Kultúr Krimó

Legújabb 12 részes interjúsorozatunk során hónapról hónapra olyan emberekkel fogunk elbeszélgetni, akik a kultúra, az alkotás, és az önkifejezés legkülönbözőbb pontjain állnak. Célunk, hogy más-más szemszögekből megismerjünk olyan látótereket, önkifejezési eszközöket, vagy gondolkodásmódokat, amelyek értékteremtőek. Alanyaink inkább feltörekvő vagy nem a nagy közönség előtt munkálkodó emberek, akik hiteles szemszögből tudják bemutatni munkásságukat, gondolataikat, életútjukat.

Gyermekkorunkban mindannyiunkat magával ragadnak a hősies középkori lovagok, akik bátorságukkal és nemes erényeikkel kiszabadítják a gonosz karmai közül a szépséges hölgyet. A lovagok azonban nem csak az emberi képzelet szüleményei, történelmük egészen régre nyúlik vissza. Interjúsorozatunk nyolcadik állomásán Kristóf Szabolccsal beszélgettünk, aki középkori hagyományőrzőként számos ember álmát váltja valóra. Nem csak a csatamezőn, hanem a való életben is igyekszik a lovagi erények szerint élni!

Tisztán látszik, hogy nem játék, amivel foglalkozol, még is úgy érzem, hogy a rajongás talán gyermekkorban kezdődhetett?

Természetesen! Gyerekkorban mindenkinek van „bunkija”. Építjük a fára, földre, mindenhova, és nekünk evidens volt, hogy íjakat is csináljunk hozzá. Akkoriban tv-ben láttam a Robin Hood a tolvajok fejedelme című filmet, amit vagy százszor is megnéztem később újra, fejből tudom a szövegét is. Sokszor mentünk az erődbe, lődöztük egymást, akkoriban nem is gondoltam, hogy vívás lesz ebből egyszer.

Aztán véletlenül belebotlottam a mostani lovagrendem vezetőjébe, aki kaput nyitott erre a világra. Így csöppentem bele, immáron tizenhárom éve.

…és akkor egyből be is csatlakoztál a lovagrendbe?

Akkor voltak már hatan vagy heten a csapatban és igazán kezdett beindulni. Megvettem az első íjamat, bár akkor még nem tudtam lőni igazán. Mondták, ha tetszik, szívesen látnak a heti edzéseken is. Ha úgy vesszük az alapító tagok között vagyok a lovagrendünkben, akikből mára már csak hárman maradtunk. A pusztán örömből végzett munka meghozta gyümölcsét, kinőttük magunkat. Egy idő után az íjak mellé megvettük az első kardokat, vérteket, mindent, ami szükséges volt a vívások elsajátításához. Alapvetően Hunyadi Mátyás korát próbáljuk megeleveníteni. Jelenleg Magyarországon elég komoly létszámban tudjuk magunkat képviseltetni, ha kell akár 10-12 teljes vértes harcossal meg tudunk jelenni.

Ezeket a lovagrendeket, hogy kell elképzelni, felépítés vagy szervezeti szempontból?

Volt számos törekvés nem csak Magyarországon, de egész Európán belül is, hogy egységesítsék a lovagrendek rendszerét, de (eddig) nem nagyon jött össze. Van elég sok lovagrend, vannak akik lovagrendként vannak bejegyezve, mások egyesületként vannak jelen, elég változó. Úgy tudom minden lovagrend alapítója felveheti a magiszteri nagymester címet, amitől kezdve lovagnak minősül. A mi kapitányunk ezt nem tette meg, mert úgy gondolta igazságosnak, hogy ő is végigjárja azt az utat ami minden tagtól elvárt, ellenben ő már több mint harminc éve foglalkozik a hagyományőrzés ezen oldalával. Behatóan átlátja nem csak a fegyveres technikákat és a harcművészetet, hanem minden mást a korszakkal kapcsolatos témákban, ezáltal nagyon sokat tanulhatunk tőle.

Ez nem csak arról szól, hogy mi fölvesszük a csilivili vérteket, (amik az elején még meg sem voltak) és összeverjük egymást. Nagyon komolyan vesszük a harcot, full contactban mennek a vívások, ami azt jelenti, hogy ez nem játék, nem előre koreografált harc, hanem úgy vívunk, ahogy a csövön kifér valós erővel és ütésekkel. Alapvetően a német és az olasz vívóiskolák tanait vettük alapul.

A vívás mellett ott van számos egyéb oldala is a hagyományőrzésnek. A történelem órákkal, a viselettörténettel és címertannal, a gasztronómiával, a korabeli játékokkal, szóval mindennel megismerkedünk, ami a kor kultúrájához hozzátartozik.

Ha valaki bekerül, egyből lovag lesz?

Nem, bekerülés után hadapródként kezdi mindenki nálunk, hisz nem csak, hogy nem képzett, de nem is érdemelt még ki nagyobb titulust. Bár mindenhol más a rendszer, nálunk hét év a kivárási idő, ami után le lehet tenni a vizsgát a továbblépéshez. Ez az idő két évvel csökkenthető, ha valakin látszik, hogy aktív, és bármely szinten szorgalmasan segíti a rend életét, valamint ha a harcos tanács megszavazza és érdemesnek találja rá az illetőt. A vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti részben többek között a kor történelmének ismerte, a különböző vívástechnikai ismeretek szerepelnek. A gyakorlati részben erőnléti vizsga, különböző vívásban használt alapállások bemutatása, távolsági fegyverekkel adott távolságból adott találati aránnyal kell eltalálni a célpontot, de szerepel az is hogy milyen eredménnyel kel bizonyos távot lefutni láncingben. Nem csak az izomzatot, de a szellemet is letesztelik ilyenkor, nem is olyan egyszerű ez az egész.

Ha sikerül, akkor harcos lesz az apródból.

 A mi lovagrendünkben még nincsenek lovagok. A kivárási idők okán (ami kétszer hét év) is csak most értek el odáig az alapítók, hogy egyáltalán megpróbálkozzanak a megmérettetéssel, valamint a harcost a mi eszméink szerint csak lovag ütheti lovaggá, ami azért kissé megnehezíti a dolgot. Ha ez mind adott, akkor is egy olyan vizsgát kell teljesíteni, ahová bizony fel kell kötni a gatyát. És persze a legfontosabb, ahhoz hogy valakit lovaggá üssenek megfelelő alázat és tisztelet is kell. 

Ez messze nem hobbi már, ez egy életforma. Ami mellett persze mindenkinek van magánélete, főállása stb. Ez főleg az elején elég sok energiát, időt és pénzt igényelt. Amellett hogy ez hobbi és szórakozás, helyt kell állni fellépéseken, meg kell csinálni a bemutatókat színvonalasan. Ez egy baráti társaság is egyben.

Neked mit jelent ez az egész?

Én biztos ötszáz évvel később születtem, mint ahova a lelkemet szánták. Ha egy filmben egy középkori jelenetet látok, vagy egy korabeli zene csendül fel, libabőrös leszek, egyből beindul a harci szellemem. Az a lovagi eszme, amire azt mondják talán nem létezett soha, talán csak a filmvásznon, számomra nagyon szimpatikus. Nem csak a lovagrendben, hanem az életben is! Megpróbálom az életemet eszerint élni, (bár még nem vagyok lovag), hogy ez a mindennapjaimban is megjelenjen. Az etika, a tisztelet, az alázat és még sorolhatnám a sok csillogó jelzőt, mind nagyon fontosak számomra, és habár nem mindig sikerül, igyekszem életem minden pontján ezek szerint élni.

A lovagrendbeli életed hatással van gondolkodásmódodra is?

Persze. Illetve úgy mondanám, hogy ahogy a lovagrend felé fordulok és vállalok, bizonyos felelősséget irányába az mutatja meg, hogy mi van bennem, a mindennapi életben is. Nem is a fizikai erőről szól ez, hanem annál inkább alázatról és a tiszteletről. Bár a korabeli harcosok, hajdanán sokszor zsoldosként mentek a csatába (anyagi javakért), de én úgy gondolom, alapvetően lehet egy eszméért is harcolni. Az életben sem szégyen szolgálni egy jó célt.

Ha valaki úgy gondolná, hogy belevetné magát a hagyományőrzésbe, hol kéne kezdenie?

Hát számos lovagrend van ma Magyarországon. Elég könnyű őket megtalálni, és azt hiszem mind törekednek arra, hogy autentikusság mellett egy értékrendet is közvetítsenek, valamint hogy legyen bennük értékes tartalom.  A lovagrendek nevelő erejű eszméjét is mindig próbálják átadni. Első körben talán azt határoznám meg, mely korszak vagy stílus érdekelheti az ember. A lovagok, vikingek, esetleg a gladiátorok? Ezek mind-mind más korban és helyen voltak, és más szervezet foglalkozik vele.

Neked mi a legnagyobb kihívás ebben?

Talán hogy mindig legyen annyi erőm és kitartásom, hogy büszkén elmondhassam, hogy helytállok a nehéz helyzetekben is. Azt hiszem, talán az a legnagyobb kihívás, hogy ne hibázzak, ami persze nem mindig sikerül, hisz emberek vagyunk.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Remélem hetven évesen is, még ha nem is ezzel az aktivitással, de oda tudok bárhová állni egy karddal! Szeretnék majd utat mutatni másoknak, és ha valaki érdemesnek talál rá, akkor majd tanítani. Hála Istennek volt már pár verseny az ország több pontján, amire büszke vagyok, hisz többször is bajnokként kerültem ki, ezen a vonalon is szeretnék tovább haladni.

***