Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A bevásárlókocsi-gyerekágy legendája

Egy apuka készítette ezt a fotót az egyik magyarországi kórházban, ezzel a megjegyzéssel:
„Egy gyermekkórház betegágya 2015-ben Magyarországon. Hirtelen nem tudom, hogy röhögjek, vagy inkább sírjak. Asszem inkább sírok…”

Nagy felháborodás lett belőle, rengeteg kommenttel és megosztással:

2

 

Kiderült, hogy a fénykép a szegedi gyermekklinikán készült, és valódi.

Facskó Andrea, a  Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ megbízott elnöke a következőt nyilatkozta a delmagyar.hu-nak:

Bár az intézmények közötti szállítás a Maros Sped betegszállító cégnek köszönhetően már megoldott, amikor egyik épületrészből a másikba kell vinni a betegeket kivizsgálásra, az komoly gondot okoz. Sokáig kézben cipelték az altatott vagy más miatt hordozásra szoruló kicsiket – ez a megoldás annál jóval biztonságosabb.

A gyermekklinikán nem használhatók a felnőtthordágyak, már csak az ajtók mérete miatt sem, de nem is lennének praktikusak a kicsik számára. Speciális gyermekszállító eszköz viszont alig van forgalomban, ami pedig kapható, nagyon drága. Természetesen a klinikai központ eltökélt ezek beszerzésében, hiszen ez nem jó megoldás, egyelőre azonban ez tűnt a legbiztonságosabbnak – a kézben hordozásnál mindenképpen.

Ez a hordozóeszköz természetesen megfelel a kórházhigiénés szabályoknak: tisztítva, fertőtlenítve van, és ugyanúgy cserélik az ágyneműt és a fejtartót a belehelyezett matracon, mint a kórházi ágyak esetében.

Meg lehet nyugodni, nem ebben alszanak a gyerekek, csupán ebben tolják át vizsgálatokra, mert a normális gurulós gyermekágy DRÁGA.

Az egészségügy az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz tartozik, ahogy a sport államtitkárság is is, akik idén alsó hangon 30 milliárd forintból építenek új stadionokat. De hát ez csak egy demagóg példa. Az egészségügyet most fogják rendbe tenniIsten segítsen meg minket!

Mindenesetre a Tescoban rengeteg gurulós gyermekágyat láttam, már írtam nekik, hogy esetleg fel tudnak ajánlani párat az EMMI részére?
mert ezek szerint ez egy teljesen bevett és elfogadott szállítóeszköz, és feltehetőleg nagy segítség lenne a magyar államnak … kórházaknak.

IMG

Megosztás