Alaszka fölött lebeg majd a világ „legmagasabb” szélkereke

A világ legnagyobb szélkerekének címe időről időre új turbinákra száll, ahogy a gyártók egyre magasabb és egyre nagyobb lapátokkal rendelkező berendezéseket gyártanak az energiaforrás kiaknázása érdekében.

Egy rövidesen üzembe álló alaszkai turbina azonban messze lekörözi az eddigi rekordereket. Az Altaeros Energies szélkereke Fairbankstől délre kerül majd felbocsátásra, és a tervek szerint olcsó energiát fog szolgáltatni a civilizációtól távol elhelyezkedő közösség számára. Ben Glass, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy kilowattóránként nagyjából 0,18 dollárért képesek szolgáltatni, ami körülbelül fele az Alaszkában a központi áramhálózattól függetlenül generált elektromos áram árának.

A földfelszínen, oszlopokon elhelyezett szélkerekekkel szemben a lebegő turbinákat eleve nem nagyobb hálózatok ellátására szánják, a központi régióktól távol eső települések, katonai bázisok és bányák számára azonban ideális energiaforrást jelenthet egy-egy ilyen rendszer. A lebegő turbinákat ráadásul igény esetén katasztrófák helyszínén is gyorsan üzembe lehetne állítani, amíg az állandó infrastruktúra helyreállítása megoldhatóvá válik. Hasonló projektekkel évek óta kísérleteznek a szakértők, az alaszkai 18 hónapra tervezett próbaüzem azonban az első hosszú távú, valóban megvalósuló próbálkozás a technológia meghonosítására.

A Buoyant Airborne Turbine, avagy a BAT egy felfújható, héliummal töltött gyűrűből áll, amelynek közepén egy szélturbinát helyeztek el. Az objektum 300 méteres magasságban lebeg, ahol a szelek jóval erősebbek a felszínközeli légáramlatoknál. A BAT ezzel dupla olyan magasságban működik, mint a világ eddigi legmagasabb szélturbinája.

A rendszer egy-egy szélkereke 30 kilowatt előállítására képes, ami 12 háztartás energiaigényeit elégíti ki, a cég elmondása szerint. Az energiatermelés azonban csak a dolog egyik része: a turbinával együtt kommunikációs berendezések, meteorológiai mérőműszerek és egyéb szenzorok is felbocsáthatók, és mindezek elhelyezése megoldható olyan módon, hogy az energiatermelésben ne következzen be visszaesés.

A BAT óriási előnye, hogy kevesebb mint 24 óra alatt üzembe állítható, és nincs szükség darukra vagy felszíni munkálatokra (például alapozásra) ahhoz, hogy működni kezdhessen. Az alapok és a tartóoszlop helyett erős huzalok horgonyozzák ki a szélkereket, a generált elektromos áram pedig az ezekben elhelyezett vezetékeken keresztül jut le a felszínre. A BAT-et eddig 70 km/órás szélben tesztelték, de elviekben a hurrikánerejű légáramlásokkal sem lehet gondja.

Az Altaeros illetékesei szerint egy 17 milliárd dollárt érő piac vár a hasonló, mikrohálózatok üzemeltetésére alkalmas megoldásokra. Az 1,3 millió dollár költségvetésű alaszkai projektet az Alaszkai Energiahatóság megújuló energiák támogatására létrehozott alapjából pénzelik.

forrás: ipon.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.