
Lichtenberg-féle ábrák
(elektromos porábrák) keletkeznek, ha a szigetelő lemezre, p. gyánta- v. ebonitlapra vezetőn át elektromosságot bocsátunk s a lapot azután korpafűmag-liszttel, kénvirággal, v. miniumporral behintjük. Ha alapra vezetett elektromosság pozitiv, a keletkező ábra csillagos szerkezetü, elágazó sugarakkal, mig a negativ elektromosság esetében kisebb területü, köralaku foltok keletkeznek. Lichtenberg, ki az ábrákat először észlelte, kis fémcsövet helyezett a gyántalapra s azon keresztül engedte az elektromos szikrát a lapra. Az ábra láthatósága onnan van, hogy a por, melyet a lapra hintünk, a rázás folytán elektromos lesz és a gyántalap azon részeire rakódik, melyek vele ellenkező elektromosságuka. A kénpor vászonzacskóból kizárva, negativ, a minium pozitiv elektromosságuvá lesz s ha a két anyag keverékét hintjük a lapra, sárga és vörös árnyalatu rajzok keletkeznek. A L.-féle ábrák előállítását Antolik Károly nagy tökéletességre vitte az által, hogy az egyik oldalon ónlemezzel bevont üveglapra két fémcsúcson át lejdai palackot sütött ki s a lapra azután kénminiumpor keverékét hintette. Gothard Jenő fotográfiai száraz lemezeken idézett elő igen szép rajzokat. (V. o. Természettudományi Közlöny 1882. és 1888-ik évfolyamát.) Az ábrák keletkezését a vezeték körüli levegő sajátságos mozgásából magyarázzák. (Pallas Nagylexikon)janO | 2007.01.11. 17:44:40enyit nincs szivem olvasni!
Olyan légpárnás rolleres motoros lebegős nemistudommi.
Balázs | 2007.01.09. 21:22:28ühüm:)))hát hogyne:)))

Azért szeretem az e-bayt, mert ott mindent lehet kapni, olcsón. Még ilyen láthatatlan gyémántgyűrűt is!
Balázs | 2007.01.09. 21:18:47ezt nem vágom:)
Plen - a görkorizó, gördeszkázó robot.
A videó már nincs kinn az oldalon, de olyan jó fej vagyok, hogy kerestem nektek másikat. ;)
Video 1
Video 2 (itt gördeszkázik)Balázs | 2007.01.09. 23:02:51még viszonylag kezdetlegesnek nevezhető de faja és még királyabb lesz........

Egy kis összehasonlítás: hány embert ölt meg Isten és Sátán a Bibliában?

iBot - a kerekes székek Rolls-Royce-a?
Spoke | 2007.01.05. 05:20:22Aztakurva, ilyet akarok közgyógyra!!!! /Lehetőleg 2050 előtt :P/

Pálcikaember harcok...
Ölj mindenkit, akit csak bírsz 8)dilidoki12 | 2007.11.14. 17:47:57jah bocs

Szurkolói csoportok videói. Az egyik legrészletesebb ilyen témájú szájt a neten, de a magyar oldalak közül mindenképpen.
Fociszurkolóknak kötelező.joe | 2007.01.04. 09:33:53Nagyon jók!

Egy jó kis oldal, MOD és XM zenék gyűjteménye.
mtzolee | 2007.01.02. 17:29:14zenék amúgy:) a többsége valami zeneszerkesztő progival készített. pl: FT2.

Kakikönyv a kakiról gyerekeknek.
eNMi | 2008.04.10. 15:14:20" ha van 1 jó nagy ágyatok és levetkőztök meztelenre, pukielőadást is tarthattok " a pedofil imre bácsi óriási örömére ;)









