Jennifer Lawrence attól tart, hogy visszanő a szűzhártyája

Jennifer Lawrence
Vágólapra másolva!
Jennifer Lawrence nagyinterjút adott a Vogue magazinnak, elragadóan szeleburdi és őszinte személyisége miatt minden második mondatát ki lehetne emelni. Nem finomkodta el, amikor a politikai nézeteiről kérdezték: szerinte eljön a világvége, ha Donald Trump lesz Amerika elnöke. És arról is mesélt, hogy Az éhezők viadala-sorozat végeztével mihez kezd a visszakapott szabadságával: nagynevű rendezőkkel, Steven Spielberggel és Darren Aronofskyval fog dolgozni. Jennifer Lawrence Az éhezők viadala befejező részének londoni premierénForrás: AFP/Justin Tallismiddleon51843456 Ez mind izgalmas téma, de Lawrence a magánéletéről, illetve annak hiányáról is mesélt az interjúban, így mi is ezzel foglalkozunk most. Elöljáróban annyit, hogy most kellene valahogy összefutni az Oscar-díjas színésznővel, és jó benyomást tenni rá, ugyanis saját elmondása szerint magányos, nincsen senki, aki elvinné randizni. Lawrence felvitte a hálószobájába a Vogue újságíróját, majd az ágyra mutatott: „Ez az a hely, ahol a varázslat történik!” Aztán komor ábrázattal folytatta: „Valójában semennyi varázslat nem történik itt.” Mondandóját egy pohárköszöntővel nyomatékosította: Igyunk a visszanövő szűzhártyámra! Az utóbbi hónapokban, mióta szakított Chris Martinnal, a Coldplay énekesével, sok időt tölt egyedül Lawrence. „Senki nem hív el randizni. A szombat estéimet magányosan töltöm. A férfiak szemét módon viselkednek velem. Tudom, hogy ez honnan ered, próbálnak dominánsak lenni, de ezzel fájdalmat okoznak nekem. Én csak egy lány vagyok, aki azt akarja, hogy kedves legyél hozzá” - kesergett a színésznő. Azt érzem, hogy egy olyan fickóval kellene találkoznom, aki az elmúlt öt évben Bagdadban élt, és lövése sincsen arról, hogy ki vagyok én. A Napos oldal sztárja a róla kikerült meztelen fényképeket is érintette az interjúban. A bűncselekmény Fappening néven híresült el, és többek között Lawrence magáncélból készült, intim képeit is kitették az internetre a hackerek. „Kint mászkáltam, sírtam, és a kutyám, Pippi felugrott az ölembe, és elkezdte nyalogatni a könnyeimet” - idézte fel azt a pillanatot Lawrence, amikor tudomást szerzett a képek kikerüléséről. „Órákig nem tudtam őt letenni, és nem túloztam, amikor azt mondtam, hogy órákig.” Jennifer Lawrence az akkori barátjának, Nicholas Houltnak csinálta a pucér képeketForrás: AFPmiddleoff666444 Manapság már nem gondol sokat a botrányra, csak ha valaki felhozza. Az akarata ellenére kikerült fényképek megalázó helyzetbe hozták, és ezt jól jelzi a riporternek szegezett kérdése: „Te láttál engem meztelenül?” Lawrence nem egyezett bele, mégis most a fényképek megnézésével bárki betörhet a magánéletébe. Jennifer Lawrence-t nem akarnánk magunkra haragítanihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151022-iden-jennifer-lawrence-aranyozza-be-a-karacsonyt-joy-david-o-russell-robert-de-niro-bradley.htmlJennifer Lawrence vérfagyasztóan elszánthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150724-jennifer-lawrence-verfagyasztoan-elszant-az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-2-resz.htmlMegvan a magyar Jennifer Lawrencehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151027-az-elso-magyar-verfarkasos-filmre-meg-varni-kell-verseny-inotay-akos-trokan-nora.html
Vágólapra másolva!