szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Igazi mérföldkő lehet az arcátültetés történetében egy 41 éves amerikai tűzoltó esete. Rajta hajtották végre ugyanis az eddigi legkiterjedtebb arcátültetést: a beavatkozás a koponyáját és nyaka egy részét is érintette ugyanis. A férfi 2001-ben megégett, gyakorlatilag csak a bőrt tudták úgy-ahogy helyreállítani régi arcán. Nyáron egy 26 éves fiatalember arcát kapta meg, több mint egynapos műtéttel. Most megmutatták az orvosok az eredményt. Fotók.

A 41 éves Pat Hardison 2001-ben horrorisztikus égési sérüléseket szenvedett munka közben. Több mint hetven műtétet hajtottak végre rajta, hogy megmentsék a látását, illetve helyreállítsák az arcán, amit lehet. Tény azonban, hogy a hosszas és gondos kezelés ellenére is rémisztően nézett ki, a saját gyermekei is megijedtek tőle.

Két fülkagylóját elvesztette, szemei helyén két apró nyílás volt csak, haja, szőrzete nem nőtt többé.

Balesete után 14 évvel kapott lehetőséget arra, hogy ismét majdnem olyan legyen az arca, mint mindenki másé. Arcátültetés hajtottak végre rajta egy New York-i kórházban augusztus közepén. A 26 órás műtét azonban rendkívül kockázatos volt, mindössze ötven százalékos túlélési esélyt adtak neki.

A transzplantáció nemcsak az arcot érintette, hanem a koponyát és a nyak egy részét is. Pat Hardison arcán a körülményekhez képest újra sima a bőr, az orra tökéletes, újra van szemöldöke és haja, valamint fülkagylói.

MTI / AP / A New York-i Egyetem Langone Egészségügyi Központja/Wyss Plasztikai Sebészeti Osztály/Mary Spano/Eduardo D. Rodriguez

 A gyógyulás hosszadalmas folyamat ugyan, de már a nyári műtét óta is látványosan sokat alakult a férfi arca – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott fotókból, amelyekből sok más lap mellett a brit The Daily Mail is idéz.

MTI / AP / A New York-i Egyetem Langone Egészségügyi Központja/Wyss Plasztikai Sebészeti Osztály/Mary Spano/Eduardo D. Rodriguez

Megnevezték a donort is: a 26 évesen elhunyt David Rodebaugh arcát kapta meg. A néhai versenykerékpáros egy utcai biciklibalesetben sérült meg júliusban, Brooklynban. Néhány hétig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Arca mellett veséit, máját, szaruhártyáit, valamint csont- és egyéb szöveteit is átültették más betegekbe. Arcát állítólag sok minden más mellett azért is kaphatta meg Pat Hardison, mert David édesanyja szerint tűzoltó szeretett volna lenni.

A néhai donor
MTI / AP / Rodebaugh család/A New York-i Egyetem Langone Egészségügyi Központja

A 41 éves férfi egyelőre szigorú megfigyelés alatt áll, de lehet, hogy hálaadásra hazamehet Mississippi állambeli otthonába. Három gyermek várja.

A maratoni operációval nemcsak új arcot kapott, látását is visszanyerte, így teljesülhet az a régi álma, hogy újra volánhoz ülhessen.