Lezajlott az ezúttal Magyarország Szépe néven futó verseny újra a köztévére került döntője, ahol megtudtuk, hogy ki képviselheti Magyarországot a Miss World szépségversenyen a 16 döntős közül. A győztes Kulcsár Edina lett, így ő mehet Londonba a világversenyre. Mi már most izgulunk. Lettek persze udvarhölgyei is: a holland származású Van den Bosch Syndey a második számú udvarhölgy, az első pedig Katona Gitta.

A végeredmény öt tour után derült ki, amikhez ráadásul magyar híres emberek is énekeltek, ezért végigsírhattuk például Vastag Csaba és Hien fellépését is, de amúgy is igyekeztek mindenkit felléptetni, akik megjelentek A Dalban is. Mivel hangsúlyozták, hogy lesznek soha nem látott produkciók is, ezért Király Viktor például közösen lépett fel a New Level Empire-rel, ami abból állt, hogy az utóbbi dala minden átmenet nélkül átment Király Viktor dalába.

Az átadót a köztévére jellemző módszerekkel oldották meg, grandiózus díszletekkel, pont úgy, mintha ez egy tényleg fontos verseny lenne. Azt már korán hangsúlyozták, hogy milyen jó, hogy nem lesz megszakítva az élő adás reklámokkal, ami a valóságban azt takarta, hogy minden adandó alkalommal megjelent az esemény főszponzorainak logója. Az indulókat nagyon jól válogatták össze, a nagyrészük pontosan úgy nézett ki, mint Sarka Kata, aki mellesleg a verseny licencének tulajdonosa.

Facebook-oldalunkon hozzá is szólhat!

Kövessen minket a Facebookon is!