Lehet, hogy földszerű bolygó van a közelben

vörös törpe, exobolygó
A Kepler-438b és központi csillaga, a Kepler-438
Vágólapra másolva!
Számítógépes modellezés alapján könnyen előfordulhat, hogy tőlünk „mindössze” 16 fényévre egy földszerű égitest kering. 
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett radiális sebesség módszer lényege, hogy egy bolygó jelenlétét a központi csillagára kifejtett gravitációs hatása segítségével mutatják ki: az exobolygó kismértékben ide-oda "rángatja" csillagát – ami színképelemzéssel azonosítható.

Ezt a technikát használva a Texasi Egyetem csillagászai arra jutottak, hogy eddig ismeretlen, földszerű világ rejtőzhet egy közeli bolygórendszerben.

Már eddig is ismert volt a szóban forgó bolygórendszer

A Gliese 832 vörös törpecsillag tömege Napunk tömegének a felét teszi ki, és „alig” 16 fényévre található tőlünk. Két körülötte keringő bolygó már eddig is ismert volt.

A Gliese 832b a legnagyobb ismert planéta, tömege hatvanszor haladja meg a Jupiter tömegét, és valószínűleg egy gázóriás. Pályája a legszélesebb a rendszerben, 3,53 csillagászati egységre kering központi csillagától (1 csillagászati egység a Nap–Föld-távolságnak, vagyis 150 millió kilométernek felel meg).

A Gliese 832c ezzel szemben a szuperföld kategóriába esik, tömege a Föld tömegének ötszöröse. Nagyon közel, alig 0,16 csillagászati egységre kering a központi csillagtól. Összehasonlítva a mi Naprendszerünkkel, a legbelső bolygó, a Merkúr 0,3 csillagászati egységre kering a Naptól. A Gliese 832c egyébként úgy szerepelt 2014-ben az újságok címoldalain, mint a lehetséges „Föld 2.0”, azóta viszont kiderült, hogy egy sokkal barátságtalanabb, Vénuszhoz hasonló pokoli világról lehet inkább szó.

Fantáziarajz a Gliese 832c-ről. Az exobolygó „szuperföldnek” számít, mert legalább ötször nagyobb a tömege, mint a Földé Forrás: University of Puerto Rico at Arecibo/Planetary Habitability Laboratory

Mind a Gliese 832c-t, mind a Gliese 832b-t a már korábban említett radiális sebesség módszerével találták meg, vagyis a bolygók gravitációsan ide-oda „rángatják” a csillagot, amitől annak színképvonalai Doppler-eltolódást mutatnak. Ez alapján sikerült meghatározni a pályájukat, tömegüket, keringési idejüket és távolságukat.

A kutatók most visszatértek a Gliese 832 rendszerhez és a csillag színképadatait nagy felbontásban vizsgálták meg újra. A számítógépes modellezéssel azt nézték, hogy egy „plusz” bolygó beilleszthető-e a Gliese 832c és Gliese 832b pályája közé.

Csak saccolnak

Azt találták, hogy igen, bár a feltételezett égitest adatait csak nagyjából tudják megsaccolni. Ha létezik a bolygó, akkor a tömege 1 és 15 földtömeg között lehet. Távolsága a központi csillagtól 0,25 és 2 csillagászati egység közé eshet, tehát könnyen a lakhatósági zónában keringhet. (A lakhatási zóna egy bolygórendszer ama területe, amelyben az általunk ismert élet kialakulhat.) Az itt lévő planéták felszínén jó eséllyel fordulhat elő folyékony víz.

Egy vörös törpe illusztrációja Forrás: Mark A Garlick / University of Warwick

A vörös törpék azonban jóval kisebbek és hűvösebbek a mi Napunknál, így a bolygóknak jóval közelebb kell keringeniük e piciny csillagokhoz, hogy lakhatóak legyenek. További probléma a vörös törpékkel, hogy rendkívül aktívak, erős kitöréseket produkálnak, ami könnyen elsöpörheti a csillaghoz közeli égitestek magnetoszféráját és ezáltal a rajtuk sarjadzó életet.