11 méter magas, 5000 fahasábból épült karácsonyfa az Erzsébet téren
Az adományfa a Hello Wood, a Design Terminál és az Ökumenikus Segélyszervezet közös projektje, elbontása után a faanyagot rászoruló családoknak adják majd.Az eljövendő dolgok
„Amíg tudunk azzal érvelni, hogy a technológia az egyetlen igazán befolyásos döntéshozó az emberi fejlődésben, a technológia valójában addig nem határozza meg magát az emberi fejlődést. Az internet például, amíg a legfejlettebb elmék örökségének tűnik, akiket valaha is látott a világ, lehetővé teszi, hogy bárki használja – valójában egy megafon lett mindenki számára, beleértve a nácikat, a vallási fundamentalistákat, a baloldaliakat és a Ron Paul támogatókat is. Ugyanez mondható el az atomhasításról is: bárki, aki eléggé okos ahhoz, hogy atombombát építsen, az utolsók között lenne, aki fel akarná robbantani azt, feltételezve, hogy valaminek az értéke, megegyezik a saját kognitív intelligenciájukkal. A világunk minden pillanatban tanúja azoknak a kegyetlenkedéseknek, amelyek során a magasabban képzett emberek találmányait felhasználják az alacsonyabb képességűek, legyen az a találmány a számítógép, egy AK-47 vagy egy demokrácia.”Tooni | 2014.12.22. 11:21:50Ömlengés.
Önbíráskodás magasfoka
Mobiltelefonja elrablása után a károsult úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. A 29 éves károsult autójával üldözőbe vette, majd halálra gázolta a robogóval menekülő elkövetőket. 10 éves börtönbüntetés elé néz önbíráskodásból elkövetett emberölésért.Gerysama | 2014.12.06. 14:50:45Das ist was ich gesagt habe mein Freund
Dr. Tóth: „Szinte mindannyian tudjuk, hogy a magas koleszterinszint veszélyes, és akár súlyos betegségekhez is vezethet.”
Szendi Gábor: A koleszterin mítosz I. - Hogyan vezeti a koleszterin-biznisz az orránál fogva a világot?
A koleszterinmítosz fejre áll?
A koleszterincsökkentők ártalmairól
Most akkor kinek higgyünk, Dr. Tóthnak vagy Szendinek?Tooni | 2014.11.26. 19:08:06És ki viccelődött?
Ha nem jött volna át: nem a magas koleszterinszint, ami életkor és testfelépítés függő a kiváltó oka az érelzáródásnak, meszesedésnek, hanem
Dr. Horváth: a koleszterin anyagcsere felborulása
Szendi: szénhidrátdús táplálkozás, gyulladásfaktorok (lektin, glutén, laktóz)
"sőt a magas koleszterinszint 50 év felett jobb életkilátásokkal jár."
Hogyan fejleszd az önuralmad?
„A kísértésnek rengeteg formája van. Sokszor nagyon erős, nagyon állatias, olyannyira, hogy lehetetlennek tűnik az ellenállás. Sokat enni, sokat inni, sok pénzt költeni, vagy engedni a szívünk, fejünk feletti uralmának. Az emberiség egyik leghasznosabb képessége, hogy képesek vagyunk azonosulni magasabb rendű kognitív funkciókkal, mint például az önuralmunkkal, annak érdekében, hogy ellenálljunk ezeknek a kísértéseknek, amely nélkül a fejlett civilizációk nem is létezhetnének.”Csak nem megártott neki a magaslati levegő? ;)
norbertvincze | 2015.04.10. 15:00:16:D
Egy jó selfiért mindent... ;)
Újabb tenyérizzasztó videóFindzs | 2014.09.22. 12:46:08azt nem is láttam, lol :)
Nemzetközi highline-találkozó a Dolomitokban
Kiscsuri | 2014.09.18. 17:53:42Hm. Nemrég vettem egy slackline-t ami hasonló ehhez, bár ott lényeg inkább az ugri-bugri mintsem a fele akkora kötélen, hosszabban és magasabban megtett távok leküzdése. Majd egyszer áttérek erre is :) Mindenesetre hihetetlenül jó lehet odafent ezt csinálni.
Mustang Wanted Budapesten borzolja a kedélyeket
lilaflexninja | 2014.09.04. 10:17:31Én a Gellért-hegyet szoktam megmászni, két lábbal ráadásul. De mégse viszek gopro kamerát magammal, és egy "újságíró" sem jön ki megnézni a produkciót :(
„Betonkoszorúra” esélyes mutatvány...
justil | 2014.08.14. 08:59:03Most lehet g*ci leszek, te egyszer igazán leeshetne már vmelyik önjelölt рэмбо...
Szép gondolat, szép elképzelés.