Mindig is érdeklődéssel figyeltük, hogy merre fejlődik az online társkeresés világa, és az egyik fő trend, hogy egyre több az egy-egy csoportra (pl. hűtlenkedni vágyó házasokra vagy éppen diplomásokra) szakosodott randioldal. A romalove.hu nevű/című site készítői ma emailben hívták fel a figyelmünket magukra, illetve arra, hogy frissen beindult egy új társkereső romáknak. Bár hasonló kezdeményezések, illetve csoportok eddig is voltak itt-ott, többek között a Facebookon, végre itt egy igazi, nemzetközi sablon alapján készült társkereső.

Az egyetlen probléma egyelőre az, ami minden társkeresőnek a problémája induláskor: az egésznek csak akkor van értelme, ha van elég ember. A romalove.hu csak most indult, így nyilván túl sokan nem hallhattak még róla, de a frissen regisztráltak listáját nézegetve jelenleg úgy tűnik, hogy egyelőre egy roma sem iratkozott még fel. Kíváncsian várjuk, hogy idővel működőképesnek bizonyul-e majd az ötlet, de addig is mutatunk még két érdekes internetes társkeresőt, mert az ilyeneket mindig hármasával szoktuk posztolni.

Másodiknak a Carrot Dating nevű oldalt pécéztük ki, ez a kezdeményezés itthon (még) nem létezik, de azért érdekes, mert megint egy olyan website-ról van szó, ami azoknak a férfiaknak/nőknek szól, akik hajlandóak anyagi áldozatokat hozni/elfogadni egy randiért cserébe. Az oldal neve azért emlegeti a répát, mert a férfiaknak úgy kell beígérni valami jutalmat a kiszemelt nő számára az első találkáért cserébe, ahogy egy nyúl orra elé szokás odalógatni a répát. Öt kategória van arra, hogy a nők számára a gyakorlatban mi lehet a répa: vacsora, szórakozás, ajándék, tevékeny program vagy „népszerű”. Fogalmunk nincs, hogy ez az utolsó kategória mi lehet, a lényeg az, hogy ha egy férfinak megtetszik az egyik hölgy profilja, szépen csetben megbeszélik, hogy mit szeretne a nő a randiért, és ha sikerül megegyezésre jutni, már kezdődhet is a romantika.

A harmadik oldalnak hasonlóan modern a felfogása a szerelemről. Ennek az a neve, hogy Tinder, és azoknak való, akik szeretnek az első benyomás alapján ítéletet mondani. A Tindert okostelefonra kell telepíteni, és az véletlenszerűen elkezdi kidobálni nekünk a közelünkben tartózkodó, ellenkező nemű Tinder-felhasználók fotóit. A képekre csak rá kell klikkelni, hogy az illető bejön-e vagy nem – kapcsolat akkor lesz a dologból, ha másiknak is kijött a fotója, és ő is arra kattintott, hogy tetszünk neki. Ebben az esetben a rendszer összekapcsolja a két felhasználót, aztán jöhetnek a kellemetlen meglepetések. Hasonló, magyar kezdeményezés egyébként az Ntice, csak ott eseményekhez kötődik a keresés, nem a fizikai távolságtól (közelségtől) függ, hogy kik jönnek szóba potenciális partnerként.