Celeb

Pataky Attila: a pápát is irányítják titokban

B. M.

Létrehozva: 2014.06.23.

Hét-nyolc éve találkozott utoljára ufókkal – többek között erről tartott előadást Pataky Attila Egerben. Arról is beszélt, hogy Ferenc pápát is egy titkos háttérhatalom irányítja. Megtapsolták.

Sokan talán most sem hiszik, hogy Pataky Attila ennyire hisz a földönkívüliekben. Pedig ez igaz: 60 fős közönségnek tartott előadást az egri Univerzum Klubban, ahol részletesen beszélt földön kívüli élményeiről. – Egyik nap zenészkollégámmal, Zsoltival jöttünk haza Pécsről, amikor egy nagy fény villant előttem. Eltűnt kép, idő, aztán ott álltam az autó mellett és remegtem – kezdte előadását Pataky Attila.

–Utoljára hét-nyolc éve találkoztam ufókkal, azóta békén hagynak, de megtudtam tőlük, hogy jó úton járok. A zene az egyik legmagasabb rezgésforma, amelyen keresztül át lehet adni az érzelmeket – mondta Pataky, aki állítása szerint megjárta a negyedik és az ötödik dimenziót is, volt regressziós hipnózison, és egyik legnagyobb élménye, amikor belülről simogatták az ufók.

Az előadás végén a közönség soraiból feltettek néhány kérdést, volt, aki arra volt kíváncsi, hogy léteznek-e magasabb rendű civilizációk, és hogy vannak-e tökéletes világok. Pataky Attila minden kérdést igyekezett megválaszolni, az előadás végén vastapssal „jutalmazták”, majd a jelenlévők sorban álltak a zenész autogramjáért.

Pataky lapunknak elmondta, egyfajta küldetésnek érzi, hogy beszéljen ezekről a dolgokról.  – Ez nem hit vagy nem hit kérdése, ezek létező dolgok – mondta a Borsnak Pataky, aki állítása szerint 12 éves korában találkozott először ufóval, azaz gömbvillámmal, ami becsapódott mellette.

Pataky abban is hisz, hogy a nemrég megválasztott új pápát egy titkos háttérhatalom irányítja. Az énekest sokan támadták amiatt, hogy ilyen dolgokról beszél nyilvánosan, de Pataky Attila büszkén vállalja világnézetét.

 – A mi dolgunk a szeretet és a fény felmutatása – mondta el hitvallását. A Bors kérdésére azt is elmondta, ô külön fizetséget nem kért ezért az elô­adá­sért, csak a költségeit – utazás, szállás – kérte megtéríteni. Aznap egyébként koncertet is adott Egerben.

Összeesküvők

Pataky az előadásába beleszőtte összeesküvés-elméletét is, amely szerint 300 család uralja a világot.
„Ha csak a Rockefeller család vagyonát elosztanánk a hétmilliárd ember között, akkor minden embernek hárommillió euró jutna” – mondta, mikor is a közönség felhördült, hogy ez tényleg milyen igazságtalan. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713611715
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146541_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713611715
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146897_auto_resized.jpg
travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713611715
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713611715
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713611715
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó