Az 1950-es években Beljajev által elkezdett és még napjainkban is folyó kísérletek a vörös rókák ezüstös színű szibériai változatán igen érdekes eredményekhez vezettek, melyek alapján képet kaphatunk arról, hogy hogyan is történhetett annak idején a kutyák háziasítása, és már ennek kezdeti lépései milyen mélyreható változásokkal járhattak együtt.
Mindössze néhány generáció alatt, mindig csak a legszelídebb rókaegyedeket kiválasztva és azokat egymás közt pároztatva a szelídséggel párhuzamosan, mintegy annak melléktermékeként érdekes változások figyelhetők meg mind az állatok küllemét, mind a viselkedésüket illetően: a fülek lekonyultabbakká, a farok kunkoribbá, a pofa rövidebbé és kerekebbé, a bunda színezetében pedig egyre inkább tarkává válik, ezzel együtt az állatok egyre barátságosabbak és játékosabbak lesznek, a kutyákhoz hasonlóan kezdik csóválni a farkukat és hátrahúzni fülüket örömükben, miközben a hangjuk is mindinkább kutyaszerűvé válik.
Hegedűs Dezső. 34 éves, átlagos figura. Egyedül él garzonlakásában, Budapesten a Pipacs Lakóparkban. Key Account Manager. Jól keres. Nem szereti a munkáját. Kevés barátja van. Alkalmi szexre vágyik. Ismeretlenekkel focizik keddenként. Egy 4 éves japán autót hajt. Maga szerint vagányan. Négy öltönye van. Húsznál több inge. Hat év után dobta ki a barátnője. Sokat gondol még Brigittára. A mosdóba veri a farkát. Kollégái kedves embernek ismerik. Gyűlöli a légkondit, a szintetikus drogokat és a dohányfüstöt. Szereti a whiskyt, a pizzát és a multivitamin ivóleveket. Angolul beszél. Könnyen felhúzza magát. Nem szívesen költ. Az anyja egy otthonban él. Nem ismeri meg őt. Élete jelentős részét 21'' monitora előtt tölti. Hétvégén néha kimozdul. A funkyt bírja. A technót nem. Pókerezik. Moziban a szélső helyre kér jegyet. Ha megunja a filmet, kijön. Nem jár hipermarketba. Háromszor volt már kurvánál. Éjszakába nyúlóan netezik. Nem csetel. E-mailezik. Sokat. Sokakkal. Hegedűs Dezső átlagos figura.
(A postkép picit segíthet, tippek, ötletek jöhetnek a kommentekhez.)
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a
pipabékák
(Pipa spp.), amelyeknél sajátos ivadékgondozás alakult ki az evolúció során: a megtermékenyített peték a nőstény hátára kerülve fokozatosan beágyazódnak a megduzzadó bőrbe, ahol aztán annak védelmében néhány hét leforgása alatt ki is kelnek, majd át is alakulnak az ebihalak, hogy aztán már apró békaként fúrják ki magukat anyjuk bőréből és kezdjenek önálló életet.
Az ivadékgondozásnak ez a különleges módja egyébként nem egyedi jelenség a békák körében, a pipabékákhoz hasonló - már-már az emlősök méhlepényével analóg - háti költőtáskában hordják ki ivadékaikat pl. a tasakos békák (Gastrotheca spp.) is, sőt még náluk is extrémebb módon járnak el az orrosbékák (Rhinoderma spp.), ill. a gyomorköltő békák (Rheobatrachus spp.), előbbiek hímjei ugyanis a hanghólyagjukba, utóbbiak nőstényei pedig (nevüknek megfelelően) a gyomrukba juttatják a petéket, és ott költik ki őket, ill. őrzik az utódokat míg azok teljesen ki nem fejlődnek.
