Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
palinkaman
palinkaman 2015. 05. 10. 21:33 | #12
Érdekes amúgy, hogy míg az egyetlen olyan könyvnek, ami évezredeken át íródott, és fennmaradt, és ma már szinte a Világ minden nyelvére lefordították kevésbé hisznek az emberek, mint egy szórólapnak, bulvárlapnak, regénynek, vagy történelmi könyvnek, amiket szintén emberek írtak. Mi is a különbség? Netán az, hogy mivel a Bibliában leírtak rávilágítanak arra, hogy a legtöbben nem vagyunk jó emberek, vagy lehetnénk jobbak is, csak éppen ezért tenni is kellene, ezért ezt elvetjük, és inkább hiszünk azoknak a könyveknek, amik azt mondják, hogy jól van ez így ahogy van, vagy ez van ezt kell szeretni.
A másik érdekes dolog, hogy általában olyanok alkotnak véleményt erről, akik nem is olvasták, mondván, hogy úgy is tudom mi van benne, mert láttam róla egyszer egy filmet. Pedig sok szakértő a Biblia tanulmányozására teszi fel az életét, és ki is tart neki.
lilaflexninja
lilaflexninja 2015. 05. 08. 09:35 | #11
Jaaa, valami ilyesmire akartam kilyukadni az egyel lejjebb lévő hozzászólásomban.

Itt most arra gondoltam, hogy mindig szenzációként fel-feltűnik egy újabb fajta írás, amiből kiderül, hogy nem úgy volt ám az, ahogy a bibliában. De ezek arra jók, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a most ismert biblia vajon igaz-e szóról szóra (persze, hogy nem). Szóval azért, mert valaki leírta azt mondjuk, hogy Jézust nem feszítették meg, attól még nem biztos, hogy úgy van. De az sem, hogy igen, azért mert más meg azt írta.

Amúgy igen, sokáig írták, meg beszámolók, meg több kézből, de ha nagyon kötözködni akarnék olyan ez, mint a népmesék. Azok is hasonlóak századokon át, mert úgy adják tovább. ugye ráfogják a bibliára, hogy sok hasonlóság van a régebbi vallások és eposzok meg mítoszok között. Ettől függően tök mindegy, mennyire eredeti, mennyire igaz. A legjobb dolgokat ki kéne mazsolázni belőle, és megfogadni. Ez lenne a lényege valóban.
Előzmény: palinkaman (10) 0 VÁLASZ
palinkaman
palinkaman 2015. 05. 08. 09:13 | #10
Emberek írták, de mégis sok érdekes, és hasznos dolog van benne. Pl. Különböző korok különböző emberei írták, ennek ellenére meglepően egységesnek tűnik. És hiába tartjuk tudatlannak az akkori embereket, mégis egy olyat hoztak létre, ami évezredeken át fennmaradt, és a mai embernek is lenne mit tanulni belőle, és ha a nagyrészét megfogadnánk a benne levő tanácsokat, és úgy élnénk, ahogy javasolja a Bibia, a világ nem ez a rideg, és kilátástalan hely lenne, hanem egy olyan, ahol az emberek békében élnek, és segítik egymást. Persze ez álomnak tűnik a mai világban, de pont ezért fordul az ember a vallás felé ma, mert a médiában, politikában, való életben csak az erőszakról, a lopásról, csalásról, meg celebek szexeléséről hall, és érzi, hogy ezzel már torkig van, szeretne valami biztatót, és szépet is hallani valahol.
Előzmény: lilaflexninja (9) 0 VÁLASZ
lilaflexninja
lilaflexninja 2015. 05. 08. 07:26 | #9
Én ezeknek a könyveknek, meg gnosztikus evangéliumoknak annyira hiszek, mint a bibliának. Emberek írták, akik azt írtak bele, amit akartak.
Előzmény: PabY (1) 0 VÁLASZ
lilaflexninja
lilaflexninja 2015. 05. 08. 07:24 | #8
Nem a faszi találta ki, hogy mindenki bűnös, hanem az emberek, akik megírták a vallást.
Nem csak, hanem azért, mert nem követték Isten egyetlen egy korlátozó parancsát (ne egyél a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből - vagyis ne legyél kapzsi, nagyravágyó, elégedj meg azzal, amit a világ nyújt)
Ha eltekintünk attól, hogy valóban feláldozta-e magát, a lényeg az, hogy amikor még kínozzák, korbácsolják, gúnyolják, elárulják, akkor is megbocsát az embereknek, és nem robbantja fel a földet mondjuk, pedig megtehetné, mert isten.

De az egészben a lényeg nem az, hogy szó szerint elfogadjuk a bibliát, hanem hogy leszűrjünk belőle valami erkölcsi útmutatást. Most mondhatnám az, hogy emberek meg a multiverzum létezésében hisznek, pedig az is elég nagy ökörségnek tűnik, csak mert azt mondja pár tudós, hogy mert így logikus, nincs más magyarázat, de se bizonyíték, se semmi. De azért elhiszik.

Szóval az iránymutatás lenne itt a lényeg, és valóban a 21. században furcsa, hogy.... de pont a tudomány és a gondolj csak magadra szemlélet vette el az emberektől azt, hogy higgyenek valamiben, tudjanak valamiben bízni. A tudomány mondja azt, hogy baszott egyedül vagy a széles nagy világban, ami rémisztő. A mai világszemlélet szerint azért szar, mert csak. És kész. Ez sok embernek rémisztő. Pont emiatt élik reneszánszukat a vallások, meg a sok hülyeség, mert az embereknek szükségük van valamire, szükségük van arra, hogy valami felsőbb kezébe helyezzék a sorsukat, valamiben higgyenek, hogy majd jobb lesz, hogy ne legyen akkora rajtuk a nyomás, hogy mindenről ők tehetnek. Az emberektől elvették az illúziókat, a misztikumot, a hitet, a reményt, maradt a kőkemény valóság, hát nem csoda, ha valamiben mégis hinni akarnak. Nem rosszabb ez a jézus sztori sem mondjuk annál, hogy ametisztet hordjak, mert annak olyan a rezgése, hogy vidám leszek tőle, vagy tegyek egy elefántot 20 fokkal jobbra a bejárati ajtótól, mert akkor szerencse áramlik a házba, vagy hogy kemtréleznek a tudjukkik, vagy hogy a gyíkemberek közünk járnak, vagy hogy a magyarok az űrből jöttek stb stb.

A tudomány nem ad választ az emberek kétségeire, reménytelenségeire, a tudomány magyarázatot ad egyes dolgokra, és még több kérdést teremt. A tudomány ilyen szempontból hideg és barátságtalan és kiábrándító! Mint a Voyager-1 űrszonda, ami évtizedek óta csak megy, megy az űrben, sehova nem jutott még el kozmikus léptékben mérve, de halad szegény, és sose fog eljutni olyan távolságba, ami igazán értékelhető, igazán nagy lépték lenne, vagy addig már ember nem lesz a földön. (jó persze nagy dolog, hogy elhagyta a naprendszert)
Előzmény: leha (3) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 05. 07. 23:04 | #7
Előzmény: palinkaman (5) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 05. 07. 23:01 | #6
Mi tagadás, hangulatos videót rittyentett nekünk ide ez a Jézus...
palinkaman
palinkaman 2015. 05. 07. 22:15 | #5
Főleg azért hisznek az emberek Istenben, mert attól, hogy a Voyager-1 már elhagyta a naprendszert itt a földön minden nappal szarabb, és élhetetlenebb az életük, gondolva itt politikára, törvénymódosításokra, erőszakra, tehetetlen rendfenntartó szervekre, igazságtalanságra, természet letarolására, betegségekre, vagy bármire.
Előzmény: leha (3) 0 VÁLASZ
T1B3R1U5 2015. 05. 07. 21:23 | #4
Szép videó, bárcsak tudnám, hogy miről szól?!
(Értsd jól az iróniát!)
leha 2015. 05. 07. 21:06 | #3
hogy a faszi kitalálta, hogy mindenki bűnös. halálos bűnnel ... mert csak.
de segond, mert ő feláldozza magát. életét adja, hát essünk hanyat! igaz, a fószer fel tud támadni 8tehetsz párnát magad mögé)
elég fájdalmas, hogy a XXI-században, amikor a Voyager-1 már elhagyta a naprendszert, felnőtt emberek még mindig hisznek a képzeletbeli barátjuk létezésében
Nusihusi
Nusihusi 2015. 05. 07. 20:33 | #2
Ez nagyon szép kisfilm:)