Vágólapra másolva!
A mai Spanyolország területén élt Neander-völgyiek nemcsak sokféle nyers és főtt növényt ettek, de tudatosan használták ki egyes növények tápláló és gyógyító hatását, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

A 30 000-24 000 éve kihalt Neander-völgyi emberekről egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy elsősorban húsevők voltak. Az Universitat Autonoma de Barcelona és a York-i Egyetem munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport azonban először talált molekuláris bizonyítékot arra, hogy a Neander-völgyiek nemcsak sokféle megfőzött növényt fogyasztottak, hanem a növények gyógyhatását is ismerték.

Spanyol, brit és ausztrál kutatók a spanyolországi El Sidrón barlangban feltárt lelőhelyről származó öt Neander-völgyi ember fogaiból kinyert növényi mikromaradványokat vizsgálták különleges eljárással (úgynevezett kombinált pirolízis gázkromatográfiás és tömegspektrometriás analízissel). A kutatók azt írják a Naturwissenschaften folyóirat legújabb számában, hogy eredményeik az első molekuláris bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy a Neander-völgyiek gyógynövényeket is fogyasztottak.

Karen Hardy, a Barcelonai Egyetem professzora, a cikk vezető szerzője elmondta, hogy az általuk meghatározott növények (keményítőt tartalmazó növények, olajos magvak, füvek, zöldségfélék) változatos használata arra utal, hogy az El Sidrónban élt Neander-völgyiek alapos tudással rendelkeztek a környezetükről, és képesek voltak kiválasztani és fogyasztani bizonyos növényeket a tápértékük, illetve a gyógyhatásuk alapján. Noha a hús egyértelműen fontos szerepet töltött be a táplálkozásukban, a mostani kutatások arra utalnak, hogy az itt élők étrendje sokkal összetettebb volt, mint korábban gondolták.

Forrás: CSIC Comunicación
Munka közben az El Sidrón barlangban

A csoport tagjainak korábbi kutatásai már kimutatták, hogy az El Sidrónban élt Neander-völgyiekben megtalálható volt a keserű íz érzékeléséért felelős gén. Most a fogba ragadt maradványokat vizsgáló kutatók molekuláris bizonyítékot találtak arra, hogy az egyik egyén fogyasztott keserű ízű növényeket. Mint Stephen Buckley, a Yorki Egyetem kutatója elmondta a keserű növények, például a cikafark vagy a kamilla fogyasztása meglepte a kutatókat. Ezeknek a növényeknek csekély a tápértékük, és biztosan tudjuk, hogy a Neander-völgyiek is keserűeknek érezték ezeket, tehát biztos nem a jó ízűk miatt, hanem más okból választották ki ezeket a növényeket. Ez pedig minden valószínűség szerint a gyógyhatásuk lehetett.

Forrás: Karen Hardy/ Naturwissenschaften
A fogakba ragadt keményítőmaradványok mikroszkópos képe

A vizsgálatok olyan szerves vegyületeket is kimutattak, amelyek arra utalnak, hogy a Neander-völgyiek alkalmazták a fával füstölés eljárását. Más nyomokból arra lehet következtetni, hogy többféle keményítőtartalmú növényt főzve is fogyasztottak. A kutatók az egyik egyed fogának vizsgálatával megállapították, hogy többféle főtt szénhidráttartalmú táplálékot is evett.

Forrás: CSIC Comunicación
Ásatás az El Sidrón barlangban

Antonio Rosas, a madridi Természettudományi Múzeum munkatársa elmondta, hogy El Sidrónban talált maradványok segítettek leszámolni a Neander-völgyiekkel kapcsolatos számos előítélettel. A korábbi tanulmányoknak hála már ismert, hogy gondozták a betegeket, eltemették a halottaikat és díszítették a testüket.