Lichtenberg-féle ábrák
(elektromos porábrák) keletkeznek, ha a szigetelő lemezre, p. gyánta- v. ebonitlapra vezetőn át elektromosságot bocsátunk s a lapot azután korpafűmag-liszttel, kénvirággal, v. miniumporral behintjük. Ha alapra vezetett elektromosság pozitiv, a keletkező ábra csillagos szerkezetü, elágazó sugarakkal, mig a negativ elektromosság esetében kisebb területü, köralaku foltok keletkeznek. Lichtenberg, ki az ábrákat először észlelte, kis fémcsövet helyezett a gyántalapra s azon keresztül engedte az elektromos szikrát a lapra. Az ábra láthatósága onnan van, hogy a por, melyet a lapra hintünk, a rázás folytán elektromos lesz és a gyántalap azon részeire rakódik, melyek vele ellenkező elektromosságuka. A kénpor vászonzacskóból kizárva, negativ, a minium pozitiv elektromosságuvá lesz s ha a két anyag keverékét hintjük a lapra, sárga és vörös árnyalatu rajzok keletkeznek. A L.-féle ábrák előállítását Antolik Károly nagy tökéletességre vitte az által, hogy az egyik oldalon ónlemezzel bevont üveglapra két fémcsúcson át lejdai palackot sütött ki s a lapra azután kénminiumpor keverékét hintette. Gothard Jenő fotográfiai száraz lemezeken idézett elő igen szép rajzokat. (V. o. Természettudományi Közlöny 1882. és 1888-ik évfolyamát.) Az ábrák keletkezését a vezeték körüli levegő sajátságos mozgásából magyarázzák. (Pallas Nagylexikon)janO | 2007.01.11. 17:44:40enyit nincs szivem olvasni!Jó móka lehet a japánok új játéka (főleg mikor hátrafelé repülsz, alattad meg a nagy semmi). :)
Hivatalos site. A videót se hagyjátok ki!janóóóó | 2007.01.10. 14:03:32vidipark király
Hawaii - A földi paradicsom
Balázs | 2007.01.09. 19:05:46hát nem bameg:)
- Motherload - ez volt régen a kedvenc játékom :)
A lényeg, hogy különböző ásványokat, meg kőveket kell felhoznunk a mélyből, hogy fejlesszük a fúrókocsinkat.
(figyelem, 4500 környékén már robban a föld)Hunter | 2008.01.05. 19:02:49hat ha megveszed mindenbol az utolsot akor nem halsz meg ha felrobban a fold de gyorsabb ha hasznalod oda lent folyamatosan a dinamitot mert mar minden fold robban es sztem lemenni nehezebb volt mint megloni a foelenseget
ja es kaptam egy ojant hogy nem fogyott az uzemanyagom :P :D
Na igen! A jól ismert Idiot Test folytatása.
(aki nem ismerné, annak itt az első rész...)Luflee | 2006.12.13. 17:33:01Szerintem ez könnebb volt mint az előző, de azért nem rossz :) Ezen csak egyszer buktam el :D Azon meg sokszor... :)
Ági mama, a vécésnéni mesél
itt a folytatás...- A nemrég történtek fényében érdekes visszanézni ezt a régebbi felvételt Győzikéről... Szerinted mi történt a kutyájával? És szerinted meddig folytatja még a "show"-t?wtf | 2007.01.09. 09:45:19Talán mert akkora a nézettsége? Egyébként sztem használj kevesebb trágárságot a hozzászólásodban, vagy előbb-utóbb úgyis törölve lesz...
A világ több mint 9000 stadionjának folyamatosan bővülő fényképes gyűjteménye, 224 országból...
Turmion | 2006.12.09. 14:35:11Sok kép van a Google-Earth-ről is, de amúgy pöpec az oldal.
Akiknek tetszett az Aqua Energizer, azoknak itt a folytatás... Acno's Energizer
Bero | 2006.12.07. 10:09:28Hát persze! Tiszta zizi vagyok! Köszönöm Wolfrick!
Vízenjárás :) (vagy legalábbis víz és kukoricaliszt keverékéből álló folyadékon).
dezsizé | 2006.11.13. 21:09:15braiiiiiiiiiiiiiiiiiinac