- Az idegen kéz szindróma (alien hand; szellemkéz; dr. Strangelove szindróma) egy neurológiai rendellenesség, amely során a páciens úgy érzi, hogy a keze (bár ritkábban előfordul a lábbal is) felett elvesztette az uralmat.
A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."Tooni | 2011.02.12. 10:50:54A Codex Alimentarius (szerzője Dr. Mengele szelleme) szerint a fluorid tápanyag, ajánlott napi bevitellel.
http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.
- Az amerikai SpaceX cég sikeresen felbocsátotta az általa épített Dragon kapszulát, a szintén saját gyártmányú Falcon-9 rakétájával. A kapszula a tervek szerint a jövőben képes lesz hasznos terhet juttatni az űrbe, akár Nemzetközi Űrállomásra is. Néhány éven belül ugyanez az egység akár embereket is szállíthat, új fejezetet nyitva az űrkutatásban. Ez az első magáncég által épített és üzemeltetett szerkezet amely képes Föld körüli pályára állni, majd visszaérkezni.
Source Code
Ahogy néztem az előzetest hirtelen Déja Vu-m támadt. :)
A titkos Source Code nevű kormányprogramban kifejlesztettek egy technikát, mellyel egy kijelölt katona átveheti az uralmat valaki teste felett utolsó 8 percében. Főhősünk dolga, hogy megtalálja a merénylőt, aki felrobbant 8 perc múlva egy vonatot, és persze mellé még meg kell mentenie szíve szerelmét, ha még az igazából másé is.
A Moon (Hold) c. film rendezőjének új filmje.csuf | 2010.12.01. 13:01:04a téma jó. biztos jó film lesz. de a vonatfelrobbanós jelenet elég gagyi.
Tracy Caldwell Dyson űrhajós letekint a Földre 350 km magasból.
(Az eredeti kép sötétebb, de nem ilyen zajos.)alligatria | 2010.11.22. 08:36:30hirtelen azt hittem Ripley az alienből:D
Dr. Mogács, aki nem lett Erzsébetváros polgármestere, most a világ ura lesz. Vagy nem. Reméljük a legjobbakat. ;)
Dolgok, amiket talán nem tudtál a szcientológiáról.
Xenu, a galaktika urának története fontos szerepet játszik az egyház mitológiájában, csak a szcientológia magasabb szintjét elérő, ún. OT III-as egyháztagok hallhatják. A mitológia szerint a gonosz Xenu 75 millió évvel ezelőtt az egész Galaxisból sok milliárd űrlényt fogdosott össze, lefagyasztotta őket, és leginkább a mai DC-3-as típusú repülőgépekre hasonlító űrhajókkal a Földre hozta őket, s itt egy vulkánba dobta a lefagyasztott lényeket, a vulkánt pedig felrobbantotta egy hidrogénbombával. Az űrlények kiszabaduló lelkeit egy speciálisan e célra épített „lélekszívóval” fogta fel, majd a fogoly lelkeket „agymosásnak” vetette alá, s így engedte szabadon őket. Az űrlények lelkei, a „thetánok”, később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra, és ezek a thetánok okozzák az emberek érzelmi problémáit. De szcientológiai kezeléssel, „auditálással”, ezektől a thetánoktól meg tudunk szabadulni.
Kiszivárogtak Xenu titkai
Úr az Űrből és Tisztelt Szcientológia Egyház! (Tóta W. Árpád írásai)bungle | 2016.07.25. 12:20:28http://ripost.hu/cikk-belsarral-ontottek-le-budapesten-a-szcientologusok-amerikai-nagyfonoket/
Looking For a Group - epikus történet egy olyan világban, ahol megenni egy kisgyermeket nem feltétlenül büntetendő. Ahol teremtmények hatalmas erővel robbanthatnak fel egy várost, "mert megtehetem" indokkal. Ahol teljes családokat választanak szét, és adnak el rabszolgának, erős fegyverekért, vagy egy nagyon szép kalapért. Ahol a varázslás, és a mágia természetes dolog, mint például egy majmot felgyújtani, majd csontváz rabszolgává tenni (gyakran megtörténik).
Az LFG több fantázia világ egyvelege/parodizálása: World of Warcraft, Dungeons and Dragons, Gyűrűk ura, Ever Quest, és a többi. Hetente többször frissítik (általában vasárnap és szerdán éjjel). Angol tudás kötelező hozzá. Jó olvasást!Tooni | 2011.05.16. 20:08:02Mekkora Cameo!!!
http://lfgcomic.com/page/461
http://www.youtube.com/watch?v=AiS-3-nDTSs&feature=player_detailpage#t=135s
:)
- Az SZTE biológus hallgatói számára azt hiszem nem kell bemutatnom Bagi tanár urat és az ő fölöttébb sajátos stílusát, akik viszont nem mondhatják magukat olyan szerencsésnek, hogy valaha is hallhatták milyen szövegeket ereszt meg az előadásain, a vizsgáin vagy bármikor, íme egy rövidke kis ízelítő: "Hogy lehet ezt úgymond elgyurcsányozni? Azok a sejtek, amik nem tudtak kapcsolódni, azok rágyurcsánytak." "...mert itt torlódnak a hallgatók. Hát torlódjanak az előadáson a rohadt büdös k*rva életbe!" :D Van első része is, de ez a 2. sztem jobb.I. C. Wiener | 2010.07.28. 21:03:06Egyik haverom szerint az megy bölcsésznek, aki hülye a matekhoz :)
Hangsúlyozom, szerinte... :)
A Gyűrűk Ura - a Vuvuzela színre lép :)
Sziszo | 2010.06.23. 08:57:34ez kééész nagyon :D:D
csak ha Qrva nagy türelme van egy pár száz orvosnak hozzá...