2024. Április 18. csütörtök
Egyes szakemberek szerint a boldog házasság titka az, ha néha másokkal is lefekszünk.  Kutatások kimutatták, hogy a házastársától a legtöbb ember egyre inkább azt kívánja, hogy egyben a legjobb barátja, a tanácsadója, sőt lelki gondozója is legyen, ám eközben egyre kevesebb időt töltenek egymással, aminek következtében a mai házasságok többsége rosszabb, mint valaha.

Amint azt Eli Finkel, a Northwestern Egyetem pszichológus professzora kifejtette, bizonyos esetekben a közös megegyezéssel bevezetett nyitott kapcsolat lehet a legjobb megoldás a házassági problémákra, hiszen be kell látni, hogy nem mindenki képes arra, hogy házastársa összes igényét egyszerre kielégítse. A szakember szerint előfordul, hogy valakinek a párja a legnagyobb lelki támasza, és emellett kiváló intellektuális partner is a számára, ugyanakkor évente csupán kétszer élnek szexuális életet. Ilyenkor érdemes lenne megbeszélni, hogy ezt a fajta igényüket, próbálják meg mással kielégíteni, de ne úgy, hogy megcsalják egymást, hanem úgy, hogy mindezt közösen megbeszélik és megállapodnak a szabályokban. A kutatás arról is beszámolt, hogy míg az 1700-as évek végén a házasság egy olyan intézmény volt, melynek elsődleges célja az emberek alapvető igényeinek – étkezés, biztonság, melegség – a kielégítése volt, addig az 1850-es évek körül már elkezdtek az emberek szerelemből házasodni, az 1960-as években meg már egyre inkább arra kezdtünk el vágyni, hogy megtaláljuk másik felünket, aki minden tekintetben kiegészít minket.

Finkel professzor szerint a mai embert a társkeresés során egyre inkább az a cél vezérli, hogy megtalálja azt a személyt, aki segít neki saját maga felfedezésében és abban, hogy a lehető legjobb énje kerekedjen felül. Ezzel önmagában még nem is lenne probléma, a gondot az okozza, hogy a mai felgyorsult világban, amikor jóval több időt töltünk munkával és a gyerekek körüli teendőkkel, mint 20-30 éve, a pároknál már nincs annyi idejük egymásra és egymás igényeinek a kielégítésére, mint régen. Ennek következtében aztán egyre többen érzik magukat boldogtalannak a házasságukban. A professzor hozzátette, nem arról van szó, hogy az emberek számára ma már ne lenne fontos a szerelem, mindössze nem elégszenek meg csupán ezzel. Akadnak azonban párok, akik képesek megküzdeni az akadályokkal, és valóban boldogan tudnak együtt élni, ám egyre inkább ők a kisebbség. A többség számára pedig még mindig ott a lehetőség, hogy próbáljanak meg több energiát fektetni a kapcsolatukba, illetve kérjenek segítséget, ha úgy érzik, hogy túl sok a teher rajtuk. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy egy házasság, vagy egy tartós kapcsolat csak akkor tud jól működni, ha mindkét fél egyformán dolgozik rajta és a terhek is egyenletesen oszlanak meg. 


Forrás: Medipress
2014. 02. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés