szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nem egészen saját akaratából, hanem politikai hátországa érdekében vehette meg a TV2-t, ami ráadásul rengeteg pénzért, 18-22 milliárd forintért cserélt gazdát a Figyelő forrásai szerint. A leköszönő tulajdonosok óriási összeggel tartoznak a korábbi tulajdonos német médiavállalatnak, ezt is átvállalta Vajna. A kormány állami hirdetésekkel és a terjesztési díj régóta esedékes bevezetésével teheti számára mégis jövedelmezővé a televíziózást.

Nem volt könnyű tárgyalópartner Andy Vajna, a TV2 új tulajdonosa. A csütörtökön megjelenő Figyelő részletesen beszámolt a kereskedelmi csatorna eladásának hátteréről. Vajna már a múlt hét végén, e hét elején aláírta a szerződést, amire hamarosan a korábbi tulajdonospáros, Simon Zsolt és Yvonne Dederick neve is rákerül. Ahhoz, hogy a filmes kormánybiztos házon belülre kerüljön, még néhány jogi ügyet rendezni kell: a Gazdasági Versenyhivatalnak is áldását kell adnia az ügyletre, és a jogtulajdonosokkal is egyeztetni kell a licencekről.

Fazekas István

"Bóbiskolt", de résen volt

A hetilap úgy tudja, Vajna némileg kelletlenül vágott bele az üzletbe, ami 18-22 milliárd forintba kerülhet neki. A magyar kereskedelmi tévézésben nemigen járatos, ami néha a tárgyalásokon is kiviláglott. Felvetései sokszor akadékoskodásnak tűnhettek a szcénában gyakorlottabban mozgó eladók szemében. A tárgyalásokon állandóan úgy tűnt, mintha Vajna bóbiskolna, de aztán váratlanul feltett néhány kérdést, amiből kiderült, hogy végig figyelt. Csapatából ő volt az egyetlen, aki konyított valamit a tévézéshez.

Vajnának rengeteg pénzébe kerül a TV2 (lásd erről az alábbi keretes írást), miért vette meg mégis?

Lélegeztetőgépen tartották a TV2-t

Az Andy Vajnával kötött szerződés alapját az a hasonló kontraktus adja, amelyet Simon Zsolt és Yvonnde Dederick kötött 2014. februárban a német tulajdonos ProSiebenSat1-gyel (P7S1). Az akkori adásvétel részletei titkosak, de néhány dolog azért kiderült róla. Úgynevezett eladói hitel, azaz vendor loan konstrukcióban adták el a céget, ami azt jelenti, hogy a vételárat vagy annak egy részét a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik.

A P7S1 éves jelentése alapján az eladó a TV2-ért és a hozzá kapcsolódó csatornákért akkor 14,7 millió eurót, azaz mintegy 4,6 milliárd forintot kapott, ami jóval alatta van az iparági becsléseknek. Ebből a vételárból sem láttak túl sokat eddig a németek. A teljes összegből ugyanis 14,2 millió eurót ők maguk hiteleztek meg. 2016 végéig kellett volna visszafizetni a hitelt Dederickéknek: a kamatokkal megnövelt összeg 15,5 millió euróra rúgott.

Ezen kívül is vannak tartozásai a menedzsmentnek a német cég felé. A P7S1 egy 9 millió eurós hitelkeretet is nyújtott a vevőknek, amit 2014 végéig fel is használt a tulajdonospáros.

Emellett a német médiaóriás garanciát vállalt a meglévő licencszerződésekre is, azaz arra, hogy kifizeti a díjakat. Ez akkora összeg, hogy akár a vételárat is megközelítheti. Az egykori német tulajdonos úgy tömte pénzzel a csatornát, amelyen szerencsésen túladott, hogy jól tudta, ezekből a pénzekből nagy valószínűséggel nem sokat kap vissza – erre utalnak legalábbis a P7S1 súlyozott valószínűség-kalkulációi.

A mostani ügylet során Andy Vajna vállalta, hogy az előző tulajdonos minden tartozását megfizeti a németeknek. Simon és Dederick amúgy sem jár rosszul, mert nekik fejenként nagyjából 75 millió forintjuk van a TV2-ben, és az átvállalt kölcsönökön felül ennél többet kapnak a csatornáért.

Ezért került Vajnának jóval többe a TV2, mint a másfél évvel ezelőtti vételár. Mindent beleszámolva 60-70 millió eurót, azaz 18-22 milliárd forintot fizet a csatornáért.

Kormányzati mankók

A pletykák szerint Vajna nem teljesen önszántából vette meg a csatornát. A TV2-re a kormánybiztos politikai hátországának van szüksége, nem csoda, hogy a vásárlást nagyrészt hitelből finanszírozzák. A hitelek törlesztését is kormányzati rásegítéssel tudja vállalni a Figyelő forrásai szerint.

Nem lenne meglepő, ha a következő időszakban elszaporodnának az állami hirdetések a TV2-n, emellett még egy eszközzel segítheti a kormány az új tulajdonost: a terjesztési díj 2015. januárban elmaradt bevezetésével. A Figyelő cikke szerint tehát senki se lepődjön meg, ha a következő hetekben kijön a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, ami meghatározza a kábelszolgáltatók által a TV2-nek is fizetendő díjat.

A terjesztési díj késleltetése tulajdonképpen az egyik aduász volt a kormány kezében, amivel a TV2 eladására késztethette a Simon-Dederick párost, Vajna számára pedig a nyereséges működést biztosíthatja. A terjesztési díjból származó bevétel becslések szerint évi 6-8 milliárd forint lehet.

Gerkens nem

Semmit sem tudni még arról, hogy Vajna milyen változásokat tervez a TV2-nél. Korábbi pletykák az RTL Klub volt vezérigazgatója, Dirk Gerkens szerződtetéséről szóltak, ez azonban igen valószínűtlen, mivel az RTL korábbi vezetője nem tartozik a kormányzati körökben megtűrt személyek közé.

A hvg.hu ugyanakkor úgy tudja, hogy szakmai szempontból égető szükség lenne az RTL Klub know-how-ját ismerő szakemberre. Gerkens az utóbbi hetekben gyakran mutatkozott TV2-höz közeli személyek társaságában Budapesten.

Simon Zsolt biztosan távozik
Fülöp Máté

Lehet, hogy a menedzsmentben marad Yvonne Dederick, aki a keményebb tárgyalópartner volt a tulajdonospárosból. Erről már egyeztetett is vele Andy Vajna. Simon Zsolt távozik a csatornától.