valahogy már semmi sem a régi
undorral gondolok arra a bizonyos nyárra
és a fosatós kávéra
amit a mekiben ittunk a blahán
az első találkán
ó, milyen rég volt már

arcomra már nem csalnak mosolyt
a közös képek sem
inkább keserű szavakkal illetem:
a kurva anyád

álmomban még sokszor látlak
ilyenkor reggelente sírok egy picit
de aztán rájövök hogy ekkora gecit
nem sokan szarnak a világra

valahogy már semmi sem a régi
meredten bámulom a repedező plafont
és a fülhallgatóm bal fele is
már megint elromlott

már megint

egy újabb görcsös hajnal
összefolynak a számok
a képernyő jobb sarkában
beindul a fűtés;
fortyog a rozsdás víz
a bojler tartályban

ébred a szomszéd
hallom ahogy belerúg az ágyba
én meg csak fekszem
várva a megváltó csodára

éget éget és fáj
és nem csak a gyomorsav
ahogy utat mar magának
hanem az hogy én nem tudok;
és másfél éve csak
egy helyben toporgok

pedig találtam egy gyógyszert
igazi ritkaság
álmomban még hatott is
de a valóság;
mire felébredtem lejárt
a szavatosság

nem létezik olyan, hogy idő

de kint sárgulnak a levelek

az úttesten fekvő döglött sün is

foszlásnak indult már



nem létezik olyan, hogy idő

de a tegnap előtti sült krumpli

valahogy már nem az igazi

azért majd megeszem



nem létezik olyan, hogy idő

mégis negyvenezer volt

múlt hónapban

a telefonszámlám



nem létezik olyan, hogy idő

de a pulóvered illata is
teljesen kiment már
amit tegnap találtam meg
lent a szekrény alján

reggel mentem aludni
hogy a napot ne is lássam
de mielőtt elmentem
az ablakból megvártam
szebb volt mint máskor
az eget átfestette
madarak trilláztak
benne elmerülve
odaszóltam neki
hé nap, te hatalmas
kérlek ha látod
az arcát csak simogasd
tudasd vele, hogy élete
több mint ő gondolná
hogy örülök, hogy létezik
ha véletlen bánná
de kérlek a nevemet
ne áruld el neki
elég csak annyi
ha tudja,
hogy valaki szereti

a lámpánál állok
a hideg átjárja lábamat
emlékeztet arra
amikor az oktogonon
négy órát vártalak
vártam volna tízet
ha nem pedig százat
csövest kerülgetve
késelős bandákat

a lakásba lépve
a képernyőre nézek
hat éve ilyenkor
alig vártam hogy belépjek
de most nincs itt senki
üres a bejövő
a viagrás spam az egyetlen
meg a jelszó emlékeztető

bár nyomhatnék egy back up-ot
hat évre vissza
mindent fájlt törölnék
ami nem elég tiszta
feltenném a pandát
avg-t és avast-ot
és talán még a nod32-t
is megvásárolnám

akkor is ősz volt
hideg fagyos éjjel
tele volt a járda
szarra tapadt falevéllel
a hold az ablakon
baljósan bámult be
akkor még nem tudtam
hogy örökre vége
annak ami oly szép volt s jó
életemnek mérvadó
mára már csak messzi ének
távolban kimúló fények
pohár alján utolsó csepp
pénztárcámban koszos fillérek
betonon szétloccsant fióka
öreg néni beszűkült érfala

mostanában semmi nem megy
mereven bámulom a plafont
az ereszen kopog az eső
és zárt ablaknál is bejön
a kínai büfé
gyomorforgató szaga

mostanában semmi nem megy
rímeket sem tudok írni már
a lábujjaim ellilultak
annyira hideg van
kint is
és bent is

mostanában semmi nem megy
a szendvicsemből is kiesik a cucc
amikor beleharapok
és csirkefalatot is csak ötöt adtak
hat helyett

de bezzeg az kurva jól megy
hogy mindenről te juss az eszembe
kibaszott parenyica sajttól kezdve
a kaszáspókig a sarokban
de még a csillagos égre nézve is
csak rád gondolok
hogy remélem, hogy ahol te vagy
ott nincsenek mínusz fokok

tamponos polcra hajított
hagymás-tejfölös csipszként
nehéz az élet
mindenki csak nevet rajtam
készülnek a posztok, képek
kétezer nótot is kapok talán
de én még mindig a polcon heverek
míg le nem vernek onnan a gyerekek
egy koszos talpú konverz
nehezedik rám
roppanok majd pukkanok
ezt még talán meg is hallod
rám tekintesz szánalommal
majd továbbsétálsz éhgyomorral
csak hogy a kosaradba tehess
egy másik hagymás-tejfölös csipszet

hajnali háromkor
hazafelé tartok
fagyott hányáson
néha megcsúszok
csokipapírt zörget a szél
kopogó lépteim törik meg az éj
csendjét
egyetlen társam maga a hold
hűvös kezeivel
lágyan arcon paskolt
vajon elér-e hozzád
a másik tenyere?
végtelen fénye
hatalmas ereje?
nézzük-e együtt
az ablakból őt?
ki utoljára terít
titkainkra lepedőt
a messzeségben valaki
széttör egy üveget
ráébreszt hogy köztünk már
semmi sem lehet
lomhán folytatom
az utam hazáig
remélem a sajtburger
nem hűl ki odáig