Excel-hiba okozta több európai ország súlyos gazdasági gondjait?

Nagy felzúdulást keltett az a nemrég megjelent elemzés, amely szerint téves az a 2010-es megállapítás, hogy az olyan országokban, ahol az államadósság nagyobb, mint az éves gazdasági teljesítmény (GDP) 90%-a, nem képes növekedésre a gazdaság. A kritikát megfogalmazó professzorok szerint a nagy hatású tétel megfogalmazói rosszul kódolták az Excel táblázatkezelőben az adatbázist és pontatlanul számoltak, ám számos válság sújtotta európai országban ezen az elven alapult a kemény adósságcsökkentési program.

A kutatást végző Robert Pollin és Michael Ash több helyen is összefoglalták eredményeiket. Tájékoztatójukban elmondják, hogy az általuk vitatott, nagy hatással járó tanulmányt („Growth in a Time of Debt”) Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdászai készítették 2010-ben, és ebben azt állították, hogy a világ országainak gazdaságtörténetét megvizsgálva kiderült számukra, hogy a gazdasági növekedés drámai módon lelassul, ha az államadósság meghaladja a bruttó nemzeti össztermék 90 százalékát. A második világháború utáni időszakban megvizsgált 20 fejlett gazdaságban azt találták, hogy ha a GDP 90 százaléka alatt van az államadósság, akkor a növekedés átlagosan 3-4 százalékos, ám ha átlépi ezt a határt, akkor -0,1 százalékra esik vissza.

Magyarország: másolat

Amikor Pollin és Ash végre hozzájutott az eredeti kutatási anyaghoz, akkor azt vették észre, hogy egyrészt számtalan adatbeli tévedés található benne, illetve elfogadhatatlan statisztikai számítási módszereket alkalmaztak a közgazdászok. A kutatók újra elvégezték a számításokat, és arra jutottak, hogy ha az adósság meghaladja a GDP 90 százalékát, akkor az átlagos növekedés nem -0,1, hanem átlagosan 2,2 százalék. Emellett azt is megállapították, hogy a gazdasági növekedés és az államadósság közötti összefüggés roppant nagy változatosságot mutat, attól függően, hogy milyen időszakban, illetve mely országokban vizsgálták.

A részletes kutatási anyagban felsorolják, hogy milyen hibákra leltek rá az eredeti Excel-táblázatban: például törölniük kellett a Magyarország nevű munkalapot, mely valójában a Franciaország adatait tartalmazó munkalap másolata volt, de kódolási hiba is akadt: egy bizonyos utasítás úgy hagyott ki országokat a számítási folyamatból, hogy az eredmények a harvardi közgazdászok későbbi végeredményét erősítették.

Ezek alapján számtalan kérdést felvetettek. Az egyik például az a feltevés, hogy – bár elismerik az államadósság kulcsfontosságú szerepét a gazdaságban –, egyes esetekben a magas államadósság valóban oka, más esetekben viszont a következménye a lassú növekedésnek.

Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff másnap már elismerték az Excel-táblában vétett hibáikat, de a kutatást mégis védik, és azt állítják, hogy összességében helytálló a megállapításuk.

Azóta történt

Előzmények