
Újabb fülöp-szigeteki érdekesség, Reggie Ramirez "duettje".

Húsvéti mega-flashmob több mint 1300 résztvevővel a Hősök terén
Tooni | 2010.08.05. 23:11:13A HOLDBÉLI NYÚL
Az angolok emberalakokat látnak a holdfoltokban; a Szentivánéji álom-ban két-három utalást is találunk a "holdbeli ember"-re (man in the moon). Shakespeare tüskebokorról meg tüskekévéről beszél; a Pokol XX. énekének legvégén már Dante is említi az egyik sorban Káint és a tüskét. Tommaso Casini idevágó kommentárja feleleveníti azt a toszkán mondát, mely szerint Káint az Úr a Hold börtönébe zárta, s arra ítélte, hogy az idők végezetéig egy tövisnyalábot hordjon. Mások a Szent Családot vélik felfedezni a holdban, ezért írhatta az Érzelmes holdnaptár-ban Lugones:
Ott a Szűz meg a gyermek, oldalt mellettük áll
Szent József (boldogan pillantják némelyek
A nagy botját); együtt mind; és a szép kis szamár
A hold fényes mezőin csak üget, csak üget.1
A kínaiak ezzel szemben Holdbéli Nyúlról beszélnek. Buddha, egyik előző életében, éhezett; tűzbe vetette magát egy nyúl, hogy legyen neki eledele. Buddha kárpótlásul a Holdra küldte az állat lelkét. Azóta egy akácfa alatt, varázsmozsárban töri ott a nyúl mindazt a gyógyszert, amely a halhatatlanság elixírjéhez kell. Egyes tájakon "doktor"-nak vagy "nemes nyúl"-nak vagy "jáspisnyúl"-nak nevezi a népnyelv ezt a nyulat.
A közönséges nyúlról azt tartják, hogy akár ezer esztendőt is megél, s öregségére megőszül.
Jorge Luis Borges
Képzelt lények könyve

Gidra Stojanovic (1950-2001) "furcsa", de egyben nem kis teljesítményű rekordja.
(Így a lassított videót elnézve, akár "A Szerb légkondi" címet is megkaphatta volna. :) )
Gidra féle edzéstervthemasterhealer | 2010.04.05. 10:40:35Szerintem fake. Ezt azért mondom mert nekem több mint tízet nem sikerült csinálnom

Volt már hasonló, de ez mégjobb.
metaljesus | 2010.04.03. 19:40:04ilyet én is akarok :DD
40 dolcsi érte nem is sok, annyit elkérnek egy sima drága esernyőért is :)

Talán emlékeztek a "Nadrág Nélküli Nap a Metrón" eseményre. Most itt a Bugyi/Gatya Nélküli Nap a Metrón! :D
T_ | 2010.04.02. 23:04:41Ez egy áprilisi tréfa volt. Valójában volt rajtuk alsó: http://improveverywhere.com/2010/04/02/no-underwear-april-fools/
Forgalomba hozták a világ első negatív kalóriás édességét, a diétás kólás gumicukrot. Mint tudjuk, a negatív kalóriás élelmiszerek megemésztése nagyobb energiafelhasználást igényel az emésztőrendszer részéről, mint amennyi kalóriát bevisz az ember általuk. 100 gramm diétás kólás gumicukor elrágcsálása 140 kalóriát emészt fel, így ideális lehet a karcsúsodáshoz vezető úthoz.Nusihusi | 2010.04.02. 18:50:21Mikor találják ki a negatív kalóriás csokit?:D

A rejtőzködés mesterei
(Volt már ilyen, de itt most több a kép).login | 2010.04.09. 00:39:44fantasztikus, alig vettem észre

A mai zenei csemege egy tehetséges, kiváló hangú, kifinomult mozgáskultúrával rendelkező szimpatikus fiatalembertől. Remélem nektek is elnyeri tetszéseteket! :D
Persze tudom előre, hogy nem tudtok majd betelni vele, így itt van még 2 videója: [1] [2]
Ricipí ricipá rici bumm, héjjááá héééjjjáá hóóóóó... Csak nehogy az uborkáért nyúljatok. ;)Maccoyi | 2011.07.14. 00:01:54A legújabb gyöngyszem: http://www.youtube.com/watch?v=XHEFbX81XWQ :DDD

Koós János - a magyar "Trololo Man" ;)
mike83 | 2010.03.30. 18:28:26háhá, ez így elég vicces:D
amúgy koósra visszatérve legalább neki volt egy kis esze hogy valami szöveget is kitalált és nem csak trololózott végig:)

A múltkori Lady Gaga - Telephone videóklip után itt van a chatroulette verzió is.










http://28.media.tumblr.com/tumblr_lj5b4wT28B1qfv0zoo1_500.jpg