Új Várhegy épül a Duna-parton

2013.06.28. 12:02
Mélygarázst építenek a Vár oldalába, a törmelék pedig a Lágymányosi híd környékén tűnt fel, a fák fölé emelkedő hegyvonulatok formájában. Kirándulók, amatőr régészek, kezdő síelők új célpontja lehet az új Várhegy.

Magasan a fák fölé emelkedő hegy jelent meg az elmúlt hónapban a Kopaszi-gát végében. A hegyről remek kilátás nyílik a folyóra, a Lágymányosi hídra, a gyártelepekre, azon túl pedig a Budai-hegységre. A Duna-parti vonulat egyetlen furcsasága, hogy teljes egészében építkezési törmelékből, kövekből és földből áll. Mindez mintegy 250 méter hosszan, és nagyjából 20-25 méteres magasságba törve.

A 11. kerület új látványosságáról egyelőre kevés az elérhető információ, ezért személyesen tártuk fel a hegységet, megállapítva, hogy nem csak tekintélyes méretei miatt különleges. A törmelékben ugyanis faragott köveket, régi téglákat, sőt, kő ágyúgolyóra emlékeztető darabokat is találtunk, cementet, betondarabokat, kátránypapírt viszont egyáltalán nem. A leletek megerősítették információinkat, miszerint a Várbazár átépítésének törmelékét terítik a Duna-parton.

A sitt mennyisége egyébként akkora, hogy ezt a hegyet már nem is építik tovább, és jelenleg már újabb terepalakulatot emelnek a Kopaszi-gát északi végében, a hídnál.

Októberig érdemes látogatni

Dél-Buda új hegye felcsigázta a fantáziámat: vajon mit terveznek ide? Mivel a Várbazár építése kiemelt kormányzati projekt, nagyléptékű koncepcióra számítottam. A vár törmelékére új Budai Várat húznak fel, ahová a kormány beköltözése után kiszoruló intézményeket telepítik át? Beerdősítik, majd Semjén Zsolt által levadászható prémes állatkákkal népesítik be a dombot? Hatalmas szabadtéri nemzeti dohánybolttá alakítják a meleg nyári estékre?

A 11. kerületet megkeresve azonban kiderült: hiába kormányzati a projekt, a sittlerakás a szokásos módon inkább jogi hézagokban zajlik. A kerület elmondta, hogy kértek tőlük engedélyt, de mivel azt nem adták meg, végül magánterületre pakolják a Várbazár törmelékét. A behegyesített terület egy portugál befektetőé, akinek még Leisztinger Tamás adta el az ingatlant. A Várbazáron dolgozó cég bérli a területet, de az önkormányzat tudomása szerint csak ideiglenesen helyezik el ott a sittet, és idővel majd elszállítják.

A kerület sajtósa elmondta, hogy mivel a területben nekik csak 1 százalék tulajdonrészük van, nem rendelkeznek döntési joggal. Feltöltést csak építési engedély birtokában végezhetnének, de ahhoz az kell, hogy a sittet tömörítsék, ne pedig csak felhalmozzák, magyarázta a sajtós, "így az önkormányzatnak nincs beleszólása abba, hogy ki mekkora hegyet emel a folyópartra".

Eszerint a különbség a domb formájában rejlik, kérdeztük, amelyre igenlő választ kaptunk. Érdekesség az ügyben, hogy a környékbeli házakból elképedve figyelő helyiek olyan képeket mutattak nekünk, amelyeken markolókkal tömörítik a sittet.

Felhívtuk a Várbazárt átépítő céget, a Switelskyt, akik megnyugtattak, hogy nekik semmi közük az ügyhöz, mert az egy alvállalkozójukhoz tartozik, a Verestrans kft.-hez. Az igazgató, Bognár Árpád szerint azonban nem alaptalan az önkormányzat reménye, hogy a végén a törmelékhegyet visszahordják a Várbazárba, ahonnan a mélygarázs építése miatt termelték ki.

Bárhogy is lesz, októberig mindenképpen érdemes ellátogatni új hegységünkbe. A Várbazár régészeti feltárását ismerő forrásunk szerint bár a kormány által meghatározott feszített munkatempó miatt a helyszínen török kori romokat is elbontottak, valószínűtlen, hogy értékes leletek kerüljenek a sittbe. Kirándulásra, amatőr régészkedésre mindenképpen alkalmas a környék. Ha pedig a valószínűtlenül nagy mennyiségű sitt mégis elveszne az alvállalkozók szövevényes rendszerében, akkor kisebb sítúrákat is tervezhetünk majd ide.