Az öntudat szikrája?
„Most először tudott megcsillantani egy szikrányi öntudatot humanoid robot, írja egy amerikai kísérletrőla Popsci. Három, régebbi típusú NAO robottal próbáltak ki valami egészen új dolgot. Arra programozták őket, hogy azt gondolják: háromból ketten némává varázsoló pirulát kaptak, ami megakadályozza, hogy beszélni tudjanak. Pirula helyett a gyakorlatban megnyomtak rajtuk egy gombot, ami elnémította őket. Aztán megkérdezték tőlük, melyik kettő kapta a pirulát. Mindhárman megpróbálták azt válaszolni, hogy „nem tudom„. A két elnémított robotnak nem sikerült ténylegesen kimondania a szavakat, a harmadiknak viszont igen. És ő felismerte a saját hangját, és arra is rájött, hogy ezek szerint nem őt némították el. A „nem tudom” után nem sokkal jelentkezni kezdett, és ezzel állt elő: „Bocsánat, most már tudom. Képes voltam bebizonyítani, hogy nem kaptam némító pirulát.” A kísérlet egy régi filozófiai fejtörőre épült, amely ebben a gyűjteményben A három bölcs címen szerepel. A kísérletet egy New York-i tudós, Selmer Bringsjord végezte. Az eredményeit részletesen augusztus végén mutatja majd be egy konferencián Japánban.”Jangjang, az első kínai humanoid robot
Tooni | 2015.05.11. 19:03:05Tegyük fel, hogy JangJangnak készítenek Monica Belucci fejet. Na innen kezdve a fantáziádra bízom, milyen speciális szájszerv lesz beépíthető :D
Húsz rettenetes film a Youtube-ról
Pl. Gayniggers from Outer Space, The Nail Gun Massacre, Humanoids from the Deep és egyéb zs-kategóriás filmklasszikusok.
Jó zsórakozást hétvégére! Hétfőn kikérdezlek titeket belőlük! ;)Itt vannak!
Bizarr videó kering a neten a hüllőfejű biztonsági emberről, akinek átváltozását a News One televíziós csatorna két kamerája is rögzítette. 2012-ben, az AIPAC konferenciáján, melyet a washingtoni Kongresszusi Központban tartottak, Barack Obama beszéde alatt egy nagyon furcsa külsejű személy, egy alakváltó humanoid került a kamerák kereszttüzébe - állítja a lentebbi videó feliratozása. Emberek! Lehet, hogy mégis igaza van Szaniszló Ferinek, amikor nem csak a globális háttérhatalom erejéről beszél, de az űrből irányított csúcstechnológiával is rémisztget minket, amivel a földönkívüliekkel szövetkezett tuggyukkik akarják leigázni az emberiséget?Tooni | 2013.04.23. 12:08:22Jobb képek a földönkívüli testőrről
http://metabunk.org/threads/1323-Debunked-Obama-s-Reptilian-Secret-Service-Spotted-at-AIPAC
Tedd ezt a fórumot a könyvjelzőid közé, hasznos lehet.
Roboy - humanoid robot építése 9 hónap alatt.
hawkeye | 2013.03.03. 10:09:53
..és azt élvezetesebb is összehozni! :)
Csimpi egy buta humanoidot fogott ki, aki nem tud vele kommunikálni...
Ravennë | 2012.08.07. 23:45:42Állatkerti látogatásom során nekem szinte csak rossz emlékeim vannak majmokról... mindig elszomorítanak... azok a semmibemerengő, búsuló tekintetek az üveg mögött... pláne gorillák esetében. Úgy megvigasztalnám őket olyankor.
Oktatóvideó cicáknak: hogyan sétáltass humanoidot
Nusihusi | 2012.06.25. 21:49:52Még az ágyból is kitúrják a gazdit:D
- Macskasimogató robot - Kinectre épülő házibarkács egy amatőr robotrajongótól. Taylor Valtrop egy olyan, mozgásérzékelőkkel távolról irányítható miniatűr humanoid robotot hozott létre, aminek segítségével a világ bármely pontjáról meg tudja simogatni a macskáját, vagy játszani vele.KillHates | 2012.01.08. 14:01:04Szegény macska, hogy le lehetett szedálva...
Humanoid pénzszámláló gép
7sleeper | 2012.01.05. 13:16:58ha idézel tedd, azt idézőjelbe és említsd meg azt is kitől!
helyesen tehát:
"De szeretnék egyszer ennyi Deákot a kezemben fogni és így pörgetni." /Deákné, vászon nagykereskedő/
;-D
Honda ASIMO - gyorsabb, intelligensebb robot. Arcfelismerő és hangelemző számítógépes programjai révén különbséget tud tenni három egyszerre beszélő ember hangja között.
Ebben a 10 perces videóban látszik igazán, milyen ügyes is a gépember (vagy az abba bújtatott kisember? ;)))Tooni | 2011.11.10. 23:38:57"Szeretek lemenni a játszótérre, nézni ahogy a gyerekek szaladgálnak ugrándoznak,sikítoznak........mert nem tudják hogy csak vaktöltényt használok......"
"Mi a biológia alapegysége?"
Pfff. Attól függ, milyen szempontból kérdezed. Pl. alapvető funkcionális, molekuláris biológiai szempontból a sejt, genetikai szempontból egy adott gén vagy az egyed, evolúcióbiológiai szempontból a populáció. :)