerjét a derült égből fasírt előtt,
végigment erre mmegjegyzem:
'Nézd máár Vad Teletubbyik'!!
Ismét index zéhá! A téma természetesen az 1956. október 23-i forradalom.
Ki kicsoda?! Mi mikor hol hogyan?Fireblade1000 | 2009.10.23. 21:34:05Bírom az ilyen teszteket, 10et elistaláltam!!
Bebukottak - 1984
A dokumentumanyag a magyarországi fiatalkorúak börtönében készült. A film 1985-ben Torinóban a legjobb külföldi film díját nyerte. A film operatőre Klöpfler Tibor, akinek rendezése, az El Nino a 31. Magyar Filmszemlén kerül bemutatásra.
Napi Izés Téma: Lehetséges-e ilyen súlyos élményekkel beilleszkedni a társadalmi életbe? Megváltozhat-e az ember jó irányba a börtönben töltött évek után, vagy eleve lecsúszásra és újabb börtönévekre van ítélve ez által?
2/10 - 3/10 - 4/10 - 5/10 - 6/10 - 7/10 - 8/10 - 9/10 - 10/10. részbungle | 2014.11.27. 09:18:18http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/11/27/ma_mutatjak_be_a_bebukottak_folytatasat/