2016 sem volt egy egyszerű év, ha a biztonságunkra veszélyt jelentő kérdésekről van szó, azonban bizonyos trendek valószínűleg idén fognak kiteljesedni – ha hagyják őket.

Milliónyi feltört Yahoo-fiók, orosz állami hackerek politika-befolyásoló ténykedése, egyre fejlettebb zsarolóvírusok – ez csak egy-egy fajsúlyosabb ügy volt 2016-ból. Ugyan még nem tudhatjuk biztosan, hogy mit hoz az újév, de annyi biztos, hogy kibertámadásból kevesebb talán nem lesz. Lássuk, hogy mire lehet számítani 2017-ben a Wired összeállítása szerint.

  • A lakossági drónokat felfegyverezhetik

A felfegyverzett drón nem újdonság: az USA például már hosszú évek óta használja a távirányítású robotrepülőgépeket különböző célpontok megsemmisítésére. A probléma viszont az, hogy mióta megfizethetővé váltak a kvadkopterek, azóta egyre valószínűbb, hogy végül majd a boltban kapható drónokat is fel előbb-utóbb fogják használni terrorcselekményekhez is.

drónFélő, hogy a terroristák is meg fogják kedvelni – fotó: pexels.com

Októberben már történt egy hasonló eset: akkor a New York Times írta meg, hogy egy kurd felkelőt drónra erősített robbanóanyaggal öltek meg. Félő, hogy amivel 2016-ban még csak elvétve kísérleteztek, az idén már bevett módszerré válhat a terroristák kezében.

  • Egy újabb titkosítással kapcsolatos botrány jöhet

2016-ban az FBI azt kérte az Apple-től, hogy írjon egy olyan programot, amivel fel lehet törni a saját termékét – iPhone 5c-t ami Rizwan Farook, a San Bernardino városában elkövetett terrortámadás egyik elkövetőjének a telefonja volt. Az FBI végül elállt a követeléstől mondván, hogy saját megoldást talált, azonban ez a titkosítási módszerek és a bűnüldöző szervek közötti szembenállásnak egy újabb fejezetét nyitotta meg. Előbb vagy utóbb, de egyre valószínűbb, hogy újabb hasonló követeléseket fognak megfogalmazni a bűnüldöző szervek, ami így pedig a köznapi emberek magánéletét sértheti majd.

  • Az orosz hackerek még jobban bedurvulnak

Nemrég hivatalosan is megerősítést nyert, hogy orosz hackerek befolyásolhatták az amerikai elnökválasztást. Mivel cél Trump megválasztatása volt – és ez sikerült is – elég valószerűtlen, hogy ne próbálnák meg más országokban is. Ez az eset, valamint az agresszív orosz dezinformációs kampány semmi jóval nem kecsegtet 2017-re nézve. Félő, hogy Moszkva bele akar majd szólni az idei német, francia, illetve holland elnökválasztásokba is, továbbá az sem lehetetlen, hogy az orosz hackerek tevékenysége esetleg kibővül majd olyan új módszerekkel is, mint például a kritikus infrastruktúra megtámadása.

  • Tovább növekszik a szakadék az amerikai elnök és a hírszerzés között

Nem is olyan rég hatalmas port kavart, amikor kiderül, hogy Donald Trump nem kívánja minden alkalommal meghallgatni az épp aktuális hírszerzési beszámolókat. Ezen kívül, Trump többször is szkeptikusságának adott híreket az orosz hackerek beavatkozásaival kapcsolatban. "Ha nem kapjuk rajta az elkövetőket még a támadás közben, akkor utólag már nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy most a Kínaiak, vagy az oroszok voltak-e" – mondta. Ez a szembenállás az amerikai elnök és a hírszerzés között példátlan. Egy alultájékozott Trump pedig az egész világra rossz hatással lehet.

A DDoS támadások újra (és újra) beomlaszthatják az internetet

Az idei évet akár a botnet-hálózatok évének is nevezhetnénk, ugyanis több hatalmas hálózat működésére derült fény. Az ilyen hálózatokat az úgynevezett DDoS, azaz túlterheléses támadásokhoz szokták használni.

lakat illusztráció2017-ben is lesznek fenyegetések – fotó: thisdata.com

Az okoseszközök terjedése hosszútávon a botnet-hálózatok létrejöttének kedvez, ugyanis az okoseszközöket szintén lehetséges felhasználni ilyen támadásokhoz. Érdemes felidézni, hogy a tavaly DDoS-támadás alá vett orosz bankok ellen többek között biztonsági kamerákat is igénybe vett a támadáshoz használt botnet.  

  • Bővülhetnek a zsarolóprogramok célpontjai

A 2016-os év a zsarolóprogramok éve volt. Ezek a programok a megfertőzött számítógépeken található adatokat titkosítják, majd a felhasználótól pénzt kérnek a titkosítás feloldásáért. Később megjelent a zsarolóvírusok egy új, még pofátlanabb verziója is: ezek a titkosítás feloldásáért cserébe már azzal is megelégedtek, ha a felhasználó megfertőz két másik számítógépet. Ezek a programok magánszemélyek mellett intézményeket is elkezdtek megtámadni az utóbbi időben. Az idei év egyik nagy kérdése továbbá, hogy az okoszeszközök vajon be fognak-e kerülni a zsarolóprogramok célpontja közé. Akárhogy is legyen, ezek a programok 2017-ben újabb gépeket fognak megfertőzni.