Vágólapra másolva!
A legújabb gyorshűtési megoldás kizárólag italokkal használható, és kedvező tulajdonságai miatt rengeteg pénzt segít spórolni a villanyszámlán.
Vágólapra másolva!

Hőt gerjeszteni lényegesen kevesebb energiát vesz igénybe, mint valahonnan hőt elvonni, ezért a leginkább energiaigényes háztartási eszközök általában a hűtőgépek. Az ételek, italok hűtésére használt gépek energiafelvételére érdemes odafigyelni, megfelelő készülék választásával rengeteget lehet spórolni. A leginkább felesleges az italok, üdítők, borok, sörök hűtése egy áruházban, ezeknél a cikkeknél nem áll fenn a minőségromlás veszélye szobahőmérsékleten, hűtőben tárolásuk mindössze kényelmi funkciót szolgál. Egy az EU által támogatott Rapidcool nevű program éppen ezeket a hűtőket veszi célba, a kutatások az irányba folynak, hogy olcsóbban, gyorsabban lehessen az italokat hűteni. Az európai áruházakban évente 85 milliárd kilowattóra energát használnak el a hűtőgépek.

A gyorshűtő az új csúcstechnika

Az unió által felkarolt megoldás a brit Enviro-Cool cégé, amely az italok hűtését forradalmasíthatja. A V-Tex nevű készülék az eddigi megoldásoktól eltérően nem a készletet hűti, hanem egy-egy italt, mégpedig a csomagolástól függően 45 másodperc és két perc közötti időtartam alatt négy Celsius-fokra hűl le a frissítő. Az Enviro-Cool adatai szerint átlagosan napi kétszáz dobozos ital hűtésével számolva a készülék a nyitott hűtőknél nyolcvan, az üvegajtós hűtőknél ötvennégy százalékkal kevesebb áramot fogyaszt.

Egy percen belül kész a hűsítő ital Forrás: Rapidcool


A készülék hűtéshez ugyanazt a technológiát használja, mint bármelyik közönséges hűtőgép, a titok a folyadék kezelésében rejlik. A gyors lehűtéssel eddig az volt a probléma, hogy az italok külső, a csomagolás falához közeli része gyorsabban hűlt le. A V-Tex ezért nem csupán hűti, de egyben keveri is az italt, ám nem rázza fel azt.

A szabadalmaztatott technológia egy úgynevezett Rankine-örvényt hoz létre, amelynek egyik tulajdonsága, hogy az örvény középpontjában a folyadék egy tömbben mozog. Ez természetesen szintén azt jelentené, hogy csupán a külső részek hűlnek, ám a gép pillanatokra megszakítja az örvényt, engedve a folyadék keveredését, majd újrakezdi a folyamatot, így biztosítva az egységes hűlést.

Nem csak kereskedőknek készítik Forrás: Rapidcool


A 903 ezer eurós uniós támogatással létrejött projekt keretében októbertől több holland szupermarketben is kihelyeznek majd hűtőket, de a gyártó ígérete szerint a kereskedelmi felhasználás mellett készülnek majd kifejezetten otthonra szánt, kisebb darabok is. A fejlesztés pedig folyamatos, a mostani prototípusok ugyan még nem teljesen automatikusak, azaz az italt a vásárlónak kell behelyeznie és kivennie a hűtőből, ezt a jövőben már egy robotkar végzi majd helyettük.

Ha nem akar lemaradni az ilyen hírekről, kövesse a Techbázist a Facebookon is!