Véleményvezér

vv

Miért minket vegzálnak a rendőrök a bűnözők helyett?

2013.04.15. I 0 komment I Címkék: jog rendorseg allam bunozes

rendorseg.jpgA magyar rendőrök ösztönzői borzalmasan rosszul vannak beállítva. Nem a komolyabb intézkedést igénylő kihágásokat próbálják majd felderíteni, hanem a legkevesebb ellenállást tanúsító, alapvetően törvénykövető állampolgárok életét kezdik el megkeseríteni. (Fotó: MTI)

Az angolok a skótokból, a franciák a belgákból, a németek a lengyelekből, az ausztrálok pedig az új-zélandiakból űznek állandóan gúnyt. Mi, magyarok megannyi más néppel és etnikummal viccelünk, de a 2. világháború utáni Magyarországról valamiért mégis leginkább a rendőrviccek mondják el a legtöbbet. A hvg.hu által a rendőrségen belül alkalmazott teljesítményértékelési rendszerről írottak csak újabb bizonyítékai annak, hogy ez egyáltalán nem véletlen.

Ajánlott írásunk: Durvul: nyomozókat küldtek Simorékra

A számokat kell hozni és kész

A hvg.hu információi szerint Magyarországon a járőröző rendőrök munkáját alapvetően az alapján értékelik, hogy hány darab rendőri intézkedést végeznek. Sőt, ezt azzal hasonlítják össze, hogy az adott rendőr ugyanazon a helyen korábban mennyi intézkedést foganatosított. Egyszerű példával: ha egy rendőr az ötödik kerületben 2 hónappal ezelőtt egy hét alatt mondjuk 40 intézkedést foganatosított, abból legyen mondjuk 10 előállítás és 30 különböző bírság kiszabása, akkor komoly fenyegetésben érezheti magát, ha néhány hónappal később mondjuk csak 30 intézkedést tud felmutatni a hét végére.

A rendőri vezetőket láthatóan a teljesítményértékelésnél nem nagyon érdekli a külső körülmények változása, ami pedig a bűnözés egyik alapvető tényezője. Így télen-nyáron, esőben és napsütésben, turistaszezonban vagy karácsonykor minden rendőrtől azt várják el, hogy hozza saját megszokott statisztikáját.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Minket kezdenek el vegzálni

Ebben két dolog teljesen elképesztő. Egyrészt az, hogy a rendőrök teljesítményében semmilyen szinten nem azt vizsgálják, hogy egy adott területen hogyan javulnak a bűnözési trendek. Sőt, ha a hvg.hu információi hitelesek, az azt jelenti, hogy a járőröző rendőrök kimondottan ellenérdekeltek, hogy egy környéken kevesebb kihágás legyen, hiszen akkor majd ők is csak kevesebb intézkedést tudnak foganatosítani, amiből nekik csak bajuk lehet.

Amennyiben a járőr nem tudta hozni a kötelező igazoltatási és feljelentési darabszámot, elkészítette őket ő maga. Azon a kapitányságon, ahol ő dolgozott, a hajléktalanok adatai például ki voltak gyűjtve. „A húsz-harminc ember papírjai közül találomra kihúztunk ötöt, és különböző közterületen elkövetett szabálysértések – például szemetelés, kukázás – miatt feljelentettük őket. Ebben semmi bukta nem volt, mert a fedélnélkülieket soha nem találták meg, és a bírságokat sem tudták rajtuk behajtani. De a statisztikai elvárásokat teljesítettük."

Alkalmaztak más módszereket is – tette hozzá – mint a tilosban várakozó autók felírását és tulajdonosaik feljelentését. Előfordult az is, hogy az intézkedéseket úgy oldották meg, hogy beálltak egy forgalmas kereszteződésbe, és feljegyezték az áthaladó autók rendszámát. „Ennek alapján a nyilvántartó-rendszerben megnéztük, ki a gépkocsi tulajdonosa, és a nevére az adataival együtt kitöltöttük az igazolólapot, amivel tulajdonképpen jogosulatlan adatkezelést követtünk el." Amennyiben az egykori járőr nem teljesítette az elvártakat, fogdaőri szolgálatra vezényelték, de előfordult, hogy nem engedték el szabadnapra vagy nem járultak hozzá ahhoz, hogy másodállást vállaljon.

Így büntet a rendőr: bosszantó kulisszatitkok (hvg.hu)

És ebből következik a második abszurdum. Ahogyan arról több rendőr is beszámol, ez azt eredményezni, hogy amikor a szolgálat végén a kétségbeesetten látják, hogy nem hozták a számokat, azonnal elkezdenek vadászni például az autósokra: elég csak végigmenni az utcán, száz autóból legalább egy úgyis minimálisan sérteni fog valamilyen közlekedési szabályt. Vagy felszáll egy buszra „kihágást vadászni", ott is egészen biztosan talál egy hajléktalannak tűnő alakot vagy egy dalolászó részeget.

Olvasd el ezt is: Orbán már az EU-pénzek elbukására készülhet

Rosszul beállított ösztönzők

Persze ez is része a rendőri munkának, hiszen a tilosban parkolás vagy randalírozás is kihágás. Azonban a baj az, hogy így jelentősen kevesebb energia marad a statisztikailag talán kevésbé látványos, ám az állampolgárokra sokkal veszélyesebb ügyekre. Ha egy rendőr választási helyzetbe kerül, hogy egy bonyolultabb és komolyabb vagy pedig egy egyszerű üggyel foglalkozzon, biztosan az utóbbit fogja választani, hiszen papíron mindegyik csak „egy" intézkedésnek számít.

Ha a sajtóértesülés tehát igaz és valóban így mérik hazánkban a rendőrök teljesítményét, az annak a bizonyítéka, hogy a magyar rendőrök ösztönzői borzalmasan rosszul vannak beállítva. Egy ilyen rendszerből pedig szükségszerűen következik mindaz, amit a rendőrséggel kapcsolatba kerülő legtöbb állampolgár gyakran a saját bőrén is érez. Ha a rendőrök felettesei csak a járőrözők számai alapján mérik a teljesítményt, akkor a rendőrök is csak a számokban lesznek érdekeltek: nem a komolyabb intézkedést igénylő kihágásokat próbálják majd felderíteni, hanem a legkevesebb ellenállást tanúsító, alapvetően törvénykövető állampolgárok életét kezdik el megkeseríteni.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása