Előállították Gerzson, az elhagyott miskolci kisfiú anyját

bűnügy
2015 október 21., 14:12
comments 94

Hétfőn 14 óra előtt Miskolcon felügyelet nélkül hagyta a 2 és fél éves kisfiát egy nő, aki így veszélyeztette a kicsi testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését. Később, a Stadion utcában járókelők találtak a síró és megrémült gyerekre, majd hívták a rendőrséget. Gerzson anyját rendőrségi felhívás után azonosították be aznap.

A rendőrség azt mondta, hogy az édesanya, V. Renáta 34 éves helyi lakos nem volt túl lelkes, amikor a rendőrök megkeresték.

Kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság vele szemben, ezért ma azonosították, elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a nőt, aki a gyanúsítotti kihallgatásán egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázta a tettét – írja a police.hu.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.