Kiket pénzel Matolcsy, milyen alapítványokkal, és mi is ezzel a baj?

HUS 1895
2016.04.25. 08:39
Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt az Index Szájbarágó.

A hétvégét átaludtam, és amióta felkeltem, mindenki a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) beszél. Mi történt?

Odáig megvan, hogy Matolcsyék megpróbálták eltitkolni, mire költik a jegybank pénzét? Annyi volt a ravasz tervük, hogy százmilliárdokat adnak át a saját alapítványaiknak, miáltal szerintük és a kormány szerint a közpénz „elveszíti közpénz jellegét”. Ezt Kósa Lajos itt például pár fontos logikai bukfenccel még meg is próbálja magyarázni. Törvénybe is akarták foglalni, hogy soha ne lehessen kikérni, hogy az alapítványaik kiknek passzolják tovább a pénzt, de az Alkotmánybíróság végül elkaszálta az egész tervet.

Igen-igen, mintha már emlékeznék. De mi volt most hétvégén?

Rengetegen perelték be ezeket az alapítványokat, és a bírósági döntések nyomán egyértelművé vált, hogy előbb-utóbb muszáj lesz kiadniuk az ötmillió forintnál nagyobb költéseiket. Ezért az alapítványok nem túl elegánsan, mondhatni, kisstílűen pénteken kora este feltették a netre a beszámolóikat, hogy mire költöttek eddig a jegybanktól kapott 260 milliárd forint közpénzből.

Álljon meg a menet, 260 milliárd forint? Ez nem elírás? Ez sokkal több, mint amennyit a teljes magyar felsőoktatásra költünk. Honnan lett hirtelen ennyi pénze a jegybanknak?

Az MNB a gyenge forinton kaszált nagyot. Nagy vonalakban úgy néz ki, hogy ha a devizatartalékba korábban 270-280 forintért került be az euró, azt ha most eladják, akkor 30-40 forintot keresnek eurónként. És a devizatartalék nagy pénz, mondjuk 10 milliárd eurón így 300-400 milliárd forintot lehet keresni – de erről olvashat pontosabban. Tavalyelőtt 511 milliárd forintot realizált, azaz kézhez is kapott ilyen módszerrel a jegybank. Ezek egy részéből az MNB maga vett palotákat és festményeket – néha elég borsos áron –, jó részét viszont az alapítványokon keresztül költötte el. Az összeg nagy részét egyébként befektették, például állampapírokba, egyéb dolgokra elvileg a hozamokat költhetik.

De mit kéne csinálnia a jegybanknak a nyereségével?

Például csökkenthetné az államadósságot is belőle. De most más ötletek jöttek elő, többek közt azért is, mert ha a kormány helyett a jegybank vesz borozót vagy kastélyt, az nem növeli a költségvetési hiányt, amit az EU szigorúan figyel. Vannak, akik szerint már önmagában az lopás, hogy főúri hobbikra költjük azt a pénzt, amiből az államadósságot kéne csökkenteni.

Térjünk csak vissza, ha most kiadták, akkor látszik, hogy mire ment az irgalmatlan pénz. Ez annyira durva?

Igen, erre bátran mondhatjuk, hogy nagyon durva. Az alapítványok abban a hiszemben, hogy soha nem fog kiderülni, hogy kiknek csorgatják ki a közpénzt, százmilliós szinten öntötték a rokonoknak és ismerősöknek.

Keménynek hangzik, konkrétumokat kérek. 

A rengeteg cégnév miatt még nincs is összegezve, hogy melyik baráti csoportnak mennyi ment, de már most látszanak csúnyának kinéző ügyek. A teljesség igénye nélkül például: 

  • Ismeretlen magánszemély 173 millió forintot kapott a „Kecskeméti Főiskola Gazdaságtudományi kar fejlesztésére és az egyetemmé válás folyamatának elősegítésére". (Frissítés: erről kiderült, hogy elírás, a Kecskeméti Főiskola kapta a pénzt.)
  • Más, baráti könyvkiadások bőkezű közpénzes támogatása mellett Matolcsy titkárnőjének könyvére 70 milliós támogatás ment. Ez az a krónika egyébként, amiben a szerző szimpla hülyeségből elkövetett súlyos bűncselekménnyel vádolta meg Matolcsyt.
  • A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Magyar Építő 3,7 milliárddal lett gazdagabb közbeszerzések nélkül.
  • A korábbi, nem cáfolt sajtóhírek szerint Matolcsy unkatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó cégnek, a Vs.hu és most már az Origo kiadójának több mint 500 millió forint ment. 

De a pár milliós tételek is igazán megdöbbentőek a ruandai utazásoktól a túlárazottnak tűnő rendezvényszervezési megbízásokig, itt és itt átnézheti ezeket.  

Matolcsy pénzeli az unokatesója újságjait?

Hogy rengeteg pénz tolt a kiadójukba az alapítványokon át eddig, az már biztos. A Vs.hu főszerkesztője tudott róla, szerinte nem szégyen, hogy cikkírásért pályáztak pénzre, mert jó cikkeket és egyebeket csináltak a félmilliárdból. Szerinte etikailag se aggályos, hogy nem írták oda cikkekhez, hogy melyik jött létre pályázati pénzből, az újságíróik viszont megdöbbentek. És tény, hogy az újság az MNB ügyeiről a lehető legrövidebben, csak MTI-híreket átvéve számolt be.

Mintha oktatási dolgokra akartak volna költeni eredetileg az alapítványok, abból legalább lett valami?

Néhány szerencsésen pályázó phd-snak adtak havi pár százezer forintot, egyes szakkollégiumoknak szintén pár százezret (egyedül a Széchenyi szakkollégium kapott bőven tízmillió felett), vagy egy-egy készülő közgazdasági témájú tudományos cikkre 500-600 ezret, illetve tény, hogy egyetemekre is milliókat költöttek. Korábban a jegybank egyébként informálisan számos szervezetet és kutatót megkeresett, hogy pályázzanak tényleg bármire, mert ott ülnek a pénzen, és nagyon ciki lesz, ha senki nem adja a nevét Matolcsy alapítványaihoz. Matolcsyék ezt elnézve főleg kis létszámú közgazdasági doktori képzésekbe nyúlhattak bele ilyen módon, ami ellen az akadémia kutatói fel is szólaltak

Ezeket értem. És más gond nincs is?

Dehogynem. Van még egy, ráadásul nem is olyan kis gond. Az alapítványok a megkapott pénz döntő részéből államkötvényeket vettek, azaz lényegében a jegybank finanszírozta az államot. Ez a monetáris finanszírozás, amit a fejlett világban leginkább az árstabilitás és a költségvetési fegyelem érdekében mindenhol komolyan tiltanak, az EU-ban is. Ha azon dolgozunk, hogy elmosódjon a határ a fiskális és a monetáris politika között, és a frissen nyomtatott pénzből vagy a devizatartalékból csökkentsük a költségvetési hiányt, az már nem vicc, akkor a legfontosabb országos pénzügyi adataink lesznek kamuk.

Most nem figyeltem, mert azt számoltam, hogy ha egy nokiás dobozban 15 milliót lehet csúsztatni a haveroknak, akkor 260 milliárdhoz több mint 17 ezer nokiás doboz kellene, feltéve, hogy ugyanazt használják, mint a szocik. Szóval most mi lesz, megy a bíróságra Matolcsy meg az alapítványok vezetősége?

Ha a cégemből az egyik beosztott kivenne 500 milliót, hogy odaadja az újságíró unokatestvérének, hogy az írjon továbbra is újságot, akkor az a beosztott valószínűleg menne. Az Együtt tett is feljelentést hűtlen kezelés miatt. Itt a helyzet viszont bonyolultabb, hiszen az ügyészségnek kellene lépnie. Annak az ügyészségnek, amelyik nem talált hibát abban, hogy Matolcsy gazdasági titkokat fecseg ki a Goldman Sachsnak. Annak az ügyészségnek, amelyik olyan látványosan nem akar nyomozásokat korrupciós ügyekben, hogy az már a híresen lassú EU-nak is feltűnt.  Ráadásul mások mellett a legfőbb ügyész, Polt Péter felesége is érintett a dologban, hiszen ő három alapítványban is vezetőségi tag.