szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Horváth Aladár szerint Magyarországon emberek milliói élnek nyomorban, ezért a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője azonnali válságkezelést követel a kormánytól.

Horváth Aladár szerdán, a Parlament előtt Cigány-ország-értékelő - 2012 címmel tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Magyarország egy demokratikus köztársaságból rendpárti országgá alakult, az elmúlt két évben  "népnyúzó, elnyomó" törvények, intézkedések születtek.

A korábban Roma Polgárjogi Mozgalom néven működő szervezet vezetője az elmúlt hónapokban vidéki kistelepüléseken, szegények körében végzett felmérése alapján úgy fogalmazott: az új rezsim erkölcsi és jogi különbséget tesz a munkával, tőkével rendelkezők és a termelésből kizárt, segélyre szoruló emberek között, így az országban "alattvalók és urak rendi típusú posztfeudális társadalmi és hatalmi rendszere látszik kirajzolódni".

A polgárjogi aktivista szerint a cigányok tartósan kirekesztett félmilliós tömege a szociális és jogbiztonságuk elvesztése után a nyomornak és a faji elnyomásnak kiszolgáltatva él, és már a fizikai létét is veszélyben érzi.

Horváth Aladár közölte, kezdeményezik, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű családok számára alanyi jogon járó alapszolgáltatás legyen a legelemibb szükségleteiket kielégítő ivóvíz- és áramszolgáltatás, és legalább 17 és 20 óra között biztosítsák a közműszolgáltatást azoknál a családoknál, ahol tartozások miatt korlátozták. Követelik továbbá, hogy a kormány tegyen azonnali komplex intézkedéseket a romák hatalmas méreteket öltő  munkanélküliségének radikális csökkentésére, illetve állítsák vissza a 18 éves korig szóló tankötelezettségi korhatárt.

A polgárjogi szervezet elnöke az elmúlt két évet a romapolitika csődjének nevezte, szerinte Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke nem a cigányságot képviseli, hanem "a népnyúzó törvényeket hozó hatalom" kiszolgálója, ezért csak akkor szólal meg, ha az a Fidesz és a kormány érdekeit szolgálja.

A ternYpe (ifjúság) Magyarország Hálózat által hétfőn megfogalmazott követelésekre utalva Horváth Aladár kijelentette: azzal, hogy az ORÖ intézményfenntartóként, oktatáspolitikai vagy szakmai koncepció nélkül lesz jelen az ország több pontján különböző szintű iskolákban, a szegregációt fogja erősíteni, újra gettósítja az iskolákat. Példaként említette, hogy a Gandhi Közalapítvány megszüntetésével a pécsi gimnázium és kollégium, az ország egyetlen cigány középiskolája "szakmailag, szellemileg teljesen kiüresedett".

A sajtótájékoztatón megjelent néhány roma fiatal, és szórólapokat osztogatott az újságíróknak; a "roma civil önszerveződés" érdekében azt követelik Farkas Flóriántól, hogy az általa hirdetett, erkölcsiségre épülő új roma politika bizonyítékaként hozza nyilvánosságra hol és mikor érettségizett, tárja a nyilvánosság elé politológusi diplomamunkáját és indexkönyvét, számoljon be arról, miért kért és kapott 1998-ban államfői kegyelmet az ellene indított büntetőeljárásban, számoljon be az ORÖ elmúlt kétéves tevékenységéről, az államtól kapott több száz millió forintnyi közpénz felhasználásáról.

Horváth Aladár az MTI-nek azt mondta: a felvetett követelésekkel kapcsolatban kíváncsi az ORÖ álláspontjára, ugyanis nem tartja megfelelő biztosítéknak az ORÖ és a miniszterelnök által a romák élethelyzetének javítására vonatkozó, tavasszal kötött keretmegállapodást.