Amikor az ebola elérte Magyarországot

ebola hun
2014.08.12. 13:27

Fertőzöttek száma: 1

Augusztus 8.

Lajos a dakari reptér várójában töltött negyedik éjszaka után belátja: nemet kellett volna mondania a Bonissima Reisen Kisvárda Tours ajánlatára. „Viszont sehol máshol nem juthattam volna friss paleo majomhúshoz, ráadásul ilyen olcsón!” – mentegeti magának utólag a döntését. Persze végül arra jut, jó nagy balek volt. Elhatározza, nem is mesél senkinek arról, mennyire rászedték.

Augusztus 10.

A hosszúra nyúlt úttól elgyötörtön, fájó végtagokkal esik be az első taxiba Ferihegyen. Amikor véletlenül szenegáli frankkal akar fizetni, a hiénataxis kis híján megveri.

Augusztus 11.

Lajos karjai egyre jobban fájnak, felhívja a háziorvosát. „A doktornő kedden héttől tizenegyig, csütörtökön kettőtől hatig rendel, de csak minden második héten. Igen, ez pont egy második hét, viszont sajnos a doktornő most szabadságon van” – sajnálkozik a telefonban az asszisztens. A hőmérő közben 39 fokos lázat mutat, Lajos megijed. Úgy dönt, nem vár tovább, villamosra ül és felkeresi a nem túl jó hírű, de a lakásától csupán pár megállóra lévő budai kórház ambulanciáját. Egy órát bolyong az omladozó épületek között, majd inkább feladja és hazamegy.

Augusztus 12.

Lajos ismét megpróbálja, ezúttal sikerül. Mindössze két és fél órát kell várnia, mire szólítják. Az orvos egy színes szórólapot nyom a kezébe: ha naponta kétszer három kanállal bevesz ebből a háromezer négyszázkilencven forintos, vény nélkül kapható szirupból, pár nap és meggyógyul. Estére Lajos mozdulni sem tud a fájdalomtól. A szájába dob három tabletta C-vitamint és leöblíti egy üveg aloe vera dzsúzzal. Nem segít az se.

Augusztus 13.

Egy üveg őrölt kávé, tíz doboz csokis keksz – Lajos nagyon szereti a kekszet –, három szett vasalt, tiszta pizsama, alsónadrágok, zoknik, vécépapír, fogkefe, szappan, meg pár útikönyv Afrikáról. Egymás után pipálja ki a tételeket a listáján, fél óra alatt végez a pakolással. A mentősök csöngetnek, két-kétezer forintot csúsztat a zsebükbe. Szirénázva, végig a síneken száguldanak, tíz perc alatt érnek be. Egy nyolcágyas szobába osztja be a kövér nővérke, aki folyton édességet eszik. Lajos találkozik a kezelőorvosával is, aki rögtön közli vele, éppen indul a Balatonra két hétre, de az úr csak ne aggódjon, majd egy tehetséges rezidens foglalkozik vele. Lajos egy kicsit gondolkozik, maradjon-e. Végül beletörődve felveszi az új kockás pizsamáját, egy egészen márkás darabot, amit még az utazásra vásárolt.

Fertőzöttek száma: 2

Augusztus 14.

Reggel kilenctől tizenkettőig ide-oda küldözgetik, vérvétel, laborvizsgálat, EKG, egyszer el is ájul. Az ágyához visszaérkezve csodálkozva látja, hogy az előző nap megbontott kekszből alig maradt valami. Szóvá teszi a kövér nővérkének, aki csak a vállát vonogatja, majd szándékosan durván nyomja Lajos karjába a tűt. Pár csepp vér a pokrócra, pár csepp a földre, pár meg a nővér ruhájára fröccsen. A nővérke káromkodva törli fel egy zsebkendővel, amit aztán direkt az ágyon hagy. Lajos kezdi megbánni, hogy befeküdt.

Fertőzöttek száma: 9

Augusztus 15.

Reggel kicsit jobban érzi magát. A folyosón véletlenül rátüsszent egy látogatóra, elnézést kér tőle. Délután aztán elhűlve olvassa a vizsgálati papíron, hogy macskaszőr-allergiája van és rendellenességet találtak a bal oldali petevezetékében. Az osztályvezető-helyettes bocsánatot kér és ígéri, másnapra előkerítik a valódi eredményeket. Új kezelőorvosa, egy lelkes, fiatal rezidensfiú is csak nyugtatgatja. Lajos nagyon álmos, megint iszonyatosan fáj a feje, és már a torka is.

Fertőzöttek száma: 26

Augusztus 16.

Már étvágya sincs és megy a hasa. „Ha magának nem kell, más majd nagyon szívesen megeszi!” – mondja még a korábbinál is ellenségesebben a nővér, és átrakja Lajos asztaláról a nyers prézlivel kevert hússal kevert főzelékkel kevert valamit a szemben fekvő beteg, Dezső bácsi asztalára, aki viszont mindig nagyon szeret repetázni. A mai ebédhez viszont neki sincs gusztusa, pár falat után visszaadja a tányért. Amikor senki sem látja, a nővér unottan visszaönti a maradékot a kondérba. Este, lefekvés előtt Dezső bácsi hevesen integet Lajosnak, menjen gyorsan oda hozzá, mondani akar valamit. Lajos nehezen, de felkel, a bácsi pedig megsúgja a nagy hírt: állítólag megszabadultak a gonosz nővértől. Azt pletykálják, napközben kidőlt. Lajos hitetlenkedve megy el fürödni. Átveszi a csíkos pizsamáját, az átizzadt, néhol átvérzett kockásat azonban véletlenül a zuhanyzóban hagyja. Mikor eszébe jut és visszamegy érte, nem találja. Hiába keresi, senki se látta, legalábbis ezt mondják. Dezső bácsi szerint ellopták, vele is előfordult már.

Fertőzöttek száma: 49

Augusztus 17.

Lajos vizsgálati eredményei még mindig nem kerültek elő. De legalább már tudja, kinek kell még borítékot adnia. Nem a kis rezidensnek, az ő szava itt nem sokat számít, különben is csak pár hete van itt. Az új nővérke viszont mohónak tűnik, másodszor is visszajön, még háromezer forintot kér. Azt mondja, valami nedvszívó sebpárna miatt, amit meg kellene venni a csúnya, fekélyes sebekre. Ezek két napja jelentek meg Lajos jobb karján, de a nővérke szerint nem érdemes megijedni, csak az ágyi poloskák miatt van. Lajos teljesen felháborodik a poloskákon, veszekszik, kiabál. Haza akar menni. Végül legalább azt sikerül kiharcolnia, hogy másnap reggel a vizsgálatokat ismételjék meg.

Fertőzöttek száma: 87

Augusztus 18.

Lajosnak órákat kell idős emberekkel zsúfolt padokon várakoznia, alig bír nyelni, köhög. A laborvizsgálat előtt megismerkedik egy fiatal nővel, aki elpanaszolja neki, allergiás a macskaszőrre és találtak valamit a petevezetékében. Most teljesen kétségbe van esve: mi lesz így a három macskájával? Lajos közben émelyeg, a vérvétel után hány. Délutánra jobb kedve lesz, és bár sétálgatni nincs már nagyon ereje, a szobában mindenkit nagyvonalúan kínálgat kávéval meg keksszel. Az édességét már nem félti annyira, mióta a kövér nővérke eltűnt. Közben egyre terjednek a poloskacsípések a bőrén. Már Dezső bácsi is egész nap hány, nem lehet neki sok hátra, úgyhogy elviszik egy másik emeletre. Az új nővérke ijedten mászkál fel-alá és rettentő kedves lesz mindenkivel.

Fertőzöttek száma: 230

Halottak száma: 1

Augusztus 19.

A szobába három új lakó is érkezett, mivel Dezső bácsin kívül még két idős beteget át kellett tolni az intenzívre. Ebéd előtt karbantartók vizsgálják át a szobában a matracokat. Azt mondják, a poloskák miatt jöttek, másokon is megjelentek a csípések. De Lajos ezt már nem hiszi el. Napok óta minden cikket elolvas az ebolárol, a híradóban is csak erről van szó. Nagyon ideges, pánikol. Azt írja az újság, hogy két hét alatt végez az emberrel. Meg hogy nem lehet gyógyítani. És ahol kitör, ott bevezetik a karantént. Se ki, se be: a karantén halálos ítélet. Amikor eltolják előtte Dezső bácsi letakart testét, akkor szánja el magát. A terv nem túl bonyolult: összepakolja a ruháit és hazaszökik. Az egyik magazinban olvasott valami a természetgyógyászról, akihez egy celeb is járt az agytumorát gyógyíttatni ciánnal, őt fogja felkeresni, ez az utolsó reménysége.

Fertőzöttek száma: 354

Halottak száma: 1

Augusztus 20.

A kezelőorvos már a friss leleteket látva is nagyon csóválta a fejét, hát még mikor kiderül, hogy Lajos megszökött. Mivel a kórházban egy szóval sem említette senkinek, hogy Afrikában járt, fel sem merült senkiben, hogy az ebolát kaphatta meg. De a beteg eltűnt, ezt jelenteni kell. Az orvos ezt meg is teszi. Persze senki nem csinál semmit, mégiscsak nemzeti ünnep van éppen. Több beteget haza is engednek egy napra, hogy rokonaikkal nézhessék a tűzijátékot a Duna-parton.

Fertőzöttek száma: 2760

Halottak száma: 4

Augusztus 21.

Lajost a rendőrök már nem találják a lakásában, de ott van a konyhaasztalon egy összegyűrt afrikai repülőjegy. A nővérke nagyjából velük egy időben veszi észre Lajos kórházi ágya alatt az útikönyveket. Délután vésztanácskozást tartanak a kórházban. Este a minisztériumban. Addigra még ketten halnak meg az osztályon. A miniszterelnök éjjelre rendkívüli kormányülést hív össze. Lajos holttestére hajnalban bukkannak rá pár kilométerre Budapesttől egy út mellett, félig az árokban. Valószínűleg egy autóból dobták ki, de akkor már nem élt.

Fertőzöttek száma: 8373

Halottak száma: 4

Augusztus 22.

Egy MTI közlemény szerint három megyében több tucat ebolagyanús esetet jeleztek, egy budai kórházat elővigyázatosságból karantén alá kellett venni. A közlemény azzal zárul, hogy a vírus terjedését a kormány megakadályozta. A járvány kitörése sokkolja az országot. Később az MTI elnézést kér és pontosítja a számokat: most már csak tíz gyanús esetről írnak. Haláleset nem történt.

Az LMP vizsgálatot követel. Az Együtt-PM a miniszter lemondását, a Demokratikus Koalíció egyenesen a miniszterelnökét. Az MSZP közleménye szerint ők is hamarosan kiadnak egy közleményt, csak a kerületi szervezetek még nem jutottak egyetértésre, hogy pontosan mit is.

A Jobbik alelnöke közben arról beszél, hogy a majmokkal közösülő négerekkel közösülő homoszexuálisok terjesztették el a kórt Afrikában, melyet izraeli-magyar kettős állampolgárságú orvosok csempésztek be az országba. A cél a lakosság kiírtása és a terep előkészítése a gyarmatosításra.

Fertőzöttek száma: 27 456

Halottak száma: 9

Augusztus 25.

Több új megbetegedést regisztrálnak országszerte, ápolók és orvosok is elkapják a betegséget. Budapesten Izrael-ellenes tüntetés szerveződik jobbikos képviselők vezetésével. A kormány szerint tudatos pánikkeltés folyik és az ellenzék felelőtlenül hergeli a lakosságot. Közben több lap is megírja, hogy az egyik miniszter sógorához köthető az az offshore-cég, amelyik lejárt szavatosságú influenzaoltásokat próbál eladni kísérleti ebolavakcinaként.

Az LMP vizsgálatot követel. Az Együtt-PM a miniszter lemondását, a Demokratikus Koalíció egyenesen a miniszterelnökét. Az MSZP egészségpolitikusa megsértődött a pártvezetésre, amiért nem az ő testvére lett a polgármesterjelölt egy ötezer fős vidéki városban, ezért az MSZP most nem tud kiadni semmilyen közleményt.

A Jobbik szerint az izraeliek először elterjesztették a betegséget, aztán elkezdtek házalni az álgyógyszerrel, ez egyszerű hullarablás – mondja Vona Gábor, és országos tüntetést hirdet.

Fertőzöttek száma: 244 037

Halottak száma: 312

Augusztus 30.

Több mint ötre emelkedik az áldozatok száma és legalább hatvanan mutatnak gyanús tüneteket, de a vírust a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani, jelenti az MTI. A kormány szerint tudatos pánikkeltés folyik és az ellenzék felelőtlenül hergeli a lakosságot. Közben a vakcinaoffshore-t leleplező újság főszerkesztőjét menesztik, a hivatalos indoklás szerint más volt az elképzelése a középen állás szinergiáiról, mint a tulajdonosnak. Még aznap kiszivárog, hogy a vakcina valóban hatástalan.

Az LMP vizsgálatot követel. Az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció és az MSZP vezetői épp úton vannak a repülőtér vagy az osztrák határ felé.

A Jobbik szimpatizánsai a Kossuth téren vernek tábort és farkasszemet néznek a rohamrendőrökkel.

Fertőzöttek száma: 3,2 millió

Halottak száma: 4522

Szeptember 5.

A közszolgálati televízió híradója szerint a halottak száma átlépte a százat, a megbetegedéseké pedig már ezres nagyságrendű. Külföldi lapok a magyar kormányt bírálják a tétlenség miatt. A minisztérium válaszul nyilvánosságra hozza a kórházban indított belső vizsgálat eredményét: mindent rendben találtak, viszont súlyos mulasztást követett el az az éjjeliőr, aki a vírust Magyarországra Afrikából behurcoló beteget nem tartóztatta föl, amikor az hazaszökött. A hír megjelenése után internetes oldalakon gúnyos cikkek születnek arról, hogy a szóban forgó portás egyébként már meghalt, csakúgy, mint az osztály összes dolgozója és betege.

Fertőzöttek száma: 3,6 millió

Halottak száma: 8 591

Szeptember 6. délelőttje

Ebolagyanús esetet jelentenek a Fejér megyei Vértesbogláron. Az elzárt falu mindössze pár kilométerre fekszik Felcsúttól és Alcsútdoboztól.

Szeptember 6. délutánja

A kormány lezárja a határokat és bevezetik a szükségállapotot. A gúnyolódó hírportálokat rendelettel tiltott szerencsejáték-oldalaknak minősítik és elérhetetlenné teszik. A hadsereg körbeveszi Ferihegyet és a paksi atomerőművet, valamint a Pancho Arénát. Orbán Viktor gumicsizmában és vegyvédelmi felszerelésben tekinti meg Vértesboglárt Pintér Sándor belügyminiszter társaságában egy helikopterről. A megtekintésről egy fotósorozat is megjelenik a miniszterelnök Facebook-oldalán.

Szeptember 6. éjszakája

A miniszterelnök Facebook-oldaláról eltűnnek azok a hozzászólások, melyek szerint látták a kormányfői helikoptert átrepülni Szlovákiába, ahonnan vissza sem fordult.

Fertőzöttek száma: 3,9 millió

Halottak száma: 27 591

Szeptember 7.

Reggelre elérhetetlenné válik Magyarországon a Facebook, hamarosan akadozni kezd az internet. Pár perccel később zavargások törnek ki országszerte. A hivatalok működése leáll, maszkos fiatalok kirakatokat törnek be, Apple-boltokat és gyorséttermeket fosztanak ki. Leáll a tömegközlekedés, vonatok siklanak ki, a fővárosban a tesztelők nem viszik vissza a bubikat a bubiállomásokra. Áder János televíziós beszédében bejelenti, hogy ő most akkor egy kicsit elutazik külföldre horgászni és biztos, ami biztos, viszi magával a Szent Koronát is. A Pravda pár mondatos hírben számol be róla, hogy Orbán Viktor és életben maradt miniszterei Moszkvába menekültek.

Fertőzöttek száma: 4,6 millió

Halottak száma: 104 179

Szeptember 9.

A The Sun ír róla először, hogy Londonban emigráns kormányt alakított Gyurcsány Ferenc, és felkérte a többi ellenzéki pártot is a csatlakozásra. A járványt belvárosi lakásába bezárkózva átvészelni akaró Schiffer András 11 éves telefonja elromlott, ezért nem reagál a felkérésre. Az MSZP elnöksége csak azzal a feltétellel csatlakozik, ha az emigráns kormány miniszterelnök-helyettesi posztján kívül további hat árnyékminisztérium és az alájuk tartozó összes árnyékállamtitkárság vezetését ők kapják meg. Az Együtt-PM ezzel nem ért egyet és a május 25-i választási eredmények alapján azt kéri, ⅓-⅓-⅓ arányban osszák fel a fiktív tisztségeket.

A Jobbik időközben elfoglalja a Parlament épületét és kitűzi rá az árpádsávos zászlót, miután a rendőrség átáll a radikálisok oldalára. A kormánypárti és baloldali képviselők nélkül ülésező csonka országgyűlés Balczó Zoltán házalelnököt ideiglenes köztársasági elnökké választja, aki Vona Gábort bízza meg a kormányalakítással. Vona Gábor köszönőbeszédében felsorolja, mi az a három teendő, amit kormánya ebben a válságos helyzetben azonnal meg fog lépni. Az első a trianoni diktátum semmissé nyilvánítása, a második a finnugor elmélet betiltása, a harmadik pedig a halálbüntetés visszaállítása, ami Vona szerint „nem tűr halasztást".

Fertőzöttek száma: 5,2 millió

Halottak száma: 386 529

Szeptember 11.

Az AP fotósának képéből értesül róla a világ, hogy ezreket temethettek tömegsírokba Budapest mellett. Már a Magyar Hírlap becslései szerint is félmillióan fertőződtek meg az országban. A hadsereg az egészséges lakosságot futballstadionokba evakuálja. A Heti Válasz friss – és legvégső – száma „Stadionépítés helyett egészségügy, mi? – Most leleplezzük az ellenzéki demagógiát!” szalagcímmel kerül utcára.