Nem volt elég a hálapénz az orvosnak

Egészségügy
2013 június 14., 10:07
comments 9

Az egyik kollégája az imént megzsarolta, illetve megfenyegette az én egyik kollégámat. Mit tegyünk?

Ezt írta nyílt levelében a Péterfy Sándor utcai Kórház igazgatójának Mann Dániel.

A Facebookon megjelent írásban egy olyan, névvel is megnevezett orvosról van szó, akinek 10 ezer forint hálapénz annyira nem elég.

- Egyiptomban búvárkodtam, ott sérültem meg. Bevittek a kórházba, és a röntgen után mondták, hogy eltörött a sarkam, és műteni kéne. Felhívtam a biztosítót, hogy mit fizetnek, ők mondták, hogy a műtét igen, de utána 3 nap kórházi ellátást nem, meg a repjegyet se. Akkor mondtam, hogy menjünk inkább haza, majd itthon megcsinálják, ezért fizetem az egészségügyi járulékot - mondta a 444-nek az érintett, Kathy Attila.

- Amikor hazaértünk, rögtön bevittek a kórházba, és hétfőn megműtöttek. Az orvos igazából felém se nézett utána, egyszer jött be, és mondta, hogy milyen jól sikerült minden, de kérdezni már nem tudtam tőle. Mikor már készültem haza, és vártam a zárójelentésre, akkor kihívott a szobából. Járókerettel, egy lábon kiugráltam, kezemben tízezer forinttal. Mutogatott valamit a röntgenképen, hogy hogy csavarozta össze a sarkam, közben telefonált. Aztán kivette a kezemből a tízezrest, és azt mondta, hogy akinek vitorlázni van pénze (ha beszélt volna velem két szó bármikor, akkor tudta volna, hogy nem vitorlázni voltam), annak a műtétre is kéne legyen, s közben a kezével mutatta, hogy ez nincs egyensúlyban. Teljesen le voltam döbbenve - mondta Kathy.

Jó szakember

- Ma felhívott a kórház igazgatója. Teljesen korrekt volt, azt mondta kivizsgálják az ügyet, és hogy az említett doki jó szakember. Meg hogy neki letagadta ezt a dolgot, és azt mondta hogy biztos valami kommunikációs hiba volt. De milyen hiba? Hát ketten voltunk abban a szobában.

Ma, Kathy főnöke Mann Péterfy Kórház hivatalos válaszát is közzétette.

"Levelében foglaltak kivizsgálását megkezdtük, a Baleseti Központ intézetvezető főorvosát, dr. Tóth Ferencet bíztam meg az ügy kivizsgálásával. Jelenleg úgy látom, hogy az illetékes etikai bizottság sem hagyható ki az eljárásból. Alkalmazottjának a kontrollon természetesen semmi hátránya nem származhat az előzmények miatt, vagy intézetvezető főorvos úr személyesen, vagy a járó beteg rendelést irányító főorvos fogja Őt ellátni."

Etikai vétség?

Egy egészségügyi jogi szakértő szerint ha a történet igaz, akkor az orvos mindenképpen etikai vétséget követett el.

- A hálapénz nem törvénytelen, a kórház vezetője dönti el, hogy elfogadhatnak-e az orvosok náluk hálapénzt vagy sem. De ha egy kórházban engedélyezik is, az orvos a pénzt akkor sem kérheti, vagy nem kérhet több pénzt, hiszen akkor az már "ár" és nem hálapénz.

UPDATE

Az eredeti Mann-féle facebook poszt most 1200 megosztás felett jár, és a történetben szereplő doktor egy másik betege is jelentekezett.

Az eset nem egyedi.
A doki, aki a terdemet mutotte, durva osszeget mondott. Kerdeztem is, h mi tortent, hisz a masik terdemnel szabadon valasztott volt a dijazas. Azt valaszolta mosolyogva, h azota van ket gyereke, es nem olcso a balatonrol ingazni a Balesetibe...
Azota mas dokik betegeit gyujti varratszedesre es huzza le oket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.