Nyomtatni fogjuk a jövő pizzáját

pizza calabrese
Vágólapra másolva!
Pizzát és egyéb ételeket készítő 3D-nyomtató prototípusát rendelte meg a NASA. Az űrutazásokon résztvevők mellett a világ éhezőinek is segíthet a takarékos konyhai robotgép.
Vágólapra másolva!

28 millió forintnak megfelelő összeget kapott a Systems & Materials Research Corporation (SMRC, Rendszer- és Anyagkutató Cég) ételek nyomtatására alkalmas berendezés fejlesztésére - írja a Business Insider üzleti szaklap. A berendezés csokoládét már képes készíteni, a következő nagy próba a pizza előállítása lesz.

3D-nyomtató szolgál az ételkészítő-gép alapjául Forrás: Reprap



Az SMRC ugyan a távoli bolygókra indított űrhajók konyhai robotgépének megtervezésére kapta a pénzt, ám a cég 3D-nyomtatással foglalkozó mérnöke, Anjan Contractor először az éhezőkön segítene. Contractor szerint az ételnyomtató lehetővé teszi, hogy kevés hulladékkal, sztenderdizált alapanyagokból egyszerűen ételt állítsanak elő. A pizza előállítása három lépésben történne: először a gép a tésztát nyomtatja majd ki, ami a fűtött nyomtatólapon meg is sül, ezt követi az olajból és paradicsomporból a nyomtatás közben kikevert paradicsomöntet, és erre jön egy réteg proteinforrás. A nyomtatott sajt és sonka valószínűleg nem fog olyan jól kinézni, mint egy igazi pizzán, ám táplálékforrásnak meg kell feleljen.

Az újratölthető alapanyagtárolók élettartamát harminc évre tervezik, így az űrutazáshoz is lehet majd használni azokat. A hosszú szavatossági idő pedig arra is alkalmassá teszi a rendszert, hogy az országok raktárkészleteket halmozzanak fel az ételpatronokból, és éhínség esetén azokat használják.

Csokit már nyomtat a Contractor gépe

Az ételnyomtatóhoz egy már létező 3D-nyomtatót használ alapul az SMRC Anjan Contractor vezette csapata. A RepRap Mendel nevű barkács nyomtató egy könnyen módosítható, 400 dollárból megépíthető készülék, amely képes legyártani a saját másolatait is. Ha az SMRC kellően kevés módosítást végez az eszközön, akkor akár önmagát nagy százalékban legyártani képes ételkészítő nyomtatót is adhat a világ éhezőinek.

A 3D-nyomtatóban felhasználható alapanyagok között nem csak olyanokat lehet felfedezni, amelyek már most is megtalálhatók a konyhában. A TNO Research nevű holland agytröszt szerint különböző porított algákból, fűből, remek proteinforrásnak számító ledarált rovarokból is dolgozhat a nyomtató.