Egy csomó nagyon izgalmasnak tűnő részlet sajnos nem derül ki arról a Brazíliában, Sao José do Rio Pretóban megtörtént sztoriról, amit a Huffintonposton találtunk, és ami egy szó szerint elmérgesedett házasságról szól. Azt sem lehet tudni például, hogy a feleség miért volt ennyire kiakadva férjére, de amennyit lehet tudni, már az is bőven sok: egy férfi azzal vádolja a feleségét, hogy az meg akarta ölni, méghozzá azzal az igen eredeti módszerrel, hogy a nő mérget tett fel a nemi szervébe, majd megpróbálta rávenni férjét az orális szexre. A férj 43 éves, és ha beszámolójának hinni lehet, annak köszönheti életét, hogy még az előjáték előtt feltűnt neki, hogy valami kellemetlen szag árad feleségéből.

Erre az aggódó férj bevitte feleségét a kórházba, ahol először gyomormosást végeztek a nőnél, eredménytelenül, majd azt találták, hogy a mérgező anyag a nő nemi szervében van. Hogy pontosan milyen anyagról van szó, azt nem tették közzé, úgyhogy inkább ne is találgassuk. A lényeg, hogy a nő beismerte, hogy a férjét akarta eltenni láb alól, ezért tette fel magának a mérget, méghozzá olyan sokat, hogy az orvosok szerint az valóban bőven halálos adag lehetett volna. A vége mindenesetre az lett, hogy a nő megásta a vermet, majd maga esett bele, mivel a testébe belerakott méreg ott bizonyára elkezdett felszívódni, így most a nőt kezelhetik a szervezetébe jutott káros anyag miatt. És természetesen indul a büntetőper is gyilkossági kísérletért, plusz ezek után nyilván a házasságnak is vége.